2008. V. 13. Kuplung – Marionette ID, Picore (ESP), Fin Fang Foom (USA), Ashes Of Atlantis, Off Minor (USA)

Írta: kal0z Feltöltötte: kal0z Ekkor: 2008. máj. 13. kedd - 16:14

Ahogy kiraktam erről a buliról a hírt, azon gondolkoztam, hogy egy ilyen alap emo (a szó jó értelmében) zenekar, mint az Off Minor ajánlójából mennyire kihagyták az emo szót, pedig a magyar előzenekaruk, az Ashes Of Atlantis screamonak is mondja magát.

Mire leértem a Kuplungba, kezdett is a Marionette ID. A volt Sammy Sosa ez, és a névváltásról nem tudok semmit, onnan vettem észre, hogy valami ismeretlen nevű banda küldött bulletineketet myspace-en. A névváltással némi stílusváltás is jött: egyik számot se ismertem, pedig a Sammy Sosát egy időben sokat hallgattam, és a hangzás is finomodott: kevésbé „mocskos” a gitárok torzítása, lassabbak és hosszabbak lettek a dalok, és annyira egyben játszották őket, hogy a közönség nem nagyon tudta, mikor kell tapsolni. Kicsit unottnak tűntek, bár ez lehet, hogy az indie-ben alap, de azért vigyorogtam, amikor Tomi, a gitáros elrontott valamit, és következett az énekes, Ákos részéről egy rövid eszmefuttatás hogy milyen jó az, amikor az ember jó gitáros, meg mindenki az, és nem bírja eljátszani, amit kitalál. :-) Mindenesetre a Marionette ID nekem nagyon bejött – nem jobb, vagy rosszabb a Sammy Sosánál, csak kicsit más, de asszem, fogom itthon is hallgatni.

Az indie bandák sorában a spanyol Picore következett. Megvolt bennük minden, ami egy jófajta indie bandához kell, és én szeretem a jófajta indie bandákat (legalábbis egy részüket): vintage cuccok, elmebeteg, ordibáló énekes, tört ritmusok, mégis annyira nem tetszett az egész, hogy két szám után kivonszoltam magam, és a csömöriekkel beszélgettem.

Miközben intenzíven ordibáltam Dömével, hogy „utállak, te voltál Thursday koncerten, én meg nem”, felmerült bennem a kérdés, hogy hogy is van az ő negyedik zenekarának, az Ashes Of Atlantisnek a nevével? Atlantisz mintha a tengerbe süllyedt város lenne, az „ashes” meg hamvak, szóval égéstermék. Végül a zenekar többi tagját is kérdeztem, ők se nagyon láttak mélyebb értelmet benne, és elmondták, hogy ez a kérdés bennük is felmerült,, úgyhogy jó bölcsészként megideologizáltam nekik a saját zenekarnevüket: „Atlantisz hamvai”, önmagában ellentmondás, paradoxon, hogy a tűz meg a víz, meg a jó meg a rossz... blablabla. :-)
Eme rövid intermezzo után a csömöriek bementek megnézni a majdnem a fing szóval kezdődő együttest (höhö), én meg kint maradtam kicsit kérdéseken agyalni a spontán Off Minor interjúmhoz.

Egy darabig kint ültem, aztán bementem Fin Fang Foomra. Sajnálom nagyon, hogy olyan keveset láttam belőlük: baromi szimpatikus arcok baromi fasza zenét játszottak, vissza is tapsoltuk őket, de így is csak 3-4 számot hallottam. Hosszú, lírai indie nóták, kellő beleélés, némi szinti (de nem vitték túlzásba, az énekes-basszeros játszott rajta néha). Egyszóval – jófajta muzsika a Fing Fang Foom, remélem, Mansi elhozza őket egyszer megint, és akkor majd nagyon végignézem őket jól.

Az indie bandák után következett a pánk (vagy szkírmó) szekció. A fiatal hangtechnikus gyerekkel való rövid összezördülés után kezdett is a fiatal srácokból és öreg Döméből álló Ashes Of Atlantis, akik természetesen botrányszarul szóltak. Egyszer már láttam őket, de akkor nagyon berúgtam, és semmire nem emlékszem, úgyhogy úgy tekintek a dologra, hogy a Kuplungban láttam őket először. :-)
Itthonról mindig is hiányoltam a jófajta emo/screamo bandákat: a legtöbb screamonak mondott tinibanda nem több ócska tucatmetalcore-nál, egyenest a mainstreamet célozzák meg, és ezt mindenféle szar és lehúzós tehetségkutatón remélik elérni. Ezzel szemben itt van végre egy banda, akik az imót a Saetia felől és underground attitűddel közelítik meg, és az összes obskúrus, elbaszott, rövid életű, de legendás és kibaszott jó screamo zenekart ismerik. Nem mintha olyan tökéletesek lennének – az egész nagyon csiszolatlannak tűnt, és kicsit zavaró volt, hogy minden szám a „lendületes, káoszos kezdés – elszállós lassú rész – káoszolás” sémára épül, mert fasza ez, de túl kiszámítható, és hosszú távon egyhangú. A hangzás is sokat rontott az összképen: az énekes srác gitárját alig lehetett hallani, igaz, hogy csak az utolsó számban játszott rajta, de pont az a nóta lehetett volna a legfaszább.

Kibaszott fáradtak voltunk már mindannyian, amikor kezdett az Off Minor. Próbálták megértetni a hangosítós sráccal, hogy nem kéne az éneket gecihangosra venni, végül sikerült kezdeniük. Az Off Minor idősebb arcokból áll, a dobos meg az énekes-gitáros arc a példakép-kategóriájú Saetia zenekarban is tolták, érződik is rajta, és ez kurvajó. Hihetetlen energiával és lelkesedéssel tolták az arcunkba a a durvábbnál durvább számokat. A koncert után csináltam velük egy spontán interjút, melynek során kiderült, hogy nemcsak kurvajó zenészek, és kurvajó zenét csinálnak, de kurvajó arcok is mellé, szerény, normális, barátságos csókák. Szóval, az Off Minort tiszteljük és szeretjük, és már nagyon várom hogy pár év múlva ismét idelátogassanak. Kösz szépen Mansiznak és a KA!Bookingnak az újabb fasza bulit, Dannak meg a segítséget az interjúhoz.