Punk Portál - 2024. április 18.





 

2004. VII. 31. Kóka, Motocross pálya


Írta: Csirke
Feltöltötte: Dan
Ekkor: 2004. aug. 11. szerda - 14:00

Pénteken fölhívott a Robika, hogy szombaton valami falun lesz Aljas Kúszóbab, hát jól van, menjünk, úgysem voltam még ’bab koncerten. Neten azért utánaolvastam, kiderült, hogy az új kislemezükön van az Itt az én időm című szerzemény, ami elsőre erősen Depresszió benyomást keltett, de teljesen másról szól. Na szóval ez a szám a motocrossosokról szól (és ezt még nem említettem, de ez egy motocrossversenyen volt) és hát ezért lépettek fel babék.

Hát igen, négyen indultunk a Stadionoktól, vettünk pár zsemlét meg párizsit, egy óra volánbuszozás és fél óra gyaloglás után oda is értünk. Kóka nem egy világváros, de nagyon közel van hozzá, bár azt is figyelembe kell venni, hogy naponta három busz jár oda, kivéve ha szerencsénk van, mert akkor négy (most nem volt szerencsénk). Kaptunk karszalagot (tiszta sziget fíling), majd be a színpad elé. Bámultak is minket a falusiak rendesen, hát ugye a pánkok. Kis idő múlva rájöttünk, csak mi vagyunk ilyen betegek, hogy lejövünk a világ faszára Aljas Kúszóbab miatt. Volt még egy pár akik szintén emiatt jöttek, de ők legalább motorral voltak, úgyhogy haza tudtak menni utána.

A koncert fél hét körül kezdődött. A zene deszkáspank idióta szövegekkel, amiken jót lehetett nevetni, néha azért kell egy kis kikapcsolódás. :) Zeneileg nem túl bonyolult, de hát a punknál nem az a lényeg, hallottam már rosszabbat is. Három új számot adtak le, ezek közül volt ez a motoros, egy plázás, meg egy vidéki életről szóló szám. Ezek már jobbak mint a régiek. Volt a monokinis lányok, bringakirály, lemezlovag, meg még pár szám, kb. háromnegyed órás koncert volt, de megérte kimozdulni a városból. Egyébként a koncert nagyon barátias hangulatban telt, mivel hogy hatunknak játszottak. Négyen elkezdtünk pogózni, aztán Mike beleszólt a mikrofonba, hogy nehogy jöjjenek a biztonságiak, mert nem verekedünk csak így táncolunk, nagyon poén volt. Koncert előtt tudtunk beszélni a tagokkal, akik nagyon jó fejek voltak, és örültek, hogy lementünk értük. Koncert fényképezkedés, dobverő osztás, pacsi, miegymás and go home.

Picit kifáradva, szomjasan visszasétáltunk a buszmegállóhoz, ahol a menetrendbe már nem volt kiírva több busz, úgyhogy nekiálltunk stoppolni. Szerencsére elvitt egy autós minket Sülysápig (nem biztos, hogy így hívják), aztán futva elértünk egy vonatot és irány a Keleti, pontosabban nem is a Keletiben szálltunk le, hanem előbb valahol Kőbányán.

Jó kis koncert volt, de többet nem mennék le Kókára. Bonyolult hazajutni.

Képek a buliról a zenekar honlapján:
http://www.aljaskuszobab.hu/koncert%20fotok58.htm