2004. VI. 16. Bécs, Arena - La Vela Puerca

Írta: Szabi Feltöltötte: Dan Ekkor: 2004. jún. 19. szombat - 15:24

Jól éreztem magam. Az indulás előtt pár órával még nem tudtam, hogy pontosan hányan is megyünk. Aztán feljött Norbi, hogy még nem tudja, de nem valószínű. Viktor sem tudta megmondani, hogy biztos ráér-e... Ilyenek ezek a Honeyball-osok. Aztán 2 körül eldőlt, hogy Viktor jön, Norbi nem. Ezek után 4-kor felkerekedtünk, és megindultunk Bécs felé. Az úton pont annyi minden történt, ami egy unalmas autópályán történhet. Semmi. Leszámítva persze az idióta sofőröket, akik szokás szerint nem néznek hátra sávváltás előtt. Meg persze amikor a 95-tel közlekedő kamion megelőzi a 93-mal közlekedőt. Fújjjj… A határnál is a teljes érdektelenséggel találkoztunk. Bár legalább nem tartottak fel. 7 előtt aztán már az Aréna kocsma részében néztük a spanyol-görög meccset. Emberek még alig voltak. Aztán az idő múlásával elkezdtek szállingózni. Érdekes látvány volt, amikor egy rasta fiatalembert megérkezésekor nyelves puszival köszöntötte barátja. A meccs után elindultunk jegyet venni. Kiderült, hogy a kisteremben lesz a party, mivel az Arena nagy része teljesen szét volt verve. Kíváncsi vagyok, milyen lesz felújítás után. A jegyesnél aztán elkezdtünk parázni, mert akik előttünk álltak, mind visszafordultak a pénztártól jegy nélkül. Mikor sorra kerültünk, minden gond nélkül kaptunk jegyet. Szóval nem értettük, mi volt a sógorok problémája. Bent elkezdték összerakni a merch pultot. Hát nem hoztak túl sok cuccot, de így is sikerült begyűjteni posztert, kitűzőt meg cd-t. Miután kincseinket kivittük a kocsihoz, összefutottunk a La Vela Puerca két tagjával. Ráadásul még beszélték Isten nyelvét. az angolt is, így szóba elegyedtünk velük. Baromi közvetlen arcok voltak. Ők is kaptak Honeyball cd-t (nehogy irigykedjenek a Less Than Jake-re), aminek látszólag örültek. Röhögtek a magyar címeken, viszont elég jól olvastak magyarul. A frendsippezés után bementünk körülnézni a terembe. Akkor kezdett az előzenekar, a mexikói Pacheco. Dobos, gitáros-énekes, bőgős, trombitás, valamint egy dekoratív ütőhangszeres hölgy alkotta a brigádot. Az első két szám után még élvezhetőnek tartottam a bulit. A hangzás is rendben volt. A többi számnál viszont már fanyalognom kellett. Egy egyszerű Mano Negra klónozás volt az egész (latin-ska-rock-rap-punk-reggae-dub egyveleg). Voltak a zenében mindig visszatérő momentumok, amiben a nevüket (Pacheco) ismételgették. Ugye ismerős? Viktornak tetszett, nekem nem. Mivel viszont eszméletlen meleg volt, a konci után kijöttünk. Meglepetésre magyar szavakat is hallottunk, amik egy Kóbor János kinézetű fiatalembertől származtak. Aztán meghallottuk, hogy kezd a La Vela Puerca. Besiettünk, és onnantól kezdve elkezdődött egy őrült karnevál. A színpadon nyolc uruguay-i krapek csinálta a fesztivált dob-2 gitár-basszusgitár-2 ének, trombita, szaxi elosztásban. A zene pont ideális keveréke a ska-nak, a punknak és a latin népzenének. A színpadképhez pedig még ráadást ad a két énekes rettentő pozitív hozzáállása. A nyitó nóta az El ojo moro volt, ami egy gyors punkos zúzás. A következő pár számnál is inkább még a dzsi-dzsi volt a jellemző, de ahogy a számok kezdtek eltolódni a ska irányába, a fúvósok is egyre nagyobb szerepet kaptak. Én meg azon kaptam magam, hogy bent ugrálok a tömegben, ami tényleg tömeg volt, ugyanis a terem teljesen megtelt. Tök jó volt látni, hogy mindenki csak ugrál és elmaradtak a sördobálások is. Az első sorban felfedeztem a már korábban említett Kóbor János hasonmást is. A buli meg csak ment tovább. A számok nagy részét szerencsére ismertem, így külön örültem az olyan daloknak, mint a Por dento, vagy az El viejo. A kontaktot is végig tartották a közönséggel, mondjuk nem tudom, hányan értették a spanyolt. Angolul talán csak egyszer szóltak. Kitaláljátok mi volt az? Kis segítség: egy mostanában nem kifejezetten népszerű, politikai síkon ténykedő amerikai úr volt a megnyilvánulás alanya. Igen-igen! „Fuck you Bush!” a helyes válasz. Nehogy azt higgye már, hogy ma este talán megússza Bécsben, hogy ne szidják. Na de szerencsére a zene volt a lényeg, abból pedig nem volt hiány. Ha jól emléxem, az El profeta alatt volt egy húrszakadás, de azért még elnyomták. Aztán eljátszották a személyes kedvencemet (ami a közönség reakciója alapján nem csak az én favoritom volt), a Rebuscado-t is. Itt már nem foglalkoztam semmivel, csak bokáztam megállás nélkül. A Manana után az egyik énekes, az egyik Sebastian egy uruguay-i néptáncot is bemutatott. Háááát, maradjunk annyiban, hogy jobban jártunk, hogy inkább énekes lett. Kb. 1 óra játék után elköszöntek. A szokásos zum-gá-ben közé Viktorral becsempésztünk egy-két nagy-szín-pad, Ho-ney-ball ill. szop-jál-le kiáltozást is. Lehet, hogy pont ennek köszönhetően, de visszajöttek és játszottak még vagy negyed órát. Itt volt a De no olvidar, ami egy hatalmas megőrülős nóta. Játszottak új számokat is a júliusban megjelenő új albumukról is. Aztán megint elköszöntek. Gépről beraktak valami zenét, mi meg kijöttünk. A kocsmánál frissítettünk aztán nyomás haza. Elég hamar hazaértünk. Érdnél még majdnem kovalens kötést hoztunk létre egy bolgár kisbusszal, aki szintén nem nézett hátra mielőtt sávot váltott. Amikor rávillogtam, hogy „mit csinálsz, te idióta!!??”, még a fékbe is belelépett, szóval nem sok kellett volna a hírekbe kerüléshez. Az ilyeneket leszámítva viszont óriási buli volt. Nem bántam meg, hogy elmentem.