Tegnap Vendel szupertitkos próbatermi bulija:
Kicsit úgy értem le, hogy enyhén másnaposan, a faszom ki volt, de aztán egyből megjött a hangulat a sok barát+haver láttán, bár elég szorongó érzésem volt ettől a pincétől, kicsit olyan hangulatom volt tőle, mintha egy háború kellős közepén menekültünk volna le valami óvóhelyre, hogy valahogy megpróbáljunk életben maradni, aminek még a buli elején meg is volt a romantikája csak aztán a sok nyomasztó koncert közben úrrá lett rajtam egy nagyon negatív érzés és valahogy örültem is, hogy vége lett és mentünk berondítani az Alagút nevű helyre.
Argument Clinic: Szeretem ezt a rágógumi zenét, Ramones feldogozással, pont arra jó az a zene hogy feldobjon és tegnap arra volt első löketben szükségem.Máté elbaszásai is mókásak voltak.
Piss Crystals: meglepetés volt nekem, mert meghallgattam párszor a lemezüket, ott annyira nem fogott meg, meg úgy éreztem hogy egy (kicsit) jobb felvétellel lehetne jobb az egész banda, élőben meg valahogy jobban működött ez a sötét érzelmes kaotikusság, egészen elragadott, de le is húzott eléggé, ami kb. tartott a buli végéig.Azért is volt szar egy kicsit, mert Schrejniék meg tökre feldobtak.
Spark: nem nagyon élem az ilyen zenét, de most remek formában voltak a bt-ék, tökre összeszedett, energiától kicsattanó, szélvész gyors hc-punk, jó volt nézni őket, főleg bt megőrülései mindig elragadnak.Talán tényleg a legjobbak voltak az este.
Mi: Igazából sosem vagyok elégedett magunkkal kapcsolatban, volt is sok elbaszás, meg megforduló pergő, meg igazából tökre hülye vagyok mert más dobját sosem lövöm be kényelmesre mert mindig csak sietni meg haladni akarok, de persze így csak magammal baszok ki, de ennek ellenére tökre élveztem, meg jól is szólt szerintem.
Ibolyáék: jó kis banda lesz, a lassú számuk jött be nagyon, meg jó ez a dupla károgós ének szinte végig, nekem ilyen kicsit anarcho-s feelingje van, Makra Peti hatalmas beleéléssel nyomja, imádom nézni, mikor egy ember arcáról és mozdulatairól az jön át, hogy rohadtul fontos és sokat jelent neki amit csinál.
Kemény Henrik: szerintem játszottak már ennél sokkal jobban is, bár Schrejner, hogy kicsit beivott, valahogy jobban oda tette magát mint szokta, és ez jót tett a koncertjüknek, mondjuk az egészhez hozzá tartozik, hogy addigra már nagyon mehetnékem volt a levegőre.
After az Alagútban meg kurva jó volt rég röhögtem már ennyit, meg ittam magam rossz gyerekre, sokat gusztustalankodtunk, ami szuper volt, bár a részleteitől megkímélnék mindenkit.
|
|
|