2008. XII. 13. London, Astoria 2. The Gaslight Anthem
 | |
Megvolt az első koncertem Londonban. Igazából már nagyon rég voltam koncerten, szóval olyan izgatott voltam már előtte egy-két héttel, mint aki élete első bulijára készül. A jegyrendelésnél szerencsém volt, ahol rendeltem, ki van írva, ha 10-nél kevesebb jegy van, és mikor kíváncsiságból megnéztem, akkor még volt négy. Szóval megrendeltem, és meg is kaptam 3 napon belül postán. Tudtam hogy egyedül fogok menni, szóval ez is kicsit új élmény volt, hogy lementem este egy helyre, és senkit sem ismertem. Sajnos aznap eléggé elfáradtam a melóban, utána haza, kajálás és indulás.
Astoria 2 nevű helyet kerestem a Tottenham Court Road metrómegállónál. Először rossz irányba indultam persze, aztán mikor megláttam hogy Astoria, akkor sejtettem, hogy már nem lehet messze. Ott egyébként a Coheed and Cambria játszott. Érdekes, jó sok metálos forma volt a hely előtt. Elsétálva még kb. 20 métert, meg is találtam az Astoria 2-t. Mivel kései belépőt terveztem, mert az előzenekarok nem igazán érdekeltek, nem is nagyon siettem, és majdnem meg is szívtam. A kezdési időpontokat nem írták ki sehol, csak azt, hogy 7-kor van kapunyitás. Hát utólag kiderül hogy az első banda 7:20-kor már el is kezdte. Jó nagy szívás lett volna, ha lekésem a koncert elejét. Háromnegyed 9-kor érkeztem meg, kicsit szerencsétlenkedtem, mert nem találtam a lejáratot, mentségemre legyen mondva, jó trükkösen eldugták hátra. Megnéztem a merch-eket, a cd 10 GBP, a póló 15 GBP, pulcsi meg 25 fontért talált gazdára. Mondjuk nem rám, ennyit nem adok ki a cuccokért, még a lemezek érdekeltek is volna, de ebayről ugye az is olcsóbb, válság idején meg megnézi az ember, hol vásárol.
Mikor leértem, utolsó számát játszotta a… Na kipuskáztam: a The King Blues. Az utolsó számot kb. az egész közönség énekelte, elég semmilyen volt.
És akkor következett a lényeg! Színpadon a The Gaslight Anthem! Mióta először hallottam a Sink or Swim lemezt, azóta vártam, hogy játsszanak valami olyan helyen, ami elérhető közelségben van nekem. A nyári csehországi kiruccanás meghiúsult, itt Londonban az érkezésem előtt két nappal játszottak, szóval úgy voltam vele, hogy talán jövőre. Az új lemez első számával kezdtek (Great Expectations). Sok videót megnéztem már, mozgást még soha nem láttam, szóval beálltam úgy kb. a negyedik-ötödik sor magasságában a tömeg közepére. Aztán meglepődtem. Olyan beindulás volt, hogy nem tudtam mitévő legyek, aztán nem is tudom mi történt. Kikapcsolt az agyam, és csak ordítottam egy olyan számnak a szövegét, amit még csak nem is szerettem, de a koncert miatt minden reggel azt hallgattam munkába menet, hátha megszeretem. Nem sikerült. Úgy általában az egész 59 Sound nem tetszett. Egyedül a címadó volt az, amire azt mondtam, hogy ez igen, atom nóta. De a koncerten minden megváltozott, és rájöttem, mi volt a baj a lemezzel, és hogy miért tudta a koncert befolyásolni a véleményem. Annyi tehát, a lemezen nagyon erőtlenek a számok, gyengének hat a gitárhangzás, és túlságosan steril akar lenni. Ehhez képest élőben olyan volt a sound, hogy a számok amiket nem szerettem, teljesen más köntöst kaptak, és igazi, húzós punk nótaként viselkedtek élőben. Maga az élmény, ami a buli elején elkezdődött, még jó pár napig nem akart véget érni. Főleg ugye az új album dalait játszották, és kicsit kevesebbet az elsőről, az EP-ről meg végképp. Az első lemezes nóták óriásiak voltak, volt persze Drive, I’da Called Woody Joe, We Came To Dance, és szerintem nagyjából a lemez kétharmadát el is játszották. Aminek az első lemezről a legjobban örültem, amit nem is gondoltam volna, hogy játszani fogják, az a The Navesink Banks volt. Az új lemez számai azóta végképp kedvenceimmé váltak, bár sajnálom, hogy azóta megint csak a light verziót hallgathatom. De nagyjából 30 hallgatás után már tudom, hogy az új anyag egy mestermű. Élőben tényleg sokkal erőteljesebbek a nóták, az ének is ugye sokkal karcosabb. Másfél óra nyomorgásban volt részem, mivel a koncert előtt már sold out volt a buli, erre számítottam is. Azon csak a koncert után gondolkodtam, hogy milyen furcsa, hogy a tömegnyomor, és a néha durván ugrándozó emberek között mégis bent maradtam? A válasz egyszerű, a buli alatt nem gondolkodtam semmin, egyszerűen élveztem az egészet. A dalokat, a hangulatot, azt hogy ott vagyok. Régen vártam már ezt a bulit, és maximálisan túlteljesítette minden előzetes várakozásomat. A legjobb, hogy év elején ismét európai turné. Azt hiszem, ezt sem fogom kihagyni! Bécsbe meg mindenki menjen ki, akit kicsit is érdekel zenekar, nem fogja megbánni senki.
|
