Punk Portál - 2024. március 29.





 

2005. VIII. 27. Németország, Konstanz - Rock Am See 2005


Írta: Dan
Feltöltötte: Dan
Ekkor: 2005. aug. 30. kedd - 00:05

1900 km-t tettem meg egy számért. Ez a szám nem hangzott el, ezért nagyon csalódott vagyok. Ennek ellenére természetesen megérte ellátogatni Konstanz-ba.

Péntek délután kisebb szarakodás után indult az xBencex, Zsoc, Dan trió Győr felé, közel 2 óra alatt sikerült is túljutni Budapest közigazgatási határán. Állítólag valami lövöldözés volt az út mentén. Győrben aztán Pinkyvel kiegészülve alakult ki a teljes csapat. Az úton szokás szerint remekül szórakoztunk, megint elmeséltem az elmúlt 20-25 évben összeszedett összes roppant érdekes sztorimat, hallgattunk mindenféle (nekem) névtelen zenekarokat, központi témaként pedig előkerült a Házibuli c. film hírneves popcorn-jelenete, amiről három napig nem tudtunk leszakadni.

Rock Am SeeHajnal 5 körül már Bence sem bírta tovább az ébrenlétet, megálltunk Németországban egy parkolóban, ketten a kocsiban aludtunk, sofőrünk Zsoccal padokon hálózsákkal helyezkedett el. Világosban ébredtünk, jó 2 óra alvás után. Kint állítólag elég hideg volt, ráadásul német kiskölykök visítottak folyamatosan. Frissen és vidáman indultunk neki a maradék útnak, már csak a Bodensee-t kellett északról megkerülni. Ez sokkal nehezebb feladatnak bizonyult, mint reméltük, ugyanis a Michelin térképeken a helyi kis falvak egyáltalán nem szerepeltek, szóval jó sokat kóvályogtunk, mire megtaláltuk a tóba nyugatról benyúló félszigetet, rajta pedig Konstanz városát. Legalább gyönyörködhettünk a tájban, elég szépek a tóparti kisvárosok. A remélt hajnal 3-as érkezés helyett reggel 10 körül próbálkoztunk olcsó parkoló- és szálláshelyet találni. A beígért 10 eurós kemping kicsit soknak tűnt, ezért tervezgettük a vadkempingezést. Érkezésünkkor már dugig volt a város fesztivállátogatókkal, az angolul alig beszélő jegyszedő kislány elmagyarázta nekünk, merre van a hivatalos kempingterület, amit meg is közelítettünk. Itt a következő kislány elmondta, hogy a kemping tele van, de majd nyitnak újat, addigis a kurva nagy réten lehet parkolni 5 euróért. Ekkor már biztosak voltunk benne, hogy a kocsi mellett fogjuk felverni a sátrunkat. Alvásra már nem volt idő, szóval egy gyors fogmosás után elindultunk felmérni a terepet. Vizsgáltuk a közönséget és autóikat, amíg végigsétáltunk a kemping mellett. Ezek a németek pofátlanul jobban élnek, mint mi. A jó kocsi az alap, vadiúj zenekaros póló mindenkin, de amit a kempingben láttunk, az itthon még szinte elképzelhetetlen. A kölykök nagy fesztiválsátrakat állítottak fel maguknak, ami alatt rekeszszámra vedelték a sört, sütötték a hozott grillkajákat, ordíttatták a zenét generátorról (!) működő hangfalakból. A nagy kempingterület széléről indult a buszunk, egyet pont elcsíptünk, fel is fértünk rá.

Fura volt, hogy a németek nem ordibáltak, kultúráltan kortyolgatták páran a sörüket, senki nem rongált, senki nem balhézott. Kicsit kényelmetlenül is éreztük magunkat. Jó, hogy nem indultunk neki gyalog a távnak, mert legalább 10 percet buszoztunk különböző kacskaringós utakon, mire odaértünk a bejárathoz. Itt 20-25 Euróért simán meg lehetett volna venni a jegyet, amit 50-ért rendelt meg xBencex neten. Ráadásul nekünk is el kellett adni kettőt, amiket aztán sikerült 40-ért elpasszolni. Találkoztunk egy magyar sráccal, aki a barátnőjével érkezett, ugyanakkor indult, mint mi, csak éppen stoppal. Mentek is tovább más fesztiválokra ez után.

