Punk Portál - 2024. március 29.





 

2005. V. 21. Budapest, Gödör - I. Nemzetközi Fly To The Moon Rockabilly és


Írta: Ati xxx
Feltöltötte: Dan
Ekkor: 2005. máj. 26. csütörtök - 21:30

Nagyon vártam már ezt a jónak ígérkezo estét és végre eljött!

Az előzményeket és az utazást nem igazán akarom taglalni, de az mindenesetre nagyon feldobott, hogy a Deák téri metrónál sikerült az ellenőrök mellett elsiklani... :-) Még soha nem voltam a Gödörben, így hát kíváncsian vártam, hogy milyen lesz majd a hely. Nem okozott csalódást. Olyan fél nyolc után értünk a klubhoz, de ekkor még a bandatagokon kívül nem engedtek be senkit. A fesztiválra érkezők a klub előtti teraszon és lépcsőn vártak, így mi is leültünk és megvártuk, míg elkezdik beengedni az embereket. Az arcokon végignézve nem csak jampecok voltak kíváncsiak az 50-es évek zenei világára, hanem volt ott néhány punk, hardcore hős, psychobilly arc, sőt, még 1-2 skinhead is. Így az összetétel teljesen vegyes volt. A hét órára tervezett kapunyitás egy órát csúszott, így nyolc óra tájban már be lehetett menni. A terembe lépve egy disztrón akadt meg a szemem, gyorsan megnéztem, hogy milyen cuccok vannak. Mystery Gang CD-k és a banda első jelvénye (a sárga jelvény szerintem iszonyatosan jól néz ki!), wax, Fly To The Moon Fest póló, ha jól emlékszem volt még Renegade Tatto póló is...

Az első banda, a Long Tall Sonny and His Wild Cows néhány percen belül el is kezdte a koncertet. Sonny hangja nagyon ott volt és zeneileg is nagyon jók voltak a srácok! Ha jól emlékszem, még Fácán (Mystery Gang dobos) is felment vendégként a színpadra. Igaz, eddig még csak a fesztivál oldaláról letölthető mp3-hoz volt szerencsém. Az sem rossz, de amit itt műveltek a srácok, az lenyűgöző volt. Remélhetőleg hamarosan kijön Sonny bemutatkozó lemeze, amiből egy darab valószínűleg a polcomon is landolni fog. ;-) Ahogy Sonnyék végeztek, a disztró felé közeledve megakadt a szemem a kivetítőn, ahol Betty Page filmek pörögtek, közben Singer és Egri Peti (a másik 2 Mystery Gang tag) lemezeiről hallhattunk néhány klasszikust.

Másodiknak a horvát Madmen lépett a színpadra. Nagyon jól nyomták a srácok, de szerintem nem volt olyan jó, mint Sonny és bandája. A stílus itt is egyértelműen az 50-es évek közepén tomboló rock'n'roll némi rockabillyvel fűszerezve. Az első akkordoknál a barátnőmmel a terem végébe vergődtük magunkat és elkezdtünk táncolni. A Madmen után a Kick'em Jenny's Freak Show-hoz volt szerencsénk. Jenny Olaszországból érkezett hozzánk és egy holland banda kísérte. A színpadi produkció elég meggyőző volt. Jenny hangját hallgatva néha Wanda Jackson jutott eszembe. Nagyon erős, karakteres hang. Zeneileg ők sem tértek el az eddigi vonaltól. A gitáros egy gyönyörű Gretsch White Falcon-on játszott, amit a könzönségből sörrel le is locsoltak... a gitárnak is szép hangja volt, bár néha nagyon begerjedt, így a hangosításnál tevékenykedő Kaktusz tépte is a haját. Sajnos a problémát nem igazán lehett megoldani, mivel már eleve a gitáralap gerjedt a színpadon. Táncolás közben néha pihennem kellett, mert nem bírta a lábam az iramot, így a keverőpult mellett álló Tom Alien-nel (Gorilla bőgőse) elemezgettük a bandákat. Volt egy rakás feldolgozás is az est folyamán, de sajnos csak keveset tudtam beazonosítani, ellentétben Tommal, aki egyből vágta a számcímeket és az előadókat ;-)

Jennyék után egy hosszabb szünet következett, majd a várva várt Mystery Gang lépett színpadra. Azt hiszem, hogy velem együtt sokaknak ez a banda tetszett legjobban a fellépők közül. Nagyon energikus volt és profin nyomták az 50-es évek témáit. Néhány számot játszottak, amiről nem tudtam eldönteni, hogy feldolgozás vagy új tétel a nyár végén megjelenő lemezről. Ha feldolgozások voltak, akkor nagyon jól választottak a srácok, ha saját szerzemények, akkor ígéretesnek hangzik az új lemez! :-) Mindenesetre a kedvenc számaimat is nyomták a bulin: My Baby wants to look like Betty Page , Rockabilly Star, Wanna Make Love, stb. A színpadot nem igazán tudtam figyelni, mert vagy táncoltam, vagy a nyelvem lógott. :-) A srácok után a holland PV and the HeartBeats jött. Egyből az elején játszottak 2 Eddie Cochran klasszikust, de a banda sajnos nem nyerte el a tetszésemet. Nekem túl vontatott volt. Megnéztünk egy pár számot, majd átmentünk az Amigo bárba, ahová a hivatalos afterparty volt meghirdetve. Amikor odaértünk, csak néhányan lézengtek, de később, amikor elindultunk kajálni, Jenny hangolgatta a gitárját a bár előtt.... nem tudom, hogy mire készülgethetett. ;-)

Hát, aki nem volt ott, az bánhatja; de aki ott volt, az biztosan el fog jönni a II. Nemzetközi Fly To The Moon Rockabilly és Rock and Roll Fesztiválra is! Minden elismerésem a szervezőké. Sok ilyen bulit még!!