2004. X. 5. Süss fel nap! - Donots

Írta: Mansiz Feltöltötte: Dan Ekkor: 2004. okt. 12. kedd - 11:24

Nem túl nagy kedvvel indultam el Süss Fel Napba. Igazából a Hundred Reasons-re lettem volna kíváncsi, amiről pár nappal ezelőtt kiderült, hogy elmarad. Nem tudtam, hánykor kezdődik a buli. Gondoltam, 9-re lehet kiírva, fél 10 előtt minden esélytelen. Tévedtem. Velvet Stab-ot teljes egészében lekéstem. Mikor megérkeztem, már játszott az Annabarbi. Azt kell mondjam, az estémet megmentő zenekar volt. Átvágtam a termen, üdvözöltem pár kedves ismerőst, a zene bevonzott egészen a színpad elé. Eddig is szívesen hallgattam őket, de most valami hihetetlenül hozzájuk passzoló hangulatban kaptam el a koncertet. Nem hiányzott belőle semmi. Külön örömet okoztak az egyik gitáros srác néha Matt Michelt idéző mozdulatai. Sajnos észrevétlenül elrepült a rendelkezésükre álló idő.
A német ZSK következett. Bevallom, nevük miatt eleve mínuszból indultak. (A ZSKF-re „járok”.) Semmi eredetit nem találtam bennük. Tök sablon számok, szünetekben meg „fakkrasszizm, fakknácizm”. De lelkes, fiatal srácok. A dobos egyik szám után felállt, egyik karját felemelte, és teli torokból üvöltött, ezzel olyannyira felspannolva a közönséget, hogy a következő számra 4 tizenéves vad lökdösődésbe kezdett. Játszották az If the kids are united-et. Úgy vettem észre, hogy az őket kísérő német haverokon kívül nem igazán díjazták ezt a próbálkozást sem, de még csak a felismerés szikráit sem sok helyen véltem felfedezni a szemekben. Én azért énekeltem. Örültem, végre egy jó szám! Még pár saját szám következett. Koncert végére a válluknál összekapaszkodó ugrándozók száma megduplázódott.
Donotsra szépen megtelt a terem. Én csak megálltam valahol oldalt a falnál középtájt. Koncert elejétől nagyon jó hangulatot csinált a zenekar, csak én nem tudtam átvenni. Őszinte leszek; nem voltam tisztában a munkásságukkal, de a buli után sem éreztem úgy, hogy ezt a hiányosságot pótolnom kellene. Csak néztem, ahogy a mosolygó fiúk-lányok ugrándoznak, énekelnek, és közben arról ábrándoztam, mennyire jó lenne most egy másfél órás Annabarbi koncert felénél tartani. De tényleg jó volt látni, hogy ennyi embernek - akiket mondjuk pár kivétellel nem láttam eddig soha - ekkora örömöt okozott ez az egész. Donotsék szintén őszintén élvezték a bulit. Szégyellték, hogy 10 évbe telt, mire eljutottak Budapestre. Természetesen elérkeztünk ahhoz az emberhez is, aki nélkül szinte már elképzelhetetlen egy punk koncert. Igen: „fákkdzsordzsdábljú!” Hallhattuk, mennyire fontos, hogy kiszavazzuk őt a tisztségéből. Hát igen, de úgy tudom sem a német zenekarok, sem a magyar punkzene-kedvelők nem rendelkeznek szavazati joggal az USA-ban. Lehet, hogy én tévedek. Azt hiszem, az utolsó számnak klipje is van, amit múlt héten láttam is félig. Erre igazán nagy beindulás volt. Igazán csak a ráadást élveztem: Twisted Sisters - We’re not gonna take it, Metallica - Enter Sandman elejéről kb. 20 másodperces befejező résszel. Ezután kevés szerencsétlenkedés következett, mivel a befejező számhoz akusztikus gitárra volt szükség.
Koncert után még kis beszélgetés, döbbent rácsodálkozás a ZSK posztert vásárló és ezt a zenekartagokkal alá is irató srácra, hazafelé Silent Drive hallgatás.