A tó alakját formáló jegy benyújtása után simán bejutottunk, karszalagot csak a sajtósok kaptak, egyszeri belépésre volt csak lehetőség. A terep egy focistadion, melynek az egyik hosszabbik oldalán állították fel a színpadot. A füvet textillel, a színpad előtt műanyaggal fedték le. Körben kőlépcsőn lehetett üldögélni. Pisálási lehetőség nem sok akadt, a stadion WC-jénél már az első zenekar alatt kígyózott a sor, az élelmesebbek kicsit arrébb a felállított 2-3 Toi-Toi-nál próbálkozhattak.

A pálya peremén körben bazárokat állítottak fel, ezeket tanulmányoztuk, amíg lassan játszani kezdett a Snitch névre hallgató svájci alakulat, akikről azonnal megállapítottuk, hogy valamelyik tag tuti a helyi polgármester fia/lánya lehet, másképp nem kerülhettek volna be ide. A bazárok a szokásos undormány merch szarokat vonultatták fel, továbbá kaját/piát lehetett venni borsos áron. Itt is a jegyes rendszer ment, mint Belgiumban, betéti díjas 3 decis műanyag pohárral. Mit eszik a húst nem fogyasztó bunkó magyar Németországban? Hát persze, hogy lángost, Ungarische Spezialitat! 3 euróért egy viszonylag kicsi sajtos-tejfölös lángost kaptam, ami bár igen szar ízű olajban sült, sokkal jobb volt, mint a nyers tészta, amit a Szigeten nyomtak a kezembe. A magyar kínálaton kívül itt lehetett sonkás, nutellás és több további érdekes ízesítést választani, mi maradtunk a hagyományosnál.

Zaba után megpróbáltuk megközelíteni a színpadot. Valószínűleg az emlékezetes 1000. Hosen koncert - melyen több rajongó meghalt az első sorban - inspirálta az idei korláttervezőket. A Szigetről ismert középső elválasztó helyett itt több zónára osztották a területet a színpaddal párhuzamosan, amikbe akkor lehetett bejutni, ha valaki kijött onnan. El is határoztuk, hogy a Coheed előtt bemegyünk a legelsőbe, és onnan ki sem mozdulunk a NOFX végéig. Szerencsére nem kellett sokat várnunk, hogy bejuthassunk. A Snitch, mint említettem, nagyon gyenge volt. A trió sablon deszkáspunkot játszott szar pózer kiállásokkal. Viccesen nézett ki a kb. 3x5 méteres kis zászlójuk a hatalmas színpad tetejére felhúzva. (Wan2 és Sziget Nagyszínpad közötti méretet kell elképzelni.)

Social DistortionTermészetesen tanulmányoztuk a tömeget is. Átlagéletkor 17 körül, nagy szórással. 11 éves gyerekek is jöttek szülővel, és minimális számban, de megjelentek öreg rock and roll arcok is agyonvarrva. A kedvencünk a mellettünk álló oldschool aranykeretes napszemüveget viselő 50-es rocker volt, aki karba tett kézzel, enyhe mosollyal az arcán nézett végig a körülötte nyüzsgő kisgyerekeken. Pólókínálat: a tömeg 40%-a a frissen vásárolt Rock Am See 2005 feliratot viselte magán a saját stílusában. A pólóstandok kínálatának nagy része ugyanis ezekből került ki, kb. 15 fajta Rock Am See-t lehetett kapni, néhány NOFX és Social Distortion póló mellett. Nem igazán értem, miért a jó egy ilyen ruhadarabot azonnal felvenni. Ha én itthon ebben rohangálnék, az nagy szám lenne, de ott és akkor nyilván elhiszem neki, hogy ott volt a Rock Am See 2005-ön. (Ez kb. olyan, hogy egy vicces gyerek órákig tartott fel egy kartonpapírt a tömeg közepén "Jegyet vennék" felirattal.) Néhányan próbálkoztak a Rock Am See 2004, 2003, 2002-vel, de ez max. arra volt jó, hogy megállapíthattuk, hogy a fesztivál 20 éves történelme alatt valószínűleg idén volt a legjobb a felhozatal. Hátra van még 60% a százból, 40% természetesen Toten Hosen-t hordott, sokan a 2004-es turnépólót, meg is lepődtem, micsoda véletlen, hogy ennyien pont ezt vették fel. Aztán kiderült, ezt is lehetett kapni aznap. Megjelent pár egyedibb gyerek is, például házi gyártású névre szóló Hosen pólókban, egy csaj a beállított tarajába tűzött Hosen felvarrót. A maradék 20% nagyja NOFX-ben volt, egyedi vagy irigyelhető ruhadarabot szinte senkin nem láttam két dark csajon kívül, ők fekete magastalpúval és fekete fátylakkal fejezték ki világfájdalmukat. (Inkább tartoztak az egyedi mint az irigyelhető kategóriába. :)

