És szerintem ehez a témához kapcsolódóan ez a legreálisabb iromány....
abszolút igaz:
A punk véget ért
"Nem maradt ránk semmi, csak ehetetlen moslék"
2003. március 4-én hazánkba látogat a Dead Kennedys, az amerikai punk-hardcore színtér élő legendája. Az esemény több szempontból is szenzációnak ígérkezik. Egyrészt, mert megértük, hogy az a csapat, mely a 80-as évek zenei forradalmában oly úttörő szerepet játszott, végre hazánkba is ellátogat, másrészt meg azt is meg kellett érnünk, hogy úgy látogat el hozzánk, hogy az eredeti énekes, a csapat lelke, a dalok szövegírója, a formáció szellemi atyja és szinte az egész földalatti kultúra szimbóluma, Jello Biafra nem tagja a társulatnak.
A címben szereplő ominózus sort mellesleg a betiltott és szintén legendás QSS (ejtsd: Kuss) együttes énekelte egykor, még anno, valamikor a nyolcvanas évek derekán. Persze az illusztris csapat az akkori kommunista pártállam kötelező jellegű ideológiai tápláléka iránti olthatatlan lelkesedését öntötte dalformába ezzel a sajátos mondatfűzéssel, s hogy ez most miként is passzol ide? Mindjárt rátérek, de előbb következzék egy kis punktörténeti eszmefuttatás, mert sokan nagyon nem értik - nem akarják érteni - ezt az egészet, fogalmazhatnánk úgy is: egy árva kukkot sem fognak fel belőle.
A punk a hetvenes évek második felében jött létre Angliában, mintegy válaszul a tökéletesen prostituálódott rockzenére. Addigra ugyanis már semmi nem maradt, amiben egyáltalán még hinni lehetett volna. Az üzlet mindent bedarált, mindenből fogyasztási cikket csinált. Ezért hirdette meg a punk a tökéletesen hiteltelenné vált Love and Peace (szeretet és béke) ellenében a Hate and Wart (gyűlölet és háború), ezért állította szembe az amatörizmust a profizmussal és ezért választotta jelmondatának, azt hogy Do it Yourself (csináld magad).
A punk a totális függetlenség. Volt. Egy darabig.
A Dead Kennedys 1978-ban alakult, amikor is Jello Biafra elment az éppen az USA-ban turnézó Sex Pistols egyik koncertjére, s úgy belelkesült, hogy másnap nekiállt, hogy zenekart alapítson. Újsághirdetés útján akadt társaira - East Bay Ray: gitár, Klaus Fluoride: baszszus - majd, hogy ne kelljen törődnie se a cenzúrával, se a profitra hajtó lemezcégekkel, megalakította az Alternativ Tentacles nevű független kiadót.
Amint betöltötte a 21. életévet - Amerikában ez a választhatósági korhatár - elindult a San Franciscó-i polgármester-választáson, ahol is sokak döbbenetére negyedik lett, s hogy ennek kellő súlyát érzékeltessük, elég ha idézek két pontot Biafra választási programjából:
1., a személygépkocsik teljes kitiltása a városból;
2., az üzletemberek bohócruha viselésére kötelezése.
No, hát ez volt a punk. Egy darabig.
Két daluk is volt, amely látszólag ideológiai hovatartozást szimbolizált. Egyik a California Über Alles, melynek hallatán az avatatlan szemlélő rögtön felháborodottan ráncolná a szemöldökét: Fúj, fasizmus! - holott a szám Jerry Brown kaliforniai szenátor diktatórikus módszereit pellengérezte ki; másik daluk címe pedig így hangzott: Nazi Punks fuck off!, mire a napjaink médiaagymosásán szocializálódott olvasó mindjárt lelkesen rikoltana: Hurrá! Antifasizmus! - pedig itt is mellélőne, ugyanis a dalban a náci csak a nyájszellem szimbólumaként szerepel, s az ominózus dal e szavakkal kezdődik: "A punk nem egy valláskultusz, a punk annyit jelent, hogy a saját fejeddel gondolkozol".
