Punk Portál - 2024. március 29.





 

Auróra - Meddig tart? (2004)


Írta: Nojémi & Gandalf
Feltöltötte: gandalf
Ekkor: 2004. ápr. 25. vasárnap - 23:53

Gandalf:

Valami olyasmi érzés fogott el először, mint mikor a Keserű Cukor c. album (1995, Aurora Records) először került a lejátszómba. Annnyi erő sugárzik a Róra új albumából, hogy az bizony enyhén szólva is sokkoló. A számok azonban nem hajaznak erre a "jajjdeelbántvelemavilág" típusú, a fent említett albumra jellemző életérzésre, ugyanakkor az album nem is olyan laza, mint (az) "A rezervátum mélyén." Sokkal inkább úgy érzem, hogy Vigiék a Viszlát Iván (és az 1988) lendületét, és a Keserű cukor keménységét ötvözték a Pusztai kicsit irodalmibb szövegeiben megnyilvánuló újításokkal.

Szövegek

Az együttes szövegei egyértelműen javuló tendenciát mutatnak. Robin Hood már a múlté (mint ahogy a Rossz emlék-szerű lazább, könyebben emészthető témák is), a "Meddig tart?"-on bizony kőkemény filozófiai mondanivalóval szembesül az egyszerű lázadó. Egyértelműen megállapítható, hogy a szövegek sokkal érettebb mondanivalót tükröznek, lázadó szövegekről van szó, de ez nem a Barackca-típusú előre megemésztett és tálcán kínált, közhelyes, "mocsoktanárok, rohadtsuli, rohadtfasiszták, anarchiátdemost!" - jellegű tizenéves lázadás. Ez az idősebb, több mindent megélt emberek csalódott lázadása. Én személy szerint örülök ezeknek a szövegeknek, ám félő, hogy a rajongók nagy része nem biztos, hogy értékeli őket.

Másik pozitív meglepetés, hogy az eddigi albumokon egy-két szám erejéig jelenlévő öregemberes romantika ("annak idején, amikor elnyomtak minket, akkor milyen rossz volt nekünk") csak egy dalban jelenik meg (Célszemély), de abban sem a múlt a lényeg, hanem a múlt, a jelen (és talán a jövő) azonossága. ("Célszemély vagyok és voltam") Ugyanez a hangnem szólal meg a Cselszövő c. számban. ("Él még a cselszövő, és dúl a rút viszály") Tehát az együttes a Meddig Tart? című albumon már a mára koncentrál szövegeiben. Az első számtól, a címadó daltól kezdve az utolsó dalig (Utóhang) jelen van a szövegekben a mai korra jellmező zaklatottság, bár a szövegek összességében optimisták.

Zene, ének

Az egyik legnagyobb meglepetés volt számomra zene. Amikor meghallgattam a Rezervátum mélyén c. albumot, akkor úgy éreztem, hogy a banda megtalálta a lehető legjobb hangzást, és hogy hasonló akkordokkal, hasonló hangzással még lazán kihozható egy-két sikeres album. A zenekar másképp érezte. Úgy gondolták, hogy a valóban velősebb mondanivalót a már fent említett Keserű Cukor és Viszlát Iván-szerű zenével kell alátámasztani, az ének meg akkor ér valamit, ha bizonyos helyeken már annyira mély, hogy Lukács László is megbánta már azóta, hogy annak idején befizetett a Horváth Charlie-hoz hangmélyítő gyorstalpalóra. :) Ahhoz mindenesetre kétség nem fér, hogy ez a stílus kellőképpen megalapozza az album hangulatát.

Ugyanakkor a zene mégsem olyan nehezen emészthető, mint a Keserű Cukron, hanem sokkal inkább a kilencvenes évek eleji Aurórára emlékeztet. Szerencsére.