A Coheed and Cambria-t másodszor (és nem utoljára) láttam idén, Belgiumban nem igazán tudtam odafigyelni rájuk, most volt rá lehetőségem, de nem nagyon hatott meg a nekem túlságosan is emocionális zenéjük. Mindenesetre a tagok nagyon viccesen néznek ki még mindig, a legjobb természetesen a csodálatos hajkoronával rendelkező énekes, az arcát még soha nem láttam, csak egy nagy bozontot, ami a mikrofonhoz közelítve hihetetlenül magas hangokat adott ki magából. Mindenképpen tiszteletreméltó produkciót nyújtottak, de a közönség nem igazán lelkesedett értük. Pedig láthattunk szólót a bozont mögött (az énekes nyakán) és foggal pengetve is.

A Social Distortion-t furcsa módon már sokkal többen ismerték. Bevallom, én nem igazán. Társaim miattuk utaztak ennyit, elmondásuk szerint fantasztikus volt a koncert, én jobban teszem, ha nem nyilatkozom olyanról, amiről fogalmam nincs. Hosszas hangolás után egy általam is ismert slágerrel (Reach for the Sky) kezdtek, innentől kezdve már csak egy feldolgozást tudtam együtt énekelni Mike Ness-szel. Csak figyeltem, és szívtam magamba a legendák minden hangját, és azon gondolkoztam, hogy tágítani kéne még egy kicsit a látókörömet, hogy ilyen remek bandák is bekerüljenek a winamp playlistembe néha.

The HivesSocial-ék csontváza már viszonylag nagy vászonra került, ezt később egy The Hives feliratra cserélték, ami hasonlított a Szigeten látott neoncsöves megoldásra, de azt ide valamiért nem hozták el. A hófehér szerelés maradt, és a zenekartagok sem változtak. Egy rövidebb, a néhány héttel ezelőttihez nagyon hasonló koncertet adtak le. A számokban sem volt különösebb változás, sokkal már mint ismerőssel találkoztam. Szerepelt a múltkori beszámolóból kimaradt jelenet, amikor a Diabolic Scheme alatt a zenekar mozdulatlanul megáll a színpadon, és kb. egy percig így marad, amíg a közönség ordít. Jól csinálták. Az énekes most is istenítette magukat, hülyeségeket beszélt, fitogtatta német-tudását, felmászott arra, amire csak tudott. Az egész bulit két dolog tette nagyon kellemetlenné. Az egyik a hangzás volt, sajnos a bal oldali hangfallal szemben találtunk helyett, itt már elviselhetetlenül erős volt a basszus, elnyomott szinte minden mást, az éneket sem lehetett rendesen hallani. További problémákat okozott a hatalmas tömeg. Mivel zárt területen voltunk, és elöl elég sokan megmozdultak, a hátsó korláthoz paszírozódtunk. Beszorultam két magas gyerek mögé, és mozdulni sem tudtam, szóval nyomorogtam és nyújtózkodtam, hogy lássak valamit a színpadból is.

