2005. IV. 22-23. Gödöllő, Pesti Est Café

Írta: Dan Feltöltötte: Dan Ekkor: 2005. ápr. 24. vasárnap - 14:00

Dupla beszámoló következik, mert tegnap nem volt időm írogatni.

Pénteken kocsival vágtunk neki a gödöllői útnak. Társaim felszedése után el kellett jutni Kőbányáról a 3-as útra. Egy ideig érzésre mentünk a helyesnek vélt irányba, majd amikor már kezdett reménytelenné válni a helyzet, elővettük a térképet. A Tünde utca tűnt a megoldásnak. Ezt az utcanevet valószínűleg nem fogom egy darabig elfelejteni. Az elég keskeny betonút egy erdőbe vezetett. Nekivágtunk. Jó 1 kilométer után eltűnt a néhány bicajos meg sétáló ember, és a betont igen göröngyös földút váltotta fel. Mivel nem félünk semmitől, mentünk tovább. Egy idő után viszont elég kilátástalanná kezdett válni a helyzet, mivel az egész utat elfoglaló fél méter mély tankcsapdák sora állta utunkat mind dugig vízzel. Nagyon kalandos volt ezeken átvágni, és minden pillanatban attól rettegni, hogy ottragadunk a semmi közepén egy tócsába ragadva. Igazi megkönnyebbülés volt újra aszfaltra érkezni. A továbbiakban már csak a benzin elfogyása okozott majdnem problémát, de megoldottuk. Hozzátenném, ez a Tünde utca Budapest határain belül található. Életveszélyes.

Jó egy óra késéssel érkeztünk a Trafóhoz, ahol sok ismerős arc fogadott minket. Nagyon rég jártam erre utoljára, azóta az egész klubot felújították, ez már az első pillanatban feltűnt, mivel teljesen máshogy néz ki kívülről is. Ide mondjuk én már egy Picsa szülinapi bulit nem mertem volna leszervezni. Természetesen nem késtünk le semmit, még be volt rácsozva a lejárat. Egy sör elfogyasztása után viszont már mehettünk is le.

A koncertterem nem változott, a Trafó még mindig az egyik legjobb általam ismert magyar klub. Kipakoltak a disztrók (semmi érdekes), gyűltek az emberek. A Zero Tolerance kezdett. Valamiért mindenki szidja őket, nekem továbbra is tetszik a nem túl bonyolult zenéjük. A számok közötti beszólások megbotránkoztattak néhány rajongót, ez is értékelendő.

A Something Against You nagy plusz pontot érdemel a Dead Kennedys feldolgozásukért, ami stílusosan az I Like Short Songs volt. Ezen kívül egy megszokott koncertet adtak. Hátul álltam, így a színpadon történtekről nem igazán tudok beszámolni.

A Semmi Komolyra viszont természetesen az első sorokban foglaltam helyet. Kisebb mozgást is sikerült generálnunk, de azért nem vittük túlzásba. Jól nyomták, semmi extra nem történt azon kívül, hogy Mező 3 húron játszott, mert egy elszakadt, és cserehangszert nem kapott...

A RAMBO előző koncertjén enyhén illuminált állapotban vettem részt, ezért is tetszett annakidején. A Vörös Yukas koncerthez hasonlóan most is sokan megmozdultak. Kb. ennyi élvezeteset találtam a koncertben, a közönség reakcióját. Amúgy a zene nem volt túl izgalmas, egy idő után ki is jöttünk a teremből, és igen érdekfeszítő csevegésbe kezdtünk egy félrészeg punklánnyal. A zenekarok összeállításából adódóan nagyon sokrétű volt a közönség, a szakadék punkoktól a hardcore kölykökig mindenki ott volt, aki számít. A RAMBO a végén nyomott egy 7 Seconds feldolgozást, de nem nagyon izgattam magam, úgyis hallhatom majd eredetiben jövő héten...

Zenghetnék ódákat a Racial Abuse koncertjéről, de sajnos abban az időben, amikor ők menők voltak, én még nem hallgattam hardcore-t, így most találkoztam először a zenéjükkel. Nem volt rossz, de azért nem álltam be a lelkesen mosholók közé. Jó volt látni, ahogy egyszerre emelkednek magasba a kezek a legnagyobb slágerekre, végig sokan énekelték a szövegeket is.

