Punk Portál - 2024. március 29.





 

2004. VI. 19 Kultiplex - KisSKAland feszt


Írta: Dan
Feltöltötte: Dan
Ekkor: 2004. jún. 20. vasárnap - 16:24

Álmos vagyok, mint állat, de még gyorsan összefoglalom az eseményeket. Elég másnaposan érkeztem le a Kultiba, kb. egy órával a hivatalos kezdés után. Ekkorra már hangolgatott a Testi Egyenleg, az elég kisszámú közönség nagy része meg kinn nézte a meccset. Én leginkább csak bóklásztam, igyekeztem a focit és a koncerttermet is elkerülni.

Időközben érkezett 4-5 "nagymagyar" fiatal a csajaikkal. Állítólag ingyen jöhettek be cserébe azért, hogy ne balhézzanak, meg úgyse mennek be a koncertekre.

A Honeyball volt az este legnépszerűbb zenekara. Sok fiatal fiú és lány ropta a táncot a koncerten. Jó volt a hangulat, ha nem is volt dugig a terem. Zeneileg egyes számok teljesen rendben voltak, néha viszont totális káosz jött csak le a színpadról. Játszották az új lemez dalait, a régiről is előszedtek néhányat, ezeket a kor követelményeinek megfelelően adták elő. Hallhattunk egy Inner Circle (?) feldolgozást is. Egy idő után néhány táncoslány is megjelent a színpadon, számuk folyamatosan bővült a zenekar bíztatására. Ők tehát a zenekarral együtt ropták. Amit furcsának találtam, hogy átestünk a ló túloldalára. Régen mindig azon kellett problémázni, hogy pogóznak a ska-ra. Most meg a totál punk számokra is mindenki skankelt!! Durva. Szóval remek volt a Honeyball, szépen meg is tapsoltuk őket, ráadásnak a szokásos Eek-A-Mouse feldolgozást játszották. Külön élmény volt látni a nagymagyar crew egyik tagját, ahogy boldogan lejt táncot a nem éppen fehérbőrű énekes nem éppen drogellenes számára...

A Ska-hecc koncertje előtt szemtanúi lehettünk, ahogy a koncertterembe amúgy elvileg be nem menő kopasz fiatalok kb. 4-en fenyegetnek egy 16-17 éves tarajos srácot, aki majd elsírja magát, úgy be van fosva. (Én is be lettem volna...) Megtudakoltam, miért is kellene őt megverni, a válasz nem volt teljesen egyértelmű. Probléma nem volt, mindenki megnyugodott, és továbbállt. Így a Ska-heccet annyira nem tudtam élvezni, mert kicsit felidegeltem magam. Élmény volt nézni a magát antifasisztának valló srácot NAZI pólóban, amit bizonyára csak viccből vett fel, csak az a kérdés, honnan szerezte. Csak nem az egyik náci gyerektől, akivel tök nyugodtan csevegett a koncert előtt? A Ska-hecc jó volt. Tényleg Csizmás-Kókler keverék, és nem csak a tagok szempontjából. Azért nekem a Kókler sokkal jobban tetszett. Bizonyára az is számít, hogy nem ismerem még a számokat, de szerintem ez a zene már túl van hangszerelve. Trombita, szaxi, harmonika. A régi oldschool Kókler hangzás volt az igazi. A koncert alatt elhangzottakból leginkább a két lassú, dub-os darab tetszett, a gyorsabb, néhol Csizmás jellegű happy-ska ("lakodalmas") cuccok kevésbé. Azért még mindenképp meg kell hallgatni jópárszor a zenekart, mielőtt bármilyen véleményt lehetne alkotni.

Schleki befordította a dobot, mint mindig, Abbé elővette a játékszaxofont, és már kezdődhetett is a Yellow Spots. Azt kell mondjam, igen profik a zenészek, Napocska bőgőjátékát élmény volt nézni. Kb. 2-3 számot néztünk meg, aztán indultunk haza, mert már késő volt.