NOFX-re aztán teljesen átrendeződött a tánctér. Leadtam megőrzésre a táskám, és közvetlenül a Hives után elfoglaltam pont középen egy szimpatikus helyet. Sietni kellett, mert kicsit később már mindenhol a földön ültek a gyerekek, ezzel lehetetlenné téve a szabad közlekedést. Elég sok gondot okozott a kölykök lustasága, szóval készültem. Beálltam karba tett kézzel, és vártam. A zászlókat tartó rúd elindult felfele egy hatalmas fekete vászonnal, amit a színpad teljes szélességében húztak ki. Kis idő múlva bal oldalon középtájt felbukkant egy kb. 1x2 méteres kis NOFX felirat, ezt varrták rá. Az 500 nm-es területet tehát egy kb. 2 nm-es logo töltötte ki. :) Hogy miért utánozhatatlan egy NOFX koncert? Mert a tagok teljes mértékben őszinték, azt csinálnak, amit akarnak. Nem pózolnak, nem keménykednek, semmit nem vesznek komolyan. Amíg a roadok pakolásztak, a tagok fel-alá mászkáltak a színpadon, nem bújtak a színfalak mögé, hogy szépen teátrálisan bevonulhassanak. A többi zenekarnak fejenként legalább 5-5 gitárja volt, amit szinte számonként cserélgettek. A NOFX tagja saját maguknak be tudták hangolni hangszereiket számok között. A többi zenekar koncertje fel volt építve, meg volt tervezve, majd profin elő volt adva. A NOFX tagjai kisétáltak a színpadra, eldumáltak egymással, a közönséggel, közben lejátszottak néhányat a slágereik közül, és ennyi. A legjobban az tetszett, hogy az ostoba közönségből végig gúnyt űztek, valószínűleg úgy, hogy a legtöbbeknek ez fel sem tűnt. Körülöttem a számok közti kommentárok alatt a legtöbben egymással beszélgettek, valószínűleg egy szót nem értettek abból, ami a színpadon folyik. Az Eric Melvin szép mellbimbóit megtapsoló közönség 90%-a valószínűleg egyáltalán nem tudta, miért tapsol. Leginkább El Hefe és Fat Mike szórakoztatta az angolul tudókat és egymást. Meséltek az előző napi Angliai koncertjükről, ahol sok nagy zenekarral játszottak, azt is megtudtuk, hogy Iggy Pop nevét Hefe pl. Ikky-nek ejtette végig... A legjobb viszont a közönség szopatása volt. Az állandóan ritmikusan tapsoló és NOFX-et kántáló buta dajcsoknak próbálták elmagyarázni, hogy ők már a NOFX, nem kell hívni őket. Hefe végig az előtte az első sorban álló idiótákkal gúnyolódott, be is dobott nekik valami szemetet, amit még a koncert előtt dobott fel nekik valaki. Ja, egyébként játszottak számokat is, a tracklista megtalálható (lesz) itt, szóval ezt nem részletezem. Egyetlen olyan külföldi zenekar van, aminek szinte az összes szövegét kívülről fújom, ez történetesen pont a NOFX, szóval ordítottam és táncoltam végig. Utóbbival nem volt különösebb gond, mivel gondolom a Hives-on tapasztaltak miatt most már sokkal kevesebb embert engedtek be előre, eléggé levegős volt a tér, simán lehetett mozogni. Nagy élmény lehetett a koncertet nyomorogva végignézni egy szekussal szemezve a bal- vagy jobbszélről... Hátratekintve megállapítottam, hogy az egész stadion dugig megtelt. Az összes ülő- és állóhelyet elfoglalták, állítólag 25.000-en voltunk. Persze mindenki Hosen-re jött. Ez abból is látszott, hogy szinte senki nem vágta a NOFX szövegeit. NOFXMivel a NOFX-et sem most láttam először (hanem negyedszer), a számok közti kommentáron kívül nem sok újat nyújtott a koncert. Szerepelt egy improvizatív baromság, egy szám a német drogokról, amit a koncert előtt két órával dobtak össze (állította Fat Mike, valójában már Kanadában is játszották, csak ott a kanadai heroin szerepelt a szövegben), néhány új dal, például a No Fun In Fundamentalism, aminek mondanivalóját próbáltak a közönségnek is elmagyarázni, nem túl sok sikerrel. Egy ötös blokkban szerepeltek félpercesek, volt egy-két ritkábban játszott darab (pl. a Punk In Drublic-ot záró Scavenger Type), a legnagyobb sikert a szar Bush-gyalázókkal érték el (Franco Unamerican, Idiot Son of an Asshole - a lehető legrosszabb zárószám). A Whoops I OD'd a múltkorihoz hasonlóan sajnos felgyorsítva szerepelt, ezt az elég komoly számot Fat Mike végigröhögte. Ennek oka a ritmikusan tapsoló közönség volt, felszólítottak mindenkit, hogy ezt mellőzzék, erre persze méginkább tapsolt mindenki. Mint már említettem, végig egyetlen egy számot vártam, a The Decline-t. Mint azt el is mondták, a legutóbbi kanadai turné állomásain minden este eljátszották ezt a számomra igen kedves szerzeményt. A sok pofázás és a szűkös időkeret miatt itt erre végül nem volt lehetőség. Többször konzultáltak egymással és a szervezőkkel, hogy mi legyen, végül a maradék időben töltelékszámokat játszottak, például a fenti tracklistában nem szereplő No Woman, No Cry is elhangzott El Hefe előadásában. Ahogy egyre biztosabb lett, hogy nem lesz Decline, teljesen elment a kedvem az egész koncerttől, a végén nagyon csalódottan hagytam el az időközben hatalmasra duzzadt várakozó nép nagy örömére a területet. Így a Rancid Radio-ja lett számomra a koncert csúcspontja. Szokás szerint az egyik roadjuk játszott szintin, én meg álltam és ordítottam. (Mint kiderült, a közönség a Rancid-et sem ismeri.)