Az Antimaniax maradt a végére. Szokás szerint remek koncertet adtak, itt végre felhasználhattam az eddig tartalékolt energiáimat. Elég sokan táncoltak, ment a singalong szokás szerint. Az a jó az Antimaniax-ben, hogy bár mostanában többször láttam őket, nem válnak unalmassá. Játszottak elég sok új számot, többet már felismertem, a legkirályabb, dancehall-ba hajló reggae szerzeménynek nagyon örültem. Természetesen a régi slágerek is elhangzottak sokak örömére. A ráadásban a már megszokott hangszercserés számnál most NeszeRobit ült a dobok mögé, és nagyon faszán elnyomta az egészet. Biztos készült a lehetőségre már rég. :) Szépen megtapsoltuk. Szimpatikusak voltak az átvezetőszövegek. Kár, hogy nem sokan figyeltek rá oda. Most a nagyjával egyet is tudtam érteni, nem éreztem annyira demagógnak, mint amilyen néha lenni szokott. Kaptunk három számnyi ráadást, a G8-ra lehetett circle pit-ezni is, aztán vége.

Már csak kb. 1 óra volt az első HÉV indulásáig, sokan le is léptek kocsival, de ha már bevállaltam, beálltam kicsit DJ-zni, sorban beraktam pár kedvenc számomat. Halál unalmas volt, a maradék néhány ember csak üldögélt, én is szívesebben töltöttem volna az időmet a többiek társaságában, mint egy kis bódéban álldogálva. Na mindegy, egyszer ezt is kellett...

Összességében többet vártam az egész bulitól, nem tudom, miért. Valahogy nem volt eléggé emelkedett a hangulat. Az Antimaniax azért király volt.

Hajnalban levakartuk a jeget a kocsiról, majd elindultunk haza.


Másnap este a Pesti Est Café felé vettem az irányt. A 9-es kezdést persze nem tartották be, a jegyszedő fölötti papíron 10-re írtak az előzenekart, 11-re a Xiu Xiu-t. Elmentem tehát sört venni, amit a hely előtt fogyasztottam el trendi csajokat nézve. Minden tizedik jegy mellé állítólag Ultrahang póló járt, de nem úgy tűnt, hogy bárki kapott volna, viszont tombolát ígértek a buli utánra, így megőriztem a jegyem.

Egy színpadon egy dob mellett egy asztalon laptop és mindenféle kütyü állt, egy gyerek nyomogatott néha valamit, de többnyire csak a sörét kortyolgatta. Mivel elmúlt már 10 óra bőven, meg voltam győződve róla, hogy ez már az előzenekar. Ezt elég sok emberrel sikerült is elhitetnem. Valami nagyon nyugis kis zene szólt. Aztán Pándi úr felvilágosított, hogy ez még nem az. Sajnos már nem emlékszem, mi volt a produkció címe, valami akárki és akárki, előbbi akárki volt a potmétertekergetős sörözős srác, a másik egy jazzdobos. A produkció pedig bőven túllépett a nem túl szűk tűréshatáromon. Ehhez sajnos én már kevés vagyok. A sampleres tökéletes zajt produkált minden rendszer nélkül, amire a dobos leginkább alig hallható nagyon egyszerű ütemeket rakott kb. 10 féle különböző dobverővel. A nagy műértők meg bólogattak rá. Anyád. Ez azért már tényleg túlzás.

A Xiu Xiu egy fiúból és egy lányból áll. Állítólag a zenekritikusok sem igazán értik, mit csinálnak. Éppen ezért valami totál elborult dologra számítottam. Nem volt az. Még a hatalmas tömeg érkezése előtt láttam, hogy érdekes hangszereken játszanak, többek között egy fadarabra erősített kerékpár-csengőkből álló csodán. A lány többnyire a szintetizátorát nyomkodta, a fiú gitározott, dobolt. Legalábbis ezt sejtem, mivel a színpadból konkrétan az ég világos semmit nem láttam. Ezért szar a PestiEst, ha 30-nál többen vagyunk, a második sortól kezdve CD-hallgatással egyenértékű a koncert. Így aztán néhány szám után le is ültem a terem végébe. Az előzenekarnál sokkal emészthetőbb zenét játszottak, nem volt rossz, csak a srác nyivákoló éneke nem tetszett. Gondolom a hangszerelés miatt én az Atom and His Package-re asszociáltam. Volt néhány nagyon lassú, suttogós szerzemény is, ezeket nagyon untam. Sajnos a koncert végére már ezek domináltak, el is aludtam a falnak támaszkodva.

Azért ha már ott voltam, megvártam a tombolát. Időközben 5 jegyet is összegyűjtöttem távozó emberektől, de sajnos nem nyertem semmit. Így utólag annyira nem is sajnálom, mivel belehallgattam Borsó nyereményébe, kegyetlen...

Újabb sör vásárlása után az Underworld alternatív szórakozóhely felé vettem az irányt, hogy megigyak pár sört az ott lébecolókkal. Amikor a bejáratnál közölték, hogy beugrót kell fizetnem azért, hogy leguríthassak pár olcsónak éppenséggel nem nevezhető sört, megsértődtem, és hazajöttem.