Punk Portál - 2024. április 20.





 

2006. III. 2. Kultiplex - Good Riddance


Írta: csabeeka
Feltöltötte: csabeeka
Ekkor: 2006. már. 4. szombat - 11:36

Először járt hazánkban a kaliforniai Good Riddance, amely serdülőkorom egyik kedvenc zenekara volt. Mielőtt kiderült, hogy lesz itthon, én már Bécsnek is örültem, mondván, ha már az újabb lemezek nem is tetszenek, azért biztos játszanak egy-két régebbi dalt is, úgyhogy már azokért biztos megéri majd kimenni. Aztán derült égből a villámcsapás, hogy lesz Budapesten is koncert. Hát most komolyan? Mit lehet erre mondani? Örültem, mint majom a farkának. Aztán eljött a nap, vége a melónak, irány a kocsma Endrúval, és szerény fórumunk kaszanovájával, Cserpák Gergővel. Kortyolgattam két pohár üditőt, majd sietni kellett, hogy odaérjek a kapunyitásra, mert egy jegyet még el kellett passzolnom. Nem voltam skót, egy ropival olcsóbban odaadtam egy srácnak, remélem, örült neki, hogy ilyen rendes vagyok. Bent elég kevesen voltak, olyan nagyon sokan mondjuk később sem lettünk.

Az első fellépő a Jászberényben alakult Red Line Offside, akik azóta már egész tájegységeket ölelnek át, hiszen szinte mindenki máshol él. De nem is ez lenne a lényeg, hanem az, hogy végre meghallgathattuk a tavalyi Something Against You-val kiadott közös split lemez dalait élőben. Talán most szóltak a legjobban, mindent tökéletesen ki lehetett venni. Azért Borics úr néha még mindig nem a mikrofonba énekel, de a tavalyi koncerthez képest már jóval kevesebbet énekelt mellé. Nem volt most Prológus, sem Félrevert harang, de igazából nem is hiányoztak. Az új számok sokkal jobbak, mint a régiek, de azért néha elő lehetne venni egy első lemezes darabot, természetesen a Nyitott szemmel... mellett. Elhangzott a kommentárok között az a téma is, hogy volt egy kedves fiatalember, aki ugye keresztbe akart tenni, hogy ne játszhasson ma este az RLO. Elég gusztustalanul, e-mailben nácinak állította be a zenekart, ami ugye azért nem olyan kicsi túlzás? Szóval küldtek neki egy számot, de a legtutibb az lett volna, ha az első lemezről küldik neki Az érzés amelyet szavakkal nem lehet leírni című dalt. Néhány szám azért hiányzott, de kevés volt az idő. Már alig várom a mezőtúri bulit, ott tutira többet játszanak. Az új számok, mint már említettem, nagyon jók, élőben meg még annál is jobbak! Sok volt az idő RLO koncert nélkül, de remélhetőleg most már egyre több lesz, be kell hozni a lemaradást, hehe. Amúgy a koncert egyik fénypontja ismét Ördi dobjátéka volt, öröm nézni a fejét közben, hehe. A legfontosabb az volt, hogy játszott az RLO, és szerintem ők voltak a legjobb banda az este folyamán. Hogy miért? Majd kiderül a következő sorokból.

Ezután az amerikai Chaser vette át a színpadot. Kalipunkot nyomtak, néha hc-s ordítással, néha emo-s énekkel. Szóval igazi vegyesfelvágott volt. Természetesen mindenki ácsorgott, de csak addig, míg az énekes mondta, hogy szeretne látni egy circle pitet a következő szám elején. A következő szám elején is mindenki ácsorgott, aztán távolba szakadt hazánkfia, Kósa Dani, kinek neve már egybeforrt a Punkportál intézményével, megfogta a vállam, poénból körbefutottunk, aztán elég jó kis zúzás alakult ki, amiből alig tudtam kimenekülni. Nyomták a Bad Religion "Do What You Want" című slágerét, ez is egyik csúcspontja volt az estének. A nem túl nagy pogó azért folytatódott, közben a zenekar kiosztott néhány turné CD-t, kaptam én is egyet. Utólag is köszi, majd meghallgatom. Dannal még viccelődtünk a koncert közben, aztán csak vége lett.

És akkor szinpadon az amerikai Good Riddance! Kicsit meglepődtem hogy milyen törpe az énekes. Sok régi számot nyomtak, ez pozitív volt, de az utolsó lemezes számokat pl. nem is ismertem, de azok nem is tetszettek. A régiek viszont nagyon királyak voltak! A Comprehensive lemez a kedvencem, arról is toltak dalokat. Azért jó érzés volt látni, hogy inkább az old-school nótákra van nagyobb mozgás. Néha próbáltak számok között vicceskedni, szerintem ez nem nagyon ment nekik. Igazából nem tudok sok mindent írni, ha ez a koncert öt évvel ezelőtt lett volna, biztos lefostam volna a bokám is, így viszont egy fáradtnak tünő zenekar elnyomta a többségében jó, és néhány tök unalmas számát. Vártam a One For The Braves-t, de nem játszották, meg még hiányzott pár szám, de így is többségében régi számokat toltak. Igazából talán akkor lettem volna a legjobban elégedett, ha lenyomják a Comprehensive, és a Ballads from... lemezeket elejétől a végéig, de hát azt ugye nem lehet sajna. A következő GR bulin is tuti ott leszek, remélem, azért még láthatom őket, és bár nem félek attól, hogy tetszeni fog a nemsokára megjelenő új lemez, de ezekért a számokért is megéri egy ilyen koncert. Szerintem fontos, hogy a BPRNR az utóbbi egy évben elhozott néhány nagyobbnak számító punk bandát is, és reméljük, ez a tendencia fokozódik, és egyre kevesebbet kell majd külföldre járni, hogy a jó bandákat megnézhessük. A Good Riddance-ről még annyit, hogy örülök, hogy láthattam élőben, mert eddig ők még Ausztriáig is csak ritkán jöttek el. A bulinak 10-re vége is volt, szóval annyira nem voltam fáradt reggel, és még csak el sem aludtam meló közben. Nekem tetszik ez a megoldás, hogy korán vége van a hétköznapi buliknak. Be kéne vezetni más helyeken is, tutira többen lennének lent a hétköznapi bulikon!