Punk Portál - 2024. március 29.





 

2003. III. 04. - PeCsa - Dead Dead Kennedys


Írta: Dan
Feltöltötte: Dan
Ekkor: 2003. már. 5. szerda - 00:36

Hét órára volt megbeszélve a találkozó, amit elég koránnak tartottam, de mint kiderült, pont időben érkeztünk. Átvettem ingyenjegyemet (köszönet a Time Bomb stábjának!), majd az InKal motozása után benn is voltunk. Néhány szót a közönségről: kb. olyan volt az összetétele, ahogy vártam. A koncertekről ismert emberekből alig néhány tűnt fel, ellenben rengeteg öreg rocker, meg egy csomó fiatal gyerek. Volt néhány tarajos, meg persze külföldiek is. Kint megtekintettük a kínálatot, DK disztrót nem találtam, ellenben lehetett kapni mindenféle idióta könyvet. Egy érdekeset találtam, volt 2 db. eladó Isten Malaca. Lehet, hogy érdemes lett volna venni egyet. Most már mindegy. Egy rakás szendvics kurva drágán, 250 forintos csapolt szar sör, a dobozos Ászok még drágább. A kiszolgálók fiatal poppercicák.

Még soha nem voltam koncerten a PeCsában. Elég nagy hely. Volt fent valami emelvényen egy kamera, meg a színpadról is készítettek valamennyi videófelvételt. A Macskanadrág kezdésekor (kb. 15 perccel érkezésünk után már a húrok közé is csaptak) még totál pangott a terem. Teljes bukásnak tűnt a buli. A zenekar hatásosan kezdett, biztos begyakorolták. Robi az első szám legelején elejtette a dobverőjét. :) Azért látszott rajtuk, hogy izgulnak. Szerintem egész korrektül elnyomták azt a pár számot, amire időt kaptak. Az már más kérdés, hogy mi a francot kerestek a Dead Dead Kennedys előtt. Kb. 3-4 fiatal gyerek ugrándozott a koncertre, az a néhány ember, aki még a teremben tartózkodott, nézett maga elé, majd a számok után udvariasan tapsolt. Egyébként nagyjából a slágereket játszották, és volt egy új is, ami nem tetszik különösebben, tök olyan, mint az előzőek. Egyébként a három fúvós is részt vett a koncerten. A hangzás a buli elején nagyon szar volt, de pár szám után állítottak rajta.

Szünet következett, majd valami béna hatásvadász intró zene. Gondolom erről a koncertről rohadt sok ember el fogja mondani a véleményét, és sokaknak különbözni fog az enyémtől, én csak azt tudom leírni, hogy én hogy éreztem magam. Tehát a színpadon a Dead Dead Kennedys! Két fő nagy kedvencem van, a NOFX és a Dead Kennedys. A legutóbbi NOFX koncert után azt éreztem, hogy iszonyatosan nagy buli volt, egy igazi élmény, katarzis, minden. Nos, ezt a DK után egyáltalán nem éreztem. Persze ez már nem az a zenekar. Lehet, hogy az is hatott rám, hogy már eleve úgy mentem oda, hogy biztos nem lesz túl jó. Ez a Brandon gyerek nem valami hűdenagy énekes. Tarajos öregember, aki próbálta valamelyest utánozni Biafra-t. Egyszer még a tömegbe is beugrott. Azt a mindenit, mekkora show! Nem tetszett, hogy a zenekartagok többször előrejöttek pacsizni a közönséggel. A végén a ruhatárnál két kiscsaj arról beszélgetett, hogy egyikük megfogta az énekes lábát. Huha! Kétszer is levonultak a színpadról, majd újra visszajöttek. Szerintem nem bírták az iramot, pihenni kellett. Azért ez nem egy popkoncert, hogy percekig kell füttyögni, meg tapsolni, hogy a "sztárok" visszajöjjenek. Játszottak pár igazi slágert (Holiday In Cambodia, California Über Alles, MTV Get Off The Air, stb.), de rengeteg olyat hiányoltam, amiket a régi koncertfelvételeken hallottam, vagy a kedvenceim (Pull My Strings, Moral Majority, Anarchy For Sale, Chickenshit Conformist). Volt még többek között Kill The Poor, Chemical Warfare, Buzzbomb, Too Drunk To Fuck, Viva Las Vegas, ezt siralmasan szarul énekelte Brandon. A Riot viszont nagyon jól sikerült, leginkább azért, mert nem nagyon kell benne megszólalni. A Bleed For Me-t aktualizálták Irakra, meg Bush-ra. A Nazi Punks Fuck Off előtt D.H. Peligro oktató jelleggel valami rasszizmus ellenes mondókát énekeltetett a közönséggel. Mi ez bazmeg? Azért aki egy ilyen bulira eljön, annak szerintem van valami fogalma a rasszizmusról. Mindezen kommentárok ellenére a hangszerek legalább jól szóltak, megvolt a Dead Kennedys hangzás eléggé korrektül. Mondjuk szerintem jópárszor hibáztak, de ez egy punkzenekarnál simán elmegy. A közönség egyébként a DK elejére szépen megduzzadt. Nem tudom hányan voltunk, de szerintem jól megtelt a terem. Pogo volt, de nem túl nagy, elég gyorsan elfáradtak az emberek. Bodysurffel is próbálkoztak néhányan, nem túl nagy sikerrel. Kicsit zavaró volt, amikor egy csávó egy kurva nagyot hányt a tánctér közepére, alakult körülötte egy kör, de pár szám után már tocsogtak benne az emberek.

Na, kb. ennyi. Gondolom más máshogy élte meg, nekem kb. ennyi volt. Jó volt, megnéztem, de ennek köze nincs egy olyan bulihoz, amiket pl. egy 84-es videófelvételen láttam.