Punk Portál - 2024. március 29.





 

2004. V 28. Gödöllő, Trafó Club


Írta: Ano Minusz
Feltöltötte: Dan
Ekkor: 2004. jún. 4. péntek - 12:10

Megkésve bár de törve nem, mivel senki nem írt beszámolót, ezért nekiestem egynek:
Nos igen, egy újabb Trafó buli, az esti felhozatal: Kötelező Közhelyek, Nagyapunk, PICSA. Elég korán értünk oda, ezért még nem is kértek beugrót a marcona bácsik az ajtóban, egyből kifelé vettük az irányt, hogy megnézzük, mi is az a film (Tankok helyett Pankok), amit alkottak Megyeriről és kis csapatáról. Hát annyira nem voltam elájulva, mert kérem ez egy kemény dokumentumfilm, ha lehet ilyet mondani. Talán még eljut a Cannes-i filmfesztiválra, vagy nem... Kint Vili meg valami haverja ping-pongozott, mi meg bámultuk, hogy vernek el egy kékhajú gyereket egymás után néhányszor. Aztán haverral mi is lejátszottunk velük 2 szettet, az elsőben kikaptunk, de visszavágtunk, mert a másodikban kikaptak. :-D 21-16-ra. Mire vége lett ennek a buli-hangulat előmelegítésének, már nem lehetett bemenni pecsét nélkül, a jegyet szerencsésen megvettük, ami 1000 Ft volt. Ez olyan 9 óra körül lehetett, még egy fél órát dekkoltunk a lejáratnál, addig húzták az emberek agyát. Nagy nehezen leengedtek minket, és persze első utunk a ruhatár után a pulthoz vitt, már jó páran felettébb illuminált állapotban leledzettek, na jó mondjuk ki, be voltak nyomva, mint a rajzszög... De ami a legmeglepőbb, hogy legtöbbjük ilyen kis 13-14-15 éves seggdugasz, azok a fingomsincsensemmiről arcok. Az első banda a Kötelező Közhelyek volt, az én meglátásom szerint most nem kellett volna azt a CPg-s irányvonalat követni, hogy punk bandának nem kell hangosítás. Mert a hangosítás az el volt kérem cseszve, csak egy példa: Eljátszották a Sex Pistolstól a God Save The Queen-t, ami az egyik kedvenc számom, nos ezt az első negyedénél ismertem fel... A vokál torz volt, és elnyomta a gitár meg a dob, így az egész elég idegesítően hatott. A sorban következő a Nagyapunk volt, ez nekem tetszett nagyon, a hangosítás itt sem volt azért jó, de jobb volt, mint az előbb. Megragadott az, hogy az énekes nem nagypofájúan állt a színpadon, hanem igenis jött-ment, lejött a pódiumról, csúszott-mászott a porban, szóval elég színvonalas előadást láthattunk tőlük. Körülbelül 23:30 lehetett az idő, ekkor jött a PICSA. Megyeriből kinéztem, hogy fogyott pár kilót (vagy csak a Tarajban levő kép torzított??). Jól indítottak, és persze beindult a pogó is, ami elég veszélyes méreteket öltött. Örültem, hogy nem csak új számokat, hanem régieket is játszottak pl.: Köpj le egy rendőrt, Vonatlesők, stb. De az a dolog nem volt szép, hogy páran kértek számot is, és le se szarták a fejüket. Jó, nem kívánságműsor tudom, de azért lehetne egy kicsit a közönségre is figyelni. Dúlt a lamúr kérem, mert volt olyan smároló pár, aki bent fetrengett Feri előtt, meg többen összeborultak úgy igazán (lehet, hogy a pia tette?). A végén a közönség fergeteges ovációjára bejelentették, lejátsszák még egyszer a Tankok helyett Pankok című filmet. Ezután úgy eltűnt mindenki, mintha ott se lettek volna, a népség körülbelül a negyedére esett vissza, és csendesen szétáradt a Trafó különböző füst-ködös helységeibe csajozni, inni (ha még volt miből), meglátogatni a fenomén budit, és jól tele... Nos, ennyiből állt ez a péntek este és szombat hajnal.