2004. IX. 26. Ausztrália, Sydney, Enmore Theatre - The Living End

Írta: digo Feltöltötte: Dan Ekkor: 2004. szept. 28. kedd - 16:37

Minden azzal kezdődött, hogy a pénteki koncertre nem kaptam jegyet, egy hét alatt elfogyott, valószínűleg lassú voltam. A szervezők is úgy látták, hogy jobb lesz itt meghirdetni még egy koncertet, mert a nép ki volt rájuk éhezve.
Utoljára Sydney-ben koncertet egy évvel ezelőtt adtak, abban a tájban, amikor kijött a Modern Artillery, azóta a srácok az amerikai piacot próbálták bevenni egy kiadós túrával, két másik ozi bandával, asszem a Jet meg a Vine társaságában, de ez igazából lényegtelen.
A koncert Sydney Newton nevű negyedében, az Enmore Theatre-ben volt megtartva. Erről a negyedről azt érdemes tudni, hogy a leg-funky-monky-bb kerület, elég csak a Frenzal Rhomb-ékat megemlíteni, akik idevalósiak, és akiket legalább annyira nem lehet komolyan venni, mint a Prosecturát. :-) A konci "all ages" volt, ami azt jelentette, hogy az alsó korhatár 12 év volt, és erőteljesen a 16 évesek domináltak, ami persze semmit nem vett el a koncert élvezeti értékéből, csak a tudat, hogy milyen öreg vagyok... :)
Fél nyolcra oda is értem, amikor a kapuk feltárultak, és mint egy 15 percnyi várakozás után bent is voltam a “szentélyben”. Először kicsit megijedtem, hogy milyen lesz egy színházban a koncert, ahol több az ülőhely, mint az állóhely, de hálistennek a félelmeim alaptalanok voltak. A koncert folyamán csak azért izgultam, hogy az erkély le ne szakadjon, mert persze senki nem rendeltetésszerűen használta a székeket.
Két előzenekar volt meghirdetve, az In the Grey kezdett, akikről annyit tudok, hogy a Central-Coast-ról valóak, és ilyen modern rockos témában utaznak, valszeg az Aka-Daka-n (AC/DC, csak az itteni gyerekek ezt így mondják. Egyébként még az AC/DC-nek lesz szerepe a későbbiekben.) nőttek fel, és azt próbálták egy kis újabb üvöltözős stílussal keverni.
A következő együttes a Dallas Crane volt, akiket inkább a már említett Jet, vagy az Oasis előzenekarának tudtam volna elképzelni, szerintem csak azért voltak itt, mert ők is melbourne-iek és valószínűleg cimbiznek a Living Enddel. Egyébként zeneileg jók, csak más világ.

A színpad a tavalyi design maradt, a 3 kép a Modern Artillery cd-borítóról ismert gitár, bőgő-hangolókulcsai és a dob. A fénytechnika persze jó volt, de semmi extra, ami mutatja, hogy egy jó show kellékei igazándiból a zene, a zenei játék, amiben ŐK igazán otthon vannak.
Milyen itt ozban a pogo?
Az első szám alatt egy igazi vadállat elkezdett rúgkapálni mint egy őrült, erre a biztonsági őr bejött, és elmagyarázta neki, hogy ez miért nem jó neki és a többieknek, és kikísérték az oldalvonalra. Néztem fél órával később Bélánkat, aki teljesen jól elvolt magában az oldalvonalon táncolva. Úgyhogy az est folyamán semmiféle atrocitás nem volt, mindenki a zene miatt jött!
10 óra körül sikerült az átcuccolás a roadoknak, és minden felkonf nélkül belecsapott a húrokba a The Living End!
Lényegében 3 számos blokkokat nyomtak a srácok, az első 3 számra még emlékszem:
1.Roll On
2.Who's Gonna Save Us
3.Blinded, de utána elvesztettem a fonalat, annyira elragadott a zene.
Az összes szokásos slágert elnyomták a West End Riot-tól kezdve a Prisoner of Society-n át a Tabloid Magazine-ig. Szerintem tavaly is ezeket játszhatták, volt két új nóta, ami biztos, hogy a válogatáslemez két új nótája lehetett, még nem ismerem őket. :)
Az a baj, hogy leírni nem lehet a hangulatot. Rajtam kívül mindenki kívülről fújta a nótákat, az egész terem szét akart robbanni. Persze volt Scott-tól ráállok-a-bőgőre-és-úgy-bugizva-pengetek, Chris-től a-flakon-ásványvizet-használom-az-ujjaim-helyett-gitározáshoz produkció, számtalan improvizáció, de ami nekem a legjobban tetszett, az a Hold Up című szám közepén történt. Pont amikor a szólóhoz ért volna Chris, két húrja elszakadt, hogy-hogy-nem egy road már adta is a kezébe az új behangolt gitárt a szám közben (basszus, meg a dob ment tovább), az egész annyira tetszett az Andy nevezetű dobos barátunknak, hogy kiröhögte Chris-t, aki erre – na, lássuk, mit tudsz! kezdettel olyan kérdezz-felelek gitár-dob párbajt nyomtak, ami egy teljes számnak is megállta volna a helyét, persze a végére csak visszatértek a Hold Up témára valahogy!
A másik nagy momentum az volt, amikor elkezdtek egy számot játszani, ami kicsit ismerős volt, de nem tudtam hova tenni, viszont az egész terem üvöltötte, senki nem énekelt a zenekarból, csak zenéltek, mire kiderült, hogy az egy Aka-Daka nóta, aminek a végén Chris poénkodott, hogy ezt ő se tudná jobban énekelni, meg hogy mekkora nagy is az Aka-Daka.
Most már tudom, hogy a szám a You Shook Me All Night Long volt, minden AC/DC fan-tól elnézést kérek, ha nem ez a szám címe, illetve azoktól is, aki szerint ezt nem kellene annyira erőltetni egy punk profilú oldalon, de itt tudomásul kell venni, hogy ők az ausztrál kultúra része. :)
A végén természetesen volt három nóta erejéig ráadás, Second Solution, E-Boogie, és az utolsó szám a One Said to the Other volt, ami teljes extázis, és vége, sajna.
Kifelé jövet csak ezt hallottam mindenkitől, ami szerintem teljesen összefoglalja az estét: "That was fucken brilliant, Mate!"
Remélem, hogy a nyár folyamán valamelyik feszten el tudom még kapni őket!
A következő konci, amire megyek, 3 hét múlva lesz, a Legwagonék látogatnak el a Sydney Uni-ra a Manning Bar-ba, ami remélem, egy újabb emlékezetes buli lesz!!