Hogy idézzek saját kötetemből (A Lenin-szobor helyén bombatölcsér tátong, 1991): "A punk egy szemléletmód, egy hozzáállás. Épp ezért a punk sem nem baloldali, sem nem jobboldali, és - tudom, most sokaknak csalódást okozok - sem nem haladó vagy liberális. Ezek egytől egyig klisék, dugig tömve saját dédelgetett, szánalmas kis tabuikkal."
A Dead Kennedys egész munkásságának az volt a lényege, hogy megpróbáltak függetlenek maradni minden manipulációtól, s dalaikkal igyekeztek felnyitni az emberek szemét - lett légyen az a fogyasztói társadalom, a vallási szekták, a környezetszennyezés vagy éppen a CIA üzelmei -, s mindezt iróniával, demagógia és papolás nélkül. Zenéjük vad, indulatos, de friss, izgalmas és intelligens. Munkásságuk kiállta az idő próbáját. 1986-os feloszlásáig hat albumot jelentettek meg, melyből három méltán kiérdemli a mestermű címkét.
Hát ez volt a Dead Kennedys, s ennek volt a szimbóluma Jello Biafra.
Aztán eljöttek a kilencvenes évek, majd a végtelenül üres és cinikus ezredforduló. Addigra már megszoktuk, hogy az Exploited meg a hasonszőrű lumpen-punk csapatok idióta kis tinédzserek fogyasztási cikkeivé csökevényesedtek. Nem érdekes. Az első komoly pofon akkor jött, amikor a Clash egyik dalából farmernadrágot reklámozó szignált fabrikáltak. Beletörődtünk. Aztán a punk egyik művészi csúcspontját jelentő The Stranglers Peaches című örökzöldjét az Adidas használta fel saját céljaira. Az ember összeszorította a fogát. Majd jött a hír, hogy valamelyik multinacionális cég szemet vetett a Dead Kennedys Holiday in Cambodia (Kambodzsai vakáció) című legendás dalára.
- Jaj, csak ezt ne! - sikoltott fel az ember, majd görcsös gyomorrándulások közepette figyelte az eseményeket. Biafra azonban beintett. Azt mondta, hogy nem.
Jó érzés volt tudni, hogy legalább egyvalaki akadt, aki hű tudott maradni az eredeti elvekhez.
Épp ezért volt hideg zuhany, amikor hallottuk, hogy a csapat többi tagja bíróság elé citálta Biafrát, amiért elütötte őket egy jó adag bevételtől. Biafra hosszú és megalázó hercehurcák után elvesztette a pert, a zenekar pedig újjáalakult nélküle, s most itt van, itt lesz a Petőfi Csarnokban 2003. március 4-én.
A számokat jól fogják majd eljátszani? Hát persze, hogy jól. A dalok minőségiek? Naná, a dalok zseniálisak. Csak hát pont a lényeg, a lényeg az, ami hiányozni fog.
Persze nincs mit csodálkozni, hisz olyan korban élünk, melyben az 1983-ban államellenes izgatásért elítélt és Kádár börtöneit megjárt szegedi CPg is összeállt, hogy szánalmas kis hakniturnékat bonyolítson le az egészből semmit nem értő éretlen kamaszok számára.
Hogy is énekelte a QSS együttes még anno, a nyolcvanas évek közepén?
"Nem maradt ránk semmi, csak ehetetlen moslék / Pofánkat kitömni, elő-rágott eszmék. / Nem marad majd semmi utánunk e szarból, / S mindegyikünk tudta, hogy a szarért harcol."
Pozsonyi Ádám
Saját kis megjegyzésem: attól függetlenül, hogy nagy részt egyet értek a cikkel, én kint voltam, és szerintem nagyon jó volt. A másik: a cikk apró szépség hibája, hogy a Demokrata nevezetű szennylapban jelent meg... Úgy látszik ez kikerülhetetlen dolog egy igazi-entellektüell panknak :)
Forrás: punkingrock.fw.hu
| |
|
|
