Punk Portál

Péntek este a Tűzraktárban három olyan zenekart láthatott a közönség, amelyeket egyre jobban felkap itthon a népszerűség, hála a külföldön már évek óta tartó, a Franz Ferdinand óriási sikerében kicsúcsosodó, post-punk/new wave/indie revival hullámnak. Persze lehet még sok zenekart emlegetni, főleg ha egy-két évtizedet visszalapozunk a naptárban, Gang Of Four, The Kinks, Beach Boys, pár példa a közös ősökből, és persze létezik még millió variáció, hogy a ma dalszerzőire hogyan és miként hatottak a múlt úttörői.
Természetesen itt is elmaradhatatlan összetevőnek kell lennie a tehetségnek, bár ebben a stílusban is van egy-két pofátlanul túlértékelt zenekar, amit inkább határoz a táblázat „trendiség” oszlopában szereplő szám, mintsem valami nyomósabb érv. Végül is teljesen mindegy, hogy miből lesz a cserebogár, az a lényeg, hogy a punk hasító nyersségéből, a new wave szolid kísérletezőkedvéből, és a pop időtlen dallamosságából itt van valami amire lehet akár tolni a figurákat a táncparketten, akár elragadtatva, frizurát lobogtatva léggitározni, vagy akár valami mixkazira másolni, amit a (leendő) barátnődnek szánsz.
No, és lássuk hát, hogy itthon hogyan próbálják lefordítani az elmúlt évek és évtizedek külföldi receptjeit.

Első színpadra lépő zenekar a E.Z. Basic volt, amelyik a legöregebb bandának mondható a három közül, és ezzel együtt talán nekik a legkiforrottabb a stílusuk. A honlapjukról letölthető számok, és a név alapján nem sok jóra számítottam, de a banda egyik ismerője azt mondta, hogy mindenképpen nézzük meg őket. Szóval kíváncsian lépdeltem le az alagsori koncertterembe, és kellemes meglepetéssel találtam magam szemben, hiszen lendületes produkció volt ez. Az énekes, aki leginkább Thom Yorke (Radiohead) és Chris Martin (Coldplay) édestestvére lehetne fizimiskája alapján, gitározott, illetve még egy dobosból és basszusgitárosból állt a zenekar. A zene is hasonlított ez előbbi zenekarokra, inkább a Radiohead-re, meg Ride-ra, Interpol-ra, volt sok instrumentális rész is, ezek néha átcsaptak egy kis experimentális dologba, de nagyon jól egyensúlyoztak az emészthetőség határán, aztán voltak klassz ritmusos, táncolható darabok is. Amit jó volt nézni, az a színpadkép, sikerült visszafogottan, mindenféle öncélú pózolás nélkül bejátszaniuk a színpadot, jó volt nézni a zenekart, és hallgatni, rosszmájú énem arra tippelt volna, hogy unalomba fog fulladni a koncert, de minden szám nyújtott valamit, amivel ébren tartotta a figyelmet, és sikerült igazán fülbemászó dallamokat játszaniuk. Ez egy jó zenekar, örülök, hogy láthattam őket, csak hát ez a név, nem tudom…

Aztán kis beszélgetés, sörözés (a pia drága ahhoz képest, hogy ez a Tűzraktár valami foglaltházszerűség szeretne lenni) majd színpadon a The Trousers. Ők az előző bandához képest kicsit nyersebb zenét játszanak, és előszeretettel nyúlnak vissza akár a Rolling Stones-ig is. Nem volt ez rossz, csak valahogy olyan kis laposka volt, amit mondjuk sikerült kompenzálni a koncert rövidségével, de belehallgatva a neten megtalálható anyagaikba sem alakult ki sokkal jobb kép róluk, az az igazság. Mondjuk tény, hogy volt egy-két dal, aminek van létjogosultsága, és jól feldobták a hangulatot a teremben.

A harmadik fellépő, a láthatólag egyre duzzadó rajongótáborral bíró Moog volt. Ők a The Trousers által csak közepesen megoldott feladatot már jó érdemjeggyel abszolválják, sokkal slágeresebb számokat hallhatunk tőlük, ami ugye ennek az egésznek a lényege lenne. Talán azért mert ez a zenekar mintha egyszerűbb, célratörőbb dalokat játszana, mint az előző. A hangulat a koncertteremben a tetőfokára hágott, az első pár sorban csak táncoló fiúkat és lányokat láttam (a szégyenlősebbek kissé hátrébb csak bólogattak, és a lábukkal tartották az ütemet csendeskén). Közvetlenül a színpad előtt egy igen masszív, fiúkból álló csoport rázta, míg a lányok inkább a színpad két szélén vonzották a tekinteteket. Sokaknak irritálható lehet az énekes stílusa, kinézete, de ehhez a zenéhez tökéletesen illik ez a már-már homisnak mondható pózolás. Amit mindenképpen meg kell említeni, hogy nemcsak a hallgatók között, hanem láthatólag a színpadon is nagyon jó volt a hangulat, főleg az énekes, és a basszusgitáros (akinek mellesleg kurva jó a frizurája!) mosolygott nagyokat, és ugye mosolygó embert mindig jó látni. A koncert eleje igazi slágerparádé volt, aztán a vége felé kicsit átvette a hatalmat az unalom, ami sajnos jellemző a zenekar eddig megjelent dalaira is (nem egységes a színvonal), de ez szerencsére csak két hosszabb szám erejéig volt fárasztó, aztán egy „elszállós”-ként beharangozott záró tétellel vetettek véget a koncertnek. Ez az elszállósság abszolút fogyasztható volt, de azért kellően őrült, és őrjítő is, őszintén szólva nekem egy Against Me! – Turn those clapping hands…-es koncertélményem ugrott be, de gondolom ez egyéni preferencia kérdése.
Ez a Moog (népszerűség tekintetében) egy sokra hivatott zenekar, hiszen végül is ez popzene, és szerintem meg is fogják találni a számításaikat, hiszen ezzel a zenével szélesebb tömegeket is meg lehet hódítani. Ennek egyik jele pl. a Heaven Street 7-el közös koncertsorozat, amivel, ugye gondolva a HS7 népszerűségére, igencsak sok embernek fogja megmutatni magát a banda.

Mindenképpen érdemes volt ellátogatnom a koncertre, hiszen sikerült egy eddig számomra ismeretlen, és igencsak jó zenekart (E.Z. Basic), egy kicsit lapos (nem minden arany, ami fénylik, The Trousers) és egy slágeres, táncolható, színvonalas zenét játszó bandát (Moog) megnéznem.

http://www.myspace.com/ezbasic
http://www.myspace.com/thetrousershu
http://www.myspace.com/moogband

2005. X. 28 Tűzraktár - E.Z. Basic, The Trousers, Moog