| Ma egy másik humoristával, Chirs Farleyval paroláztam álmomban, ő halottsága ellenére egész közvetlen volt velem, és végig buszsofőr egyenruhában volt, mint a Billy Madisonban, de maga a helyzet, és annak a hangulata, amiben találkoztam vele, folyamatosan változott - volt, hogy amerikában voltunk, volt hogy itt pesten, valamelyik hídon sétálgatva. Egy ponton felhozta, hogy ha szeretném, szívesen bemutat a halott nagyapámnak, de mondtam neki, hogy nem biztos, hogy szeretnék vele találkozni, mert biztos haragszik rám, amiért a halála óta nem annyira látogatom a nagymamámat. Ekkor kb teljesen megváltozott a környezet, az egyik régi lakásomban voltunk, ami sokszor előkerül álmaimban, általában olyan kontextusban, hogy mindig kiderül, hogy vissza kell oda költöznöm, és ekkor kiderül, hogy volt ott még egy csomó másik szoba, ahova én soha be se mentem, amíg ott laktam, mert ezeknek a hangulata kurva nyomasztó és áporodott, és ez sosincs kimondva, de mindig ott van a levegőben, hogy kb 1000 százalék hogy kísértetek is vannak ott. Itt jött vendégségbe hozzám a családomnak az a része, akikkel nem tartom a kapcsolatot, öltönyben, frakkban, mintha nem egy lepukkant kelenföldi panelba, hanem valami puccos bálba jöttek volna. A legtöbben furán távolságtartóak voltak, de volt aki tök kedves volt, pl a fentebb már említett halott nagyapám, aki ilyen iszonyat fura gumiember breaktáncot tolt le, hogy megmutassa, mennyire nem para valójában a halott lét, meg is dícsértem, hogy milyen mozgékony vagy, papa. Chris Farley eddigre eltűnt, és a vendégség is folyamatosan cserélődött, de a fura bizarr hangulat végig megmaradt. A környezet is változott, félig meddig már az a lakás volt, ahol most is élek, és az álom egyik pontján tudni lehetett, hogy mindjárt érkezik Bayer Zsolt, én meg erre kiakadtam, hogy na azért a lófasznak is van vége, lehet hogy a halott rokonaim bejöhetnek, de azért ilyen jöttment faszokat nem fogok beengedni, amin sokan megsértődtek, hogy de hát miért nem, amikor meg van hívva. Szerencsére nem kellett végül vendégül látnom, mert addigra full más helyzeteket dobott az álom-gép, megint elhagyottt gyártelepeken bóklásztam, ahol valamiért mindig az volt a cél, hogy feljussak az épületek tetejére. Itt a gyártelepen bóklászva találkoztam egy haverommal, aki kurvára le volt épülve, de annyira, hogy ilyen fura crackheades sebek voltak a testén, foltokban hullott a haja, és a fél karja is le volt szakadva, a csonkból ilyen gennyszerű húgylé folyt, iszonyat sokkoló volt. Őt ez nem annyira zavarta, inkább kedélyes volt, és egy padon ülve cigizett. Tehetetlennek éreztem magam, és azt is fölöslegesnek éreztem, hogy egyáltalán kommunikáljak vele, mert tudtam hogy ez a szitu már túl van azon, amin a felületes bájvigyor meg a smalltalk picit is segítene. Megakartam kérdezni, hogy tudok-e segíteni, de tudtam, hogy fölösleges. Ez amúgy hangulatában nagyon tükrözte azt a valóban megtörtént esetet, amikor egyszer lehugyozott egy csonkolt lábú csöves, valószínűleg erre rímelt a karcsonkból csorgó húgy is. Elmeséljem? Jó, na elmesélem. Épp a zuglói próbateremből tekertem hazafele Kelenföldre (akkoriban ott laktam) bringával, próba után, indulás előtt szokás szerint jól becigizve, emlékszem hogy a nyár esti szürkületben, keresztül zuglón suhantam, tök jól éreztem magam. Az Uzsoki kórház előtti trolimegálló előtt eltekerve, a megálló fehér rácsos székén egy bebugyolált ember ült, aki utánam kiáltott, ahogy elhaladtam előtte. Visszamentem, megkérdezni mi a szitu, akkor láttam, hogy egy lábatlan csöves az, akit valszeg a kórházban ápolhattak, de rögtön utána miután ellátták, ki is tették oda a szűrét. A megállóban ült, és mivel nem voltak lábai, nem tudott lehajolni, hogy felvegye a kis marék apróját, ami kiszórodott alá oda a földre. Megkért, hogy vegyem fel neki, de előtte még nyújtotta is felém a retkes kérges kezét, hogy bemutatkozzon, én meg akkor még nem tudtam annyira jól megvédeni a határaimat, ezért kelletlenül, full beálltan szorongva, de megráztam a kezét. Mondta a nevét, énis mondtam az enyémet, aztán lehajoltam oda elé, hogy felszedegessem a kb 200 forintnyi aprót, ami csurom lé volt - ekkor szemmagasságba kerülve a begöngyölt lábcsonkjaival, és a közöttük lógó, leborotvált, gennyes faszával, tűnt fel, hogy egyrészt a csávó a rongy alatt, amibe tekerve volt, full pucér, másrészt pedig ő (és a mai napig nemtudom, hogy ennek tudatában volt-e) épp behugyozik. És a pisája így gazdag cseppekben maga alá folyt, rá az apróra, meg a kezemre, amivel épp felszedegetni próbáltam azt. Itt már annyira ideges lettem, hogy fogtam a húgyos apróját, és hozzábasztam az egészet, és megkérdeztem a csávót, hogy baszdmeg öreg miért kell engem lepisálnod? Erre nem válaszolt, csak azt hajtogatta, hogy itt van a kisbolt szembe, léci vigyem be oda az aprót és vegyek belőle neki egy kannásbort. Mondtam neki hogy most itthagylak, megtöröltem a kezem a fűben, meg amiben épp tudtam, és kb könnyekkel a szememben a dühtől meg az undortól felszálltam a biciklimre, hogy elhúzzak megfürdeni a legközelebbi szökőkútba, de ahogy tekertem onnan el, még sokáig hallottam, ahogy a csávó a nevemet kiabálja utánam, meg azt hajtogatja bele a meleg nyári estébe, hogy csak egy üveg bort hozzál már légyszíves. Na, tökre erre a szitura emlékeztetett valahogy ez az álom, csak itt sokkal jobban szerettem volna segíteni a haveron, mint amennyire ezen a szerencsétlen húgyos csövesen valójában akartam. Utána még történtek dolgok, volt valami buli, ahova elszerettem volna jutni, de nem jutottam, stb, szokásos szopásos. | |
|
|
