Punk Portál

Tulajdonképpen nem is emlékszem olyanra, hogy egy hasonló kaliberű zenekar mikor lépett fel itthon legutóbb – egy olyan banda, ami nemcsak punk ikon, de a legkülönbözőbb zenei ízlésű emberek is odavannak érte.
Eleinte arra gondoltam, hogy nem megyek el. A NOFX-et már láttam két éve Wiesenben, a jegy drága, én meg csóró vagyok (és lúzer, hogy szerkesztő létemre nem akasztottam magamnak ingyenjegyet :-P). Végül azonban kifejezetten jól tettem, hogy mégis kimentem, asszem sejtettem, hogy ha nem, miről is maradnék le.
A PeCsába meglehetősen szar kedvvel érkeztünk, én meg leálltam smúzolni Kötelező Közhelyek-Beandie-val meg az osztrák cimbijeivel, akik elmesélték, hogy pár éve az egész NOFX Európa-turnét követték, és hogy most is látták őket múlt héten, és Fat Mike-ék nem turnébusszal közlekednek, hanem turnévonattal, kibéreltek három kocsit, és azzal járják Európát. Ezen jót vigyorogtam, poén, akár igaz, akár nem.

Végül bementünk, és nemsokára a Reflected tagjai nekiálltak hangolgatni a színpadon. Látszott rajtuk, hogy izgulnak mint az atom, amit teljesen megértek, viszont a koncertjük nagyon nem tetszett. Régen nagyon bírtam őket, de ahogy az idő telik, egyre kevésbé tetszik a zenéjük, vagy ők változnak rossz irányba, vagy én. Mindenesetre azon kaptam magam, hogy a második számuk közepén unatkozom. Őket ismerve nyilván rengeteget készültek erre a bulira, és igyekeztek apait-anyait beleadni, de az egész annyira lapos, álmosító, erőtlen és lagymatag volt, hogy ki-be lófráltam a teremből és ismerősökre vadásztam inkább. Semmit nem mozogtak, csak Kornél (gitár) ugrált néha. Ráadásul kihagyták a kedvenc számomat, a Fairylike voices-t, plusz rosszpont. Egyetlen régi nóta hangzott el, az Our City, az tetszett, de keveset javított a véleményemen.

Másodiknak következett a Semmi Komoly. Az újabb számaikat sajnos annyira nem ismerem, de a kezdés nagyon hatásos volt: Zsolti állt ki a színpadra egyedül, gitárral, egy reflektor megvilágította, és úgy énekelte a szám elejét. Nem tudom, mikor tetszett ennyire egy SK-koncert, kurva profin és rengeteg energiával nyomták, és érezni lehetett az egész örömzene-jellegét. Itt már a közönség is jobban megmozdult, mutogattak és kiabálták a szöveget, amit én is megtettem, ahol ismertem a számot (pl. Hősi halál). Mikor végeztek, csak álltam és lestem, hogy bazmeg ez kurvajó volt, szerintem sose lelkesedtem még ennyire a Semmi Komolyért. Ha valaki, akkor ők maximálisan megérdemelték azt a helyet a NOFX előtt.

Már az egész buli kezdete előtt körbejárt a különös hír, hogy „tebazmeg hallottad, hogy az Ignite fellép ma este?”, ebben én erőteljesen kételkedtem, de meggyőző volt a tény, hogy a merch-cuccaik kint vannak, és az egyik osztrák cimbi mesélte, hogy összefutott az előbb Téglás Zolival és ő azt mondta neki, hogy ma játszanak. Mily különös. A 2002-es Wigwamos buli óta nem hallottam az Ignite-ot élőben, úgyhogy arra gondoltam, ha játszanak, naegyefene, meglesem őket életemben negyedszerre :-). Kicsit itt is le vagyok maradva az újabb dolgokról, úgyhogy csak az A Place Called Home lemezről ismert számokat vágtam (Run run run, és Veteran, amivel a koncertet kezdték), és messze nem éreztem azt a hangulatot, amit 2002-ben vagy 2001-ben a koncertjeiken, de így is nagyon tetszett. Kiderült, hogy Fat Mike kérdezte tőlük, hogy nincs-e kedvük játszani Budapesten, ők meg azt mondták, miért ne, úgyhogy ha már itt vannak, akkor lenyomnak egy laza félórás koncertet. Mivel nem hirdették meg, hogy lesz Ignite is, ezért szerencsére nem gyűltek a turbómagyarok, a magyarkodás amúgy is mind elmaradt, mert az A Place Called Home-ot nem játszották. A koncert előtt mindenkit izzítottam, hogy kántáljuk, hogy „csirkepaprikás” (aki esetleg nem értené a poént, annak ajánlom ezt a videót és a másodikat, aminek két része van: első, második), végül két szám között egyedül kiabáltam be, és csodálkoztam jól, hogy Téglás Zoli meghallotta, de elnézést kért azért a „hülye műsorért”, és elmondta, hogy nem is szereti csirkepaprikást. Mindenesetre ezt már nehezen mossa le magárol, csirkepaprikás-core! :-)

Nyilván kurvasokat kellett szerelni, mire színpadra lépett a NOFX. Rengeteg emberrel beszéltem, akik teljesen be voltak sózva, hogy húú, a NOFX nálunk játszik, én meg a wieseni buli után nagyjából már tudtam, mire számíthatok: rengeteg pofázás, fasza régi és új számok egyaránt. A legkedvencebb számaimat mind játszották (pl. Linoleum, Bob, Kill All The White Man, Don't Call Me White, Murder The Government, The Brews, Eat The Meek), szóval nekem semmi nem hiányzott. Jobbnak éreztem ezt a bulit, mint az előzőt, jobban meg is mozgatott, néha egészen előre keveredtem a pogóban, sikerült szörfözni is párszor, meg számok között röhögtem Fat Mike-ék szövegein, például oktatták a népeket, hogy hogyan is kell a fist-fuckot csinálni. A legnagyobb humor a végén jött, amikor Fat Mike bedobta a basszerját a tömegbe, és kitört miatta a tömegbunyó, szét is szedték a bőgőt, két srácot láttam, amint egymás nyakába ugrottak, mindkettőjük kezében egy-egy poti a legendás Basszerról, amelyen Ő Játszott. Leginkább csak vigyorogtam a bunyón, bár drukkoltam Mezőnek, hogy szerezze meg nekem :-).
A helyzet az, hogy igen kellemesen ellökdösődtem, táncoltam, és kurvajól éreztem magam, de semmi olyasmit nem éreztem, hogy „kijöttem erről a koncertről és ha most kinyiffannék, akkor boldogan halnék meg bazmeg”, pedig azt hittem, hogy majd most, de nem. Mindenesetre dicséretes, hogy egy ekkora zenekar végre játszott kishazánkban is, és kivételesen külföldről jönnek az arcok hozzánk koncertre, és nem mi megyünk Bécsbe.

Kicsit pofáztam még pár rég látott horvát haverral meg Sasaval, a Golliwog énekesnőjével, aztán a szegedi különítménnyel hazaléptem.

2007. IX. 12. Petőfi Csarnok - NOFX