Ahogy éreztem, nem nagyon erőltették a régi számokat: az első lemezről saját számot nem is játszottak, viszont volt a kötelező Faith, amit a csajom a nyakamból élvezhetett. A Significant lemezt sem erőltették nagyon, bár a Rearranged-re Sam nosztalgiából előkapta egyik régi Ibanezét - mostanában Warwick bésszeken nyomul - , Fred pedig annyira hamis volt, hogy hagyta egy kicsit énekelni a közönséget, hogy meghallgassa a helyes hangszínt. Meg is jegyezte: "You sing better than I do...". Előszedték még a Nookie-t is a koncertjeiken kötelezővé vált "fredbemegyaközönségbeőrületetkelteniaztánmegútbanvisszafeléköz önségetszínpadrafelhívni" aktus után. Ezt követően a legszebb első sorban álló macák fel is mehettek a színpadra - beleértve a Kartel-es Big Daddy Laca nőjét is. Ha már itt tartunk, olyan neves előadók is megjelentek a közönsé sorai közt, mint Ákos a Bon Bon basszusgitárosa, valamint az Irigy Mirigy egyes tagjai. A témához visszatérve voltak jó show elemek, viszont általában a számok között nem volt semmi különösebb összekötőszöveg. Nem ritkán fordult elő olyan, hogy sötét szinpadot bámultunk full csöndben két szám között.
Volt olyan is, hogy Fred egy szál gitárral kiállt és elkezdett összevissza nyöszörögni. Na ez volt az, amit már tényleg nem kellett volna. Mikor már ő is belátta, hogy nincs értelme annak, amit csinál, főleg olyan
hamisan, egy "fuck you"-val elintézte a dolgot. Persze a közönség ezt kitörő ovációval fogadta. Hát igen, milyen egyszerű lenyűgözni az embereket, ha valaki szupersztár. Bezzeg, ha valami magyar punkbanda játszotta volna ezt meg! Totál elásnák magukat...
A buli közepén főleg az új számokat nyomták, így nyugodtan lehetett pihenni, mivel az új témákra nem igazán lehet beindulni, vagy ugrálni a sok középtempónak köszönhetően. A végére aztán különösen beindultak: "elnyomták" a várva vár Behind Blue Eyes-t, ami azon kevés számok közé tartozott, ahol nem kellett a fejem a földbe verni a hamis ének miatt. Mi több, ötletes plusz dúdolást is vitt bele. Kicsit égő volt, hogy a Freddy által annyira istenített új gitáros nem ragadott akusztikus gitárt, hanem Lethal bácsi tette fel az alapot lemezen.
Voltak meglepetésnóták is a saját témák között: A Break Stuff verzéjébe belecsempészték az AC/DC Back In Black-jét, valamint teljesen elnyomták a Nirvana nemrég megjelentetett You Know You're Right-ját. A koncert befejezését az Elvis Hound Dog-jával bevezetett hangszeres szólók - basszus sajna nem volt - adták. Az utolsó két szám alatt amúgy számomra érthetetlen módon fel voltak kapcsolva az Aréna lámpái, így Dursték láthatták a keverőpultig terjedő közönséget és az onnantól kezdve üresen kongó csarnokot. Arról nem is beszélve, hogy a közönség még így is csipkedhette volna egy kicsit jobban magát.
Annak ellenére, hogy elmondtam véleményemet a buli hibáiról, összességében egy jó bulit látthattunk, ami nem kicsit volt szórakoztató. Jó volt végre élőben is hallani, hogy mit tudnak és azért a kisebb-nagyobb hibák ellenére nagyot dörrentek a számok. Kár, hogy ezek után már nem maradt pénz a tárcámban, így a Darkest Hour bulira már nem tudtunk elnézni. Szerencsésebb lett volna két-háromezerrel olcsóbban adni a jegyeket, mivel egészen biztosan sokkal többen jöttek volna, ha olcsóbbak a jegyek és talán még a szervezők is jobban jártak volna. |
