Punk Portál - 2024. március 29.





 

2004. VII. 12. Kultiplex - Terror


Írta: Dan
Feltöltötte: Dan
Ekkor: 2004. júl. 16. péntek - 22:08

A balatoni buli után hétfőre csak egy könnyed Terror-t választottam, pihenésképpen. :)

Pontban 3/4 9-kor kezdett a Something Against You, előttük nem sok érdekes történt, épp csak összefutottam a többiekkel a szomszédos parkban, majd mentem be megnézni a SAY-t. A hangzás mondhatni tökéletes volt, és a zenében sem kellett csalódnom. Nagyon korrekt koncertet nyomtak a srácok, a saját számok mellett a már ismert feldolgozásokat nyomták. Megkaptam a listát, hogy miket kell betanulnom, legközelebb már üvölteni fogom a szövegeket, remélem. :) A jó negyedórás koncert alatt leginkább Ördit néztem, hihetetlen beleéléssel, nagyon profin dobolt. Kb. ennyi, egy igen korrekt hc-punk produkciót láthattunk.

Szépen gyűltek az emberek, a Sedative Bang koncertjén már néha meg is mozdultak, a kör is szűkült a színpad előtt. A koncert előtt felhúzták az eléggé DIY kinézetű zászlójukat, és az egyik hangszóróra egy címeres magyar zászlót raktak. Azon gondolkoztam, augusztus 20-a, vagy október 23-a van-e, de egyik sem stimmelt. Nem értem. Mint igazi kívülálló néztem végig a koncertjüket, azon kívül, hogy tudom, hogy alap magyar HC zenekar, egy számukat sem ismerem. Mint kiderült, ezen tudásra nem is igazán volt szükségem. Tanító koncertet nyomtak, leginkább 80-as évekbeli NYHC feldolgozásokat. Tetszett, hogy vicces hangulatban, elég sokat beszéltek a számok között, nem csak ledarálták a műsort. Tehát az említett hardcore színtér egyfajta bemutatása volt ez a koncert, játszottak Token Entry (ezt nem is...), Cause for Alarm, Warzone, Agnostic Front számokat. Mondjuk én egyet sem ismertem ezekből, Kicsi segített felismerni őket. Szerintem ha már ez egyfajta oktató show volt, bemondhatták volna nekünk tudatlanoknak, hogy mit is játszanak. Azért persze voltak sokan, akik végigüvöltötték a számokat. Be kell vallanom, nem tették sokkal vonzóbbá számomra ezt a stílust, sokkal meggyőzőbbnek tartom a kicsit korábbi HC-punkot, ahol nem 3 szóból állt egy szám, és nem mind szólt ugyanúgy. A hangzás egyébként ugyancsak a 80-as éveket idézte, elég szar volt. Hibáztak is néha (nekem tűnt fel), ezért a koncert végén elnézést kértek... Amin még gondolkoztam a koncert közben: nem fogom szarul érezni magam azért, mert nem ismerem az eljátszott számokat. Elismerem, hogy alap, igyekszem meghallgatni az említett bandákat, de én is tök nyugodtan tudok 100 olyan nevet sorolni, amiről a fellépők még soha nem hallottak.

Terror. Őket is alig ismertem, otthon pár szám meghallgatása után inkább váltottam valami másra. Koncerten viszont meglepő módon nagyon tetszett! Nem tudnám megmondani, miben különbözött az utóbbi időben látott paraszt-HC zenekaroktól, talán kicsit metálosabb volt... Mindenesetre néha nekem is nagyon kedvem támadt beállni mosh-olni, de szerencsére nem nagyon mertem. Egész koncert alatt egy hatalmas lyuk tátongott a színpad előtt, ahol jó esetben is csak 10 ember karatézott. Ez szerintem nem túl szerencsés, most tényleg alig volt mozgás, szerintem egyszerűen azért, mert sokaknak nem volt kedve törött csonttal hazatérni. Azt sem értem, miért jó móka felpaszírozni a falra a kör szélén álldogáló embereket. Ez egy újfajta mosh verzió? Jó lenne, ha a karatézók kicsit egymásra is figyelnének, így talán más is be merne szállni, és nem kéne fogvédővel járni koncertre. A tagok egyébként igazi parasztok voltak, minden második szó a fucking volt, esetleg néha beugrott egy motherfucking is. A számok mondanivalójáról nem tudok nyilatkozni, ezt nem részletezték, csak az iszonyatosan sablon duma ment. True Hardcore kid-eknek játszanak, menjen a fucking mozgás a színpad előtt, mindenki singalong a fucking mikrofonba, mindenki együtt, unity, ez egy igazi közösség, ami nagyon faszagyerekekből áll, és akik nem tűrik meg maguk között a nácikat (khmmm). Persze, amiket elmondott, annak a nagyjával egyetértek, de ezt már ezerszer elmondták, szinte szóról szóra. Kb. az egyetlen pozitívum, amit hallottam az énekes szájából, az volt, hogy mennyire vissza akartak jönni Budapestre annak ellenére is, hogy milyen messze van. Amikor épp semmi érdekes nem jutott eszébe, akkor ment a howyadoin', és ököl a levegőbe. Játszottak kb. 3-4 új számot is, nem tudom, mennyire volt meglepő nekik, hogy csomóan már üvöltötték a szövegeket, miközben a lemez csak 26-án fog megjelenni. :) Alig ment le pár szám, amikor már le is vonultak a színpadról. Igen gyér taps (szinte semmi) nem hallatszott, mire visszajöttek. Az volt a reakció, hogy ők nem egy rockbanda, nem kell ujjongani, így is visszajönnek játszani. Aztán mintha egy lemezt raktak volna fel, ment tovább a "betanult" szöveg. "Köszi, hogy kértetek one more song-ot, még játszunk kettőt." Senki nem kiabálta, hogy one more song!! Na mindegy. Elnyomtak egy újat meg egy régit, aztán levonultak. Nagyon rövid volt érzésem szerint a koncert, de lehet, hogy csak azért, mert zeneileg nagyon tetszett.

Este 11-re vége volt a bulinak, aki akart, még vásárolhatott az elég szegényes merch kínálatból (CD, póló, pulcsi, viszonylag korrekt árakon). Én inkább indultam is haza.