Kicsit vidítottam magam két megvásárolt lemezzel, majd úgy döntöttünk, hogy kurvára nem érdekel minket a Korn, a Toten Hosen-re meg nem fogunk ennyit várni, szóval a távozás hímes mezejére léptünk. Pedig biztos nagy show volt, már a Hives alatt elkezdték felpakolni a Korn mindenféle eszközeit, a NOFX után az egész színpadot befedték egy óriási Korn zászlóval. A hatalmas tömegen átverekedve láttuk, hogy a legfelső sorban külön tribünt állítottak fel a mozgássérülteknek. Itt törött lábú lány és kerekesszékesek mellett egy látszólag elég rossz állapotban lévő, talán lélegeztetőre is kötött ember figyelte az eseményeket. Magyarországon ilyenre mikor lenne lehetőség? Örülhet az ember, ha a kórházban megéri a következő napot...

A terepet elhagyva a pisálás kb. azonos volt a NOFX koncert élményével. Mivel mozdulni nem akartam a színpad elől, már eléggé ideje volt. Találtunk szórólapokat Derkovbois, Böiler, Barackca bulikkal, láttunk üvegeket gyűjtő nénit, szemetet szedő alkalmazottakat, majd megpróbáltuk megtudni, hogyan jutunk vissza a kocsinkhoz. A környéken csak pár sakál részeg gyerek és néhány Turbojugend tag kószált, szóval nem sok esélyt láttunk a fesztiváljáratra, de az meglepő módon pár perc múlva megérkezett, és kitett minket a kemping bejáratánál. Egy közeli közértbe 3 perccel zárás után hatoltunk be, ahol simán kiszolgáltak minket (szemben a 'battai Tescóval, ahol egy hónapja 12 perccel zárás előtt már nem engedtek be minket). Sör, pia a hazaútra, kenyér. Más nem is kellett. Többen a koncertre el sem mentek, csak a sátruk mellett ittak. Mi a kocsink mellett a fűben telepedtünk le, elköltöttük királyi vacsoránkat, és nagyon jól éreztük magunkat. Túl egy koncerten, távol az otthontól, jóllakottan tervezgettük az alvást. Illegálban felvertünk egy sátrat (más is ezt csinálta), majd Bence el is húzott aludni, mi még maradtunk sörözni. Ekkor érkezett 4-5 fiatal német gyerek, akik felkapták a földről Zsoc-t, és elrabolták. Nehezen, de kiszabadítottuk, majd elcsevegtünk a srácokkal pár percig.

8 óra alvás következett, majd reggel fél 8-kor elindultunk haza. Jó 12 óra alatt meg is tettük a Konstanz - Budapest távot túl sok érdekes esemény nélkül.


Képzeljétek, egy igazi Zeppelin-t is láttunk az egyik koncert közben az égen, a környéken gyártják az újat. Jól nézett ki.


Fotók:
http://thesixcuts.freeweb.hu/fotok/2005/0827rockamsee/index.htm