Nos azt hiszem ez lesz az első koncert beszámoló amit írok, ezért bocs, ha nem lesz valami fenomenális.
Tegnap kb fél hétre érkeztem meg a Marco Polo-ba és örültem, hogy sokan gyültek össze ezen a hétföi napon. Az elsö két zenekart még sosem hallottam, de itt volt az ideje, hogy bövitsem hard core ismereteimet. Az elsö zenekar fiatal srácokból állt, a zene jó volt, a szöveget nem értettem, de egy kicsit zavart az énekes hangja ami szerintem túl volt eröltetve. Szerintem jobban hatna és érthetöbb lenne, ha a saját hangját használná, persze ez az én véleményem. A második zenekart csak kintröl hallgattam, onnan nem szolt rosszul, de azt mondták, hogy nagyon össze vissza játszottak a fiuk. Azután következett a Nesze. Öket kb egy éve nem láttam, azóta többen lettek és a zene is változott egy keveset, sajnos a szövegét csak a már általam ismert számoknak értettem. A zene két gitárral még tömörebb és dallamosabb lett számomra azt kell mondjam, hogy tetszett. A negyedik banda a Resources már nem egy mai zenekar öcsém szerint elfordultak a metál felé ami neki nem tetszik, de nekem evvel sincs semmi bajom. Utolsoként játszott a Portugál Poiting fingers (egyébként fiu banda, csak fiuk vannak a zenekarban és még az énekes is fiu) vártam már ezt a bulit, mert együtt játszottunk velük már 2 éve. Semmit nem változtak azóta legfeljebb jo irányba. Igazi régi vágásu hc-t játszottak igazi hc szövegekkel tehát egy politikai töltettel. Ez nagyon tud hiányozni nekem helyenként a magyar hc zenekarokból. Egész világszerte a hc politikus és egyben lázadó ami szoros kapcsolatban áll a punkokkal. Persze megértem a punkok koszosak meg büdösek. A politika meg rossz. De ezt el is mondta a zenekar hogy ök egy klisé hardcore zenekar akik klisé szövegeket énekelnek, tehát politizálnak. Nagyon jol éreztem magam az este folyamán söt még arra is vetemedtem vén fejjel, hogy táncoljak egy kicsit, na jó bevallom, nem keringöztem, de azért az nem fér a fejembe, hogy miért jó az, hogy tánc helyett egymást üfik vágják az emberek. Szerintem inkább más helyeken kellene keménynek lenni és használni az eröt, ha már használni akarja az ember. Na mindegy egyszóval boldog is voltam mert nagyon sok fiatal új srácot láttam a koncerten, sok ember gyült össze, de még mindig hiányzik a tüz a szemekböl, ami a hárd kórt kéne hogy körül vegye. Take back your life... |
|
|