Punk Portál

Az Rx Bandits már régóta a kedvenc bandám, ezért nem is volt kérdéses, hogy elmegyek-e az oberwarti koncertjükre. Bátyámmal, barátnőjével és haverommal keltünk útra. Autónk nincs, ezért vonatoztunk Szekszárd - Sárbogárd - Székesfehérvár - Szombathely irányban. Reggel 7:20-kor indultunk, kb. 13:00-ra értünk Szombathelyre, ahol aztán kiderült, hogy nem megy aznap busz Oberwartra, sőt visszafele sincs, hiába van a Volán honlapján kiírva. Hurrá, most mi legyen? Végül megkérdeztünk egy taxist, és ő elvitt minket 7000 magyarpénzért, ami azért jobb, mint amire számítottunk, így négyünkre szétosztva. Odaérve rájöttünk, hogy még nagyon sok időnk van a kezdésig, ezért megkerestük az OHO-t, utána pedig nekiálltunk elfogyasztani az olcsó hazai sörünket. :)
Felsőőr lakosságának negyede még mindig magyar. Ezt mi sem bizonyítja jobban, mint a főtéri játszótéren levő firka:

Itt sem tudtunk unatkozni, ugyanis egy 12-15 évesekből álló társaság szórakoztatott minket: ordibáltak, incselkedtek, cigiztek. Utána szereztek valamilyen alacsony alkoholtartalmú piát, amitől annyira „berúgtak”, hogy a földön fetrengtek, randalíroztak. Mindezt délután. A civilizált nyugat. :)

Végre elérkezett az este, elmentünk az OHO-ba. Ahogy beléptünk, máris az RXB basszerosa bicegett velünk szembe, valószínűleg kimehetett a bokája, mert begipszelve nem volt, de mankóval járt. Csak álltunk, de nem kezdődött még semmi, jegyet sem lehetett kapni. Mentünk még egy kört, vettem valami olcsónak hitt helyen egy üveg Puntigamer sört, 2,5 euróért. Visszafele találkoztunk egy Graz-ból érkezett csoporttal, és elkalauzoltuk őket a helyre.

Amikor visszértünk, elkezdték árulni a jegyeket. Nyolc euró négy bandáért, aki foglaltatott (mint mi) annak csak hét euró, tehát 1750 forint két amerikai és két osztrák bandáért. Ekkor megláttuk Matt Embree-t is, az RXB énekes/gitárosát, aki úgy nézett ki, mint egy csöves. :) Kötött sapi félig a fejre húzva, szakáll, hosszú haj, kopott nadrág, szakadt slip-on.

Még egy drága sör az OHO italozójában, utána kezdett is a The Eccos. A két trombita, gitár, basszus, dob és egy mexikói számrazású énekessel felálló banda semmi különös élményt nem nyújtott, de elég fiatalok még. A csúszás miatt hamar be kellett fejezniük.

Átszerelés közben leraktuk a táskánkat a jegyszedő csaj mögé, megnéztük a merch pultot, ahol sajnos csak a legbénább RXB pólók voltak, úgyhogy úgy döntöttem, nem veszek.

Visszatérve a terembe kezdett a californiai Facing New York. A dobos elöl a színpadon, oldalt a közönségnek, mögötte még egy dobszerkó. Jobb oldalon az énekes-gitáros-billentyűs, bal oldalon a basszeros és a másik énekes-gitáros-billentyűs, aki néha beült dobolni a másik dobhoz. A zenéjük progresszív-rock, de olyan színvonalon, hogy leszállt a hajam. A két dob egyszerre játszott, és hihetetlen volt, hogy mennyivel erőteljesebben szól így az egész. Elsőre nem lehetett felfogni, hogy mit is művelnek, de nekem nagyon tetszett. A dobosuk egy hatalmas figura. Egyszerűen őrült volt, annyira nyomta már, hogy szó szerint csorgott a nyála. Haverom megjegyezte, hogy csak azért buzi lesz, hogy elvegye feleségül, és egész nap arra fogja verni, ahogy dobol. :D

