The Get Up Kids, London - Electric Ballroom, 2009. 08. 19.
 | |
Mikor tavaly novemberben, ki tudja miért rákattintottam a Get Up Kids myspace-ére, és megláttam, hogy „We are back in 2009”, azt hittem hogy valami tréfáról van szó, elvégre nem túl gyakran játszanak együtt feloszlott együttesek, főleg ahol a tagok sem voltak túl jóban egymással az utóbbi években. Mondjuk én már azzal bőven elégedett lettem volna, ha a The New Amsterdams (Matt Pryor énekes másik zenekara) játszik valahol élőben 1, azaz egy TGUK számot. Na mindegy, mire észbe kaptam, meg volt a reunion show, szóval fent voltak a videók, a nyilatkozatok, hogy miért, meg ilyesmi, ami normális embert nem érdekel, csak tolják. Aztán idén júniusig minden nap nézegettem a már említett myspace oldalt, hát vannak turnédátumok, de semmi. Aztán egyszer csak lett, a jegyértékesítés napjára kivettem egy szabit, mert máshogy nem lehetett megoldani, hogy internet közelben tudjak lenni. Gondolkodtam, hogy több jegyet kéne, elvégre ezzel biztos lehet kaszálni, de végül nem kockáztattam. A jegyet a retek jegyiroda (stargreen.com, nem ajánlom senkinek) az utolsó előtti napon volt kedves kiküldeni, természetesen melóztam, szóval a koncert napján mehettem érte, személyesen. 5 fontba került az, hogy kiküldjék postán, állandóan kamuztak valamit, ha felhívtam őket, hogy mi van már?! Na mindegy, zsebben a jegy, utána elmentem még Vágási Ferit játszani (gyk. költöztettem), aztán haza, fürdés, kaja, rohanás vissza. Vettem egy csokit, és Dr. Pepper is velem tartott. A Camden Town metrómegállótól, az Electric Ballroom-ig rengeteg jegyüzér volt, szóval úgy tűnt jól jártam, hogy nem vettem több jegyet, ennek örültem. Fél 9 körül mentem be, körülnéztem, iszonyat sok ember ellenére olyan tisztaság volt a klotyóban, hogy nem igaz. Még mindig újdonságnak hat, hogy sehol nem lehet bent dohányozni, ez pl. nagyon fog hiányozni, miután hazamegyek. Körülnéztem még a Merch pultnál, volt két féle TGUK póló 15 fontért, plakát 10-ért. Mivel akartam valami szuvenírt így egy fekete póló mellett döntöttem, mondjuk azt csak a buli után vettem meg. Úgy tűnik Anglia osvátjai a japánok, mert a koncert elejére kb. mindegyik (voltak legalább százan) felvette a 15 fontos egyen pólót. Az Electric Ballroom egyébként 1100 férőhelyes helyiség, és mivel a buli már több mint két hónapja sold out volt, ezért elég nehézkes lett bent a mozgás, de azért nagy nehezen előreverekedtem magam a harmadik-negyedik sor magasságáig.
Az első fellépő a Spy Cathers nevű banda volt, és már sehol sem voltak, mikor a koncertterembe léptem.
Nagyjából fél órát ácsorogtam, és néztem, ahogy összerakják a cuccot a színpadon. Aztán nagy lila köd, és füst, a tagok előjöttek, nagy ováció, „Hi, we’re The Get Up Kids from Kansas, és felcsendültek a Coming Clean dallamai. Wow, micsoda meglepi, mindenki csak nézett, gondolom betanulták a tavaszi bulikról a setlistet, úgy ahogy én is… Aztán jött az Action&Action, The One You Want, elől ment a zúzás, én meg a közepén. És bár eszembe sem jutott kimenni, azért a harmadik nóta után alig kaptam már levegőt. Aztán Pryor bedobta, hogy ok, ez volt a bemelegítés, és jött a Holiday… Ez volt talán az egyik legjobb pontja a bulinak, pedig nem hogy az énekből nem hallottam semmit, de a zenéből is csak akkor amikor szöveg nem volt. Ömlött rólam a víz, a hideg meg futkosott a hátamon. Volt jóféle circle pit is, pedig azt hittem ez ilyen egyhelyben állós, lötyögős buli lesz. Néhány kivételtől eltekintve lement a Something Write To Home About lemez, volt pár a Four Minute Mile-ról, és az EP-kről is. Sajnos az On a Wire lemezről csak két nóta volt, pedig imádom azt a lemezt, ez volt talán az egyetlen negatív pontja a bulinak számomra. A közönség számára viszont valószínüleg nem, mert úgy tűnt mintha csak páran ismernék ezeket a számokat. Hát igen, sokan mondják, hogy a SWTHA lemez után már nem csináltak semmi jót, szerintem ez nem így van. Csak szimplán nem csináltak ugyanolyan lemezeket. Kb. kétszer háromnegyed órára volt osztva a buli, volt néhány igazán nem várt szám, pl. Beer for Breakfast, Shorty, Don’t Hate Me. Egy gyerek azzal vagánykodott a környékemen, még a koncert előtt, hogy letolja a gatyáját, ha lesz Mass Pike. Volt, bár szerencsére már nem volt addigra a környéken, szóval nem tudom, tartotta-e a szavát. A végén jött az I’ll Catch You, énekből hallani semmit nem lehetett, a közönség túl ordította bőven. Mivel mindig ez az utolsó szám, mindenki elindult volna kifelé, de akkor jött a klasszikus Ten Minutes, és ezzel lett vége a bulinak.
Annak aki nem tud elmenni egyik állomásra sem ezen a turnén, az se aggódjon, mert volt új szám is, ami arra enged következtetni, hogy nem csak egyszeri újjáalakulásról van szó. Mondjuk az új számról annyit, hogy jó szar volt, messze a legunalmasabb pontja a bulinak. Ami vicces volt a koncerten, hogy ha nagyon kiment az ember bal oldalra, akkor egyre inkább torzult az énekhang, az egyik lassabb számnál kíváncsiságból kimentem, és komolyan mintha héliummal próbálta volna a számot elénekelni.. Nem tudom mi lehetett ennek az oka, de érdekes volt.
Mivel a TGUK nem sokkal azután oszlott fel, hogy megismertem (köszi Jakab „Keresztapu” Zoli), nem is számítottam arra, hogy valaha látom őket. Ha lesznek lemezek, azokra kíváncsi leszek, bár most úgy érzem, lehet hogy elég lett volna egy reunion turné, és utána mindenki csinálja tovább a saját projectjét, kár lenne a Reggie and the Full Effect-ért, vagy a The New Amsterdams-ért is. 45 perc alatt értem haza, és még mindig csurom víz voltam, a metrón néztek is, hogy na vajon hol ázhattam el ennyire. Összességében nekem kihagyhatatlan élmény volt, és ha 500 km-es körzetembe kerülnek ismét, tuti ott a helyem.
Setlist:
01. Coming Clean
02. Action and Action
03. The One You Want
04. Holiday
05. Valentine
06. Woodson
07. Close To Home
08. New song
09. Red Letter Day
10. Mass Pike
11. Campfire Kansas
12. Holy Roman
13. No Love
14. I'm Loner Dottie, a Rebel
15. Walking On a Wire
Ráadás:
16. Out of Reach
17. Close To Me
18. Beer for Breakfast
19. Don't Hate Me
20. I'll Catch You
21. Ten Minutes
|
