2003. IV. 19. - Szeged - Nem Mind-1, Picsa, Prosectura

Írta: Dóri Feltöltötte: Dan Ekkor: 2003. ápr. 23. szerda - 22:07

Bármely Homo Sapiens Sapiens legidillibb pillanatát nagyon is össze lehet törni, ha felszólítják: ma erről írsz valamit! És akkor bárki mi mást mondhatna épp boldogságába induló állapotában: PERSZE! És utána még gondolkozni is kezd trendi meg divatos szavakon, amikkel kötelező megspékelni az ilyen izéket, lásd: fülsértő ricsaj, figyelemfelkeltő szóáradat, karakteres gitárpengetés meg kiszaggatott virágcsokor. Sajna egy reggelen mikor sós lé jött ki a szememből rájöttem, én nem tok gitározni. Tehát itt most ne várjon el tőlem egy gitárhúrokból összevarrt agyú hangjegyszaggató szólómester se műszaki leírást.
Sanyifalvi barátnőm lesztornózta hogy eljön, lám, volt értelme egyik este erről a buliról beszélnem: szar lesz, hangos, perverz szövegek. Asszem meggyőztem. 5tömösi barátnőm a Barbi, szégyenletes Prosectura fan, plussz még aranyos is mellette. A színház előtt sört tártunk, próbáltam rágyújtani, csak szél meg gáz problémáim voltak-mármint az öngyújtónak hehe, és egy párszor elsütöttem a poént hogy fázok, meg fúj a szél. Egy poszter reklámozta az INGyenes cpg-t Szentesen, és ez eszembe juttatta a -most feláldoztam magam - színezetű este kezdetét. Karitatív tevékenységként segítettem sört inni Barbinak, és miután megvolt a napi jótéteményem, lecaplattunk. Anci szerint úgy indultam el, mint egy takarítónő, gondolom nem tetszett neki a göncöm, de ezt a bölcsességet a jegyszedő semmire se méltatta, fizetni kellett, és passzus. Vártunk, ittunk, ez volt az egyik legfincsibb vbk amit ittam valaha furcsa mód, és bejöttek a zenészek, huh. Koncert előtt belekukkantottam a Nem Mind-1 honlapjába, csak hogy tudjam milyen stílusú lesz. Mert én „csezd meg” eddig nem hallottam róluk, de legalább úgy mentem le a koncertjükre, hogy infóztam magam egy picit. Gyanús volt az egyik gitár: Pennywise, ignite, mxpx meg (na ezt se ismerem) valami dobókockás jelképű banda, hát ezt meg kell ismernem! Valamit ki kéne préselnem magamból a zenéjükről. Kicsit idegesített az egyéniség hirtelen nem találása, mintha egy puzzle lett volna a tengerentúli zenékből. Biztos velem van baj, mert mindenkiben keresem a sajátot. Ha meg megtaláltam azt meg alternatívnak vagy egoistának mondom. A szövegek, amiket elkaptam jók voltak, néha fájón magamra ismertem (tél van, csak eszek) vagy valami ilyesmi, nem is értettem mért nem volt lent a smafu, vagy a közönsége, lám, most rájöttem, a „leftoverek” miatt, az este „sztárjai” miatt. Voltak ugrások gitárral, ez kúl, és megijedtem magamtól hogy már megint chelstonozok. Jó ötlet a Picsa előtt egy ilyen életvidám, vérpezsdítő, optimista, nyári szellőt hozó együttest a pódiumra léptetni. Én csak egy részeg rancid polós szörnytől féltem, mert a kabátom körül lett hányingere, és nagyon Schubert Norbisan rázta magát. Majd jöttek a Csalódások, a rajongók biztos nagyon örültek nekik, én meg –ilyen is kell- gondolatokkal küszködve táncikáltam ismételten a hangszóró előtt, és most fáj a jobb fülem. Szép volt hogy a közönséggel együtt mondták el József Attila versét, a dalokat már bemutatásra ismerték a rajongók, a csajok igen keményen pogóztak, a fiúknak biztos volt min legeltetni a szemüket, Barbi táncolt, én ittam, néha mondtam egy-két szót a szövegből, hogy azért mégis tudok valamit. De a legjobb az volt, amikor kimentünk. Lenyeltünk valami boros löttyöt, és az utcán az ablak előtt buliztunk, „szabadon, ahogy csak akartuk”. Nem érdekeltek a kikerülő nyanyák, a dudáló autók, a hányó punkok. Csak a zene, a fojtott és ideges szabadság, amit mindketten tudtunk, hogy másnapra véget ér. Kaptunk két kitépett virágcsokrot, mert olyan aranyosak voltunk. Majd a takarítónő hazaviszi, mert véletlenül otthagytam, amúgy se szeretem a nemi szervüket túlreklámozó virágokat. Egyszer minden jónak véget kell vetni, hát lementünk. A teremben már nem volt levegő, bepárásodott a szemüveg (nem az enyém, nekem nincs!), és életem első cpg koncertjére asszociáltam a Rocktárban, mikor a csövekről csöpögött az izzadság, vagy valami olyasmi. Szegény Barbit mindig megcsíptem mikor a Prosectura egyik tagja elment mellette, de sose vette őket észre. Most megjegyezhette őket, mert ott voltak előtte. Én nem szeretem a szövegüket, megsértett hogy sört ivott a színpadon, ezért duzzogva beültem a sarokba, és rágyújtottam, most sikeresen. Rendes volt a mellettem ülő kicsit pattanásos sráctól hogy vigyázott a kabátomra, főleg hogy mindig kiesett belőle a cigi meg a pénztárca. Van még becsület a –mosolygó- gömbön. Voltak, akik a buli kezdete előtt hátul lézengtek, majd egy-két bátorságot adó kortytól a szegény énekes gülü szemébe énekelték a dalokat, háát én biztos nem lennék énekes, ha az ilyenekkel jár. A végén már én se tehettem mást, ráztam magam, mert a zene nem is volt rossz, főleg hogy nekem egy idő után már mindegy, hogy mi szól, csak ne tüci-tüci legyen. Függöny le, Barbi haza, Dóri (én) haza, este Rancid, reggel keserű kávé, fogadalom tétel: ezentúl magamra hallgatok, és azt teszek amit én akarok, most Transplants, és röhögés a zöld-kék-piros hajamon, mindgyá megyek festeni tojásokat, juhééé.