2007. II. 3. - Bécs, Arena - A Wilhelm Scream, No Trigger, From My Chest

Írta: Szabbi Feltöltötte: kal0z Ekkor: 2007. feb. 4. vasárnap - 20:22

Az AWS-ről 2004-ben hallottam először és azóta több alkalommal is sikerült elcsípnem. Most a No Triggerrel közös turnéjukat sem hagyhattam ki. Az út a szokásos volt, így szerintem szót sem érdemel: négy körül már Bécsben voltunk, mivel teljesítenünk kellett a ránk bízott jegyvásárlási missziót későbbi koncertekre. Az ÖE ticket elég borsos áron kínálta portékáit, így a Jugendinfóban szereztük be a „cuccot”. Mivel rengeteg időnk volt, benéztünk egy szex-shopba majd visszafelé bejártuk az egész Gasometert. Az Arena irodájában aztán kaptunk egy kis ízelítőt, hogy milyen bunkók is tudnak lenni a hácéjunitis sógorok. Az egyik sráctól kértünk plakátot, mire adott is. Kifelé menet aztán az ajtóból cibált vissza egy másik gyerek, hogy mi a faszt képzelek, hogy lopom a plakátokat. Elvette, aztán elzavart minket... mindegy, biztos megjött neki.
Fél kilenc körül bejutottunk a nagyterembe, ahol gyorsan áttanulmányoztuk a merch pultot. Minden zenekar még a barátságosnál is barátiasabb, 5 euróért árulta a cd-ket. Erre szokták azt mondani, hogy kihagyhatatlan alkalmi vétel. Nem is hagytam ki.

A teremben ekkor már játszott az osztrák From My Chest. Az ún. helyi előzenekarokhoz képest kifejezetten jó volt, háromtagú brigád könnyen emészthető hc/punkban utazik. Tulajdonképpen semmi extrát nem tettek hozzá a stílushoz, de amit csináltak, azzal semmi gond nem volt. Még egy gitárt azért elviselne a produkciójuk.

Rövid átszerelés után kezdte meg első bécsi koncertjét a tengerentúlról érkezett No Trigger. Első hallásra szinte mindenki azt mondaná, hogy Strike Anywhere tagok valamilyen side projectje, tényleg elég sok a hasonlóság, de azért megvannak azok a különbségek, amik miatt nem csak egy szimpla SA kópia. A nagyterem háromnegyed részben volt tele úgy, hogy a „lelátó” le volt zárva. A reakciókból azt lehetett kivenni, hogy az osztrákok nem nagyon ismerik a zenekart, mert a tapsoláson kívül más mozgás nem volt. A zenekar azért persze becsületesen lenyomta félórás műsorát. Ahogyan azt sejteni lehetett, elsősorban a 2006-os Canyoneer album nótáit promótálták. Külön örültem, mikor lenyomták személyes kedvencemet, a „Neon national park”-ot. Mindent egybevetve a nulla mozgás ellenére remek kis műsort hoztak össze, és a hangzás is teljesen jó volt.

Az úgy 20 perces pihenés és átállás alatt valami vicces technikusnak köszönhetően japán beatzenéket hallgathattunk a 60-as évekből. 10 perc után kissé frusztrált a dolog, de az még jobban meglepett, hogy az emberek igencsak megfogyatkoztak, mikor színpadra lépett az A Wilhelm Scream. Én viszont kifejezetten vártam, hogy mit alkotnak. Előzenekarként és fesztiválokon már láttam őket, de headline bandaként számomra most debütáltak. Az első pár számnál kissé sántított a hangzás, mivel a bőgő igencsak csattogott és a vokál hangosabb volt az éneknél, de aztán 2-3 szám alatt szépen helyrejött. Itt már érezhető volt, hogy ismertebb zenekarról van szó, mivel az emberek elkezdtek mozogni, sőt stage dive és circle pit is előfordult. Az énekes, Nuno Pereira (a neve alapján akár a Porto játékosa is lehetne) kissé beteg volt, amit meg is említett, ennek ellenére nem vetette meg a felkínált whiskey-t, ami valakinek a születésnapja alkalmából járt körbe. Az ivászat miatt említem meg, hogy a kocsmarészen ki volt ragasztva nekik egy üzenet a Big D And The Kids Table-től (előző nap játszottak a Gasometerben), hogy sok sikert kívánnak nekik a bulihoz és hagytak nekik sört. 50 perces produkciójuk gerincét a Ruiner album adta, de most volt idő a régebbi anyagokból is játszani. Tulajdonképpen az összes jó nótát lenyomták, és nem is maradt hiányérzetem, mikor a himnuszuk, a The King is Dead után levonultak. Persze még egy nóta erejéig visszajöttek, de az már tényleg csak a bonbonmeggy volt a torta habján. Éjfél előtt pedig már úton voltunk hazafelé.