Átszerelés, és már kiugrottam a bőrömből, annyira vártam hogy kezdjen a szintén californiai Rx Bandits! A felállás: gitár-ének, harsona-vokál-ütőhangszerek, dob, basszus-vokál és egy koreai származású gitáros-billentyűs. Haverom elhelyezkedett a harsonás elé, én pedig Matt Embreevel szemben álltam. A basszerost felsegítette a többi tag a színpadra, majd pár bátorító szót mondtak neki, hogy végig tudja nyomni a koncertet. Ő beszélt először a mikrofonba, németül üdvözölt mindenkit. Amikor belecsaptak a lecsóba, én nem bírtam ki és ott sikoltoztam, üvöltöttem, ugráltam és téptem a hajam – ebből következően hamar kialakult körülöttem egy méteres kör. :) A Sell You Beautifullal kezdtek, utána a Consequantial Apathy, majd a legutóbbi albumról az In Her Drawer. Az együttesről tudni érdemes, hogy sosem állnak le a zenével, amint vége az egyik számnak, maximum egy-két másodperc elteltével elkezd valamelyikük imprózni, és így vezetik át egy másik számba. (Ezen a koncerten egyszer volt egy kb tizenöt másodperces leállás is, mert a dobos valamit megigazított az egyik cinen.) Egyébként egész végig zúztak, hihetetlen színpadi munkájuk van, még a sérült basszer is nagyon rázta a haját. A többi szám, amit még játszottak: Who would’ve thought, Progress, Overcome (ami a Rock Against Bush válogatások egyikén is szerepel, és sajnos nem tükrözi az együttest zeneileg), Never Slept So Soundly, ...and The Battle Begun, Only For The Night, Apparition, Crushing Destroyer, és a Decrescendo-val zártak. Sajnos játszották a To Our Unborn Daughters-t is, amit nagyon utálok. A közönség sajnos tipikusan osztrák volt, csak mi, egy székesfehérvári különítmény és talán még egy-két ember mozgott, a többiek csak álltak és néztek.
Kénytelen voltam elfogadni, hogy nem sokat játszanak a Progress albumról, gondolom, amióta tavaly nyáron kilépett a szaxofonosuk, nem erőltetik a több fúvós szólamra építő számaikat. Azért hiányoltam még az Analog Boy-t, gondoltam, ha már klip is készült hozzá anno, akkor játszák.
Ettől függetlenül végig az őrület határát feszegette a buli, főleg amikor haverom megkocogtatta a vállam és a színpad jobb oldalára mutatott, ahol már fent volt a színpadon a Facing New York dobosának a szerkója. Egyszercsak feljött ő is, és egyszerre nyomta 3 ütős, a többiek pedig impróztak rá, és azt hittem leszakad a fejem. Ebbe belekötöttek egy dobszólót is, amiben az RXB és a FNY dobosai válaszolgattak egymásnak. Egyszerűen hihetetlen volt.
Miután a befejezték a bulit, a tömeg elkezdte skandálni hogy „one more song” amire sajnos nem volt lehetőség a csúszás miatt. Miközben szereltek le és még mindig üvöltöttünk ráadásért, arra lettem figyelmes, hogy Matt Embree arra hogy „one more song”, azt mondogatja magának, hogy „want more peace”. Ebből is lehet következtetni, hogy ő tényleg komolyan gondolja amit megénekel.
Utána szerencsére elcsíptük a gitárost egy kézfogásra, Matt Embree-vel még dumálni is tudtunk, bár előttünk lefoglalták őket a székesfehérvári arcok. Ekkor fedeztem fel köztük Ferit az Escape-ből, kicsit dumáltunk is. Ezután Matt a színpad mellett elmondta, hogy a koncert után barátnőjével Budapestre jönnek kicsit vakációzni. Jött C-Gak, a dobosuk is (aki még a FNY dobosánál is jobb volt aznap este), így velük tudtunk közösen fényképezkedni.

Felszerelt az utolsó banda, a Flowers For Jimmy. Nem tudtam, hogy sírjak vagy nevessek. A legidősebb is csak középiskolás lehetett közülük, és poppos ska-punkot nyomtak. Jó volt a zenéjük, csak az a sztárkodás, amit műveltek, az szánalmas volt. Egyik számban például ütemre letépte az egyik trombitás a harsonásról az inget, akinek a kisfiúfelsőteste annyira nevetséges volt, hogy meghaltam. Még azt nem értem, hogy minek kell egy gitározós egyedüléneklős szám is? Ráadásul az énekes-gitáros volt a legratyibb, alig vártam, hogy abbahagyják.
Miután abbahagyták, jött az este nem vicces része, amikor is hajnali 2kor bezárt a hely, értünk pedig csak reggel hétkor jött a taxis. Addig ilyen hidegben lehetetlen volt kibírni, ezért a főtér nyilvános wc-jébe vittünk be egy padot, és ott próbáltunk aludni, ami persze nem ment. Reggelig szenvedtünk, majd jött értünk a taxi, utána pedig következett a vonatozás hazáig.

Mindent összevetve életem legjobb koncertjén voltam, de legközelebb valahogy kerítünk kocsit. :)

2007. X. 13. - Ausztria, Oberwart, OHO - Rx Bandits, Facing New York, The Eccos, Flowers For Jimmy