Legjobb, legrosszabb
Személyes kedvencem az albumról az Van, ami volt c. szerzemény, mivel ez egy jó kis bulizós nóta, illetve a Rossz vége lesz című dal, a remek szöveg miatt. A számok viszont annyira egységesek, hogy nehéz legjobbat és legrosszabbat említeni. Nekem mégis a Levegőt! c. szerzemény nyerte el legkevésbé a tetszésemet, hiszen lassú, metáloskodó stílusa megbontja az album egységét, és rontja az összképet.

Számlista

(Erre sok időt nem vesztegetnék, hiszen nojémi bemutatójának ez a magva)

1., Meddig tart?
2., Bábkormány
3., Van, ami volt
4., Cselszövő
5., Tűréshatár
6., Levegőt
7., Kamerák
8., Ébredj fel!
9., Rossz vége lesz
10., Kattog a vonal
11., Négy égtáj felé
12., Célszemély
13., Utóhang

Összességében

Egy nagyon karakteres albummal jelentkezett az Auróra. Kemény szövegek, kemény dallamok, nem sok, hanem éppen elég számú szóló. Az albuma régi idők lendületét, és a Keserű Cukor keménységét tükrözi. Az album nem lett a kedvencem az együttes eddig megjelent hanghordozói közül, de ez sokkal inkább annak tudható be, hogy egy Előre kurvák, gengsztereket, vagy egy A rezervátum mélyént nehéz überelni. Mindenesetre a Meddig tart? ott van a topon, s talán az is egyértelmű, hogy ez - miközben más együttesek sorra szűnnek meg - még elég sokáig fog tartani.

Aurora: Meddig tart?
Kiadja az Aurora Records
2004.

Nojémi:

Megjelent végre az Auróra legújabb albuma, amely a Meddig tart? címet viseli. 13 vadiúj dalt tartalmaz, zeneileg sokkal masszívabb és pörgősebb az előző albumoknál, Vigit idézném: ,,Vissza a gyökerekhez." A szövegeket ismét Pusztai Zoltán írta, aki most inkább a lírai oldalát vetette be, így a dalok többsége tele van érdekes és elgondolkodtató költői képekkel. A zenekar felállása ugyanaz maradt, trombita helyett Kisbé is gitárt ragad. Vigi hangja mélyített, valószínűleg mindenki emlékszik az Iskolába jársz c. számra, kb. azt az énekhangot produkálja, így ezzel az album még feszültebb és erősebb lesz.
Miről szól az új Auróra? Lázadás. Lázadás az elnyomás ellen, az aktuálpolitika fojtogatása ellen, az üresség, közöny és elbutítás ellen, mellőzve a régi '89 előtti időkről való dalolászást.

A Meddig tart? című dal mondanivalója egyszerű, már-már közhelyes, hiszen az elnyomás mélységeiről szól, a tehetetlenségről, ám mégis ehhez hasonló megfogalmazásban egyetlen dalban sem találkoztam vele eddig. ,,hátrálni hova és meddig lehet / árkot a gyűlölet temet veled."

A Bábkormány céltáblája az aktuálpolitika. A tartalmat annyira meggyőzőnek találom, hogy postázni kellene a kedves vezetőségnek, lenne min gondolkodniuk. A költői képek szintén nem maradnak el: ,,Botrányhegyek, rémuralom / keselyűvel táncol a hiéna"

A Van, ami volt az egyik legerősebb dal az albumról, arról szól, hogy a múlt gyökeret vert, a XXI. században semmi sem változott, csupán új csomagolásban tárják elénk. Kiragadnék olyan sorokat mint ,,gyertyát nem gyújt senki se érted / 36 fokon éget az élet" vagy "fényreklámok, gödör és árok / az van ami volt, minden ugyanaz." Nagyon remek!

A Cselszövő fantasztikus szám arról, hogy hogyan adják el az országot. Zeneileg 100% Auróra, a mondanivalója az Eladó minden c. szerzeményhez hasonló, de Pusztai fogalmazása most is keményebb, mint eddig bármikor. ,,mindig a majd, de hazug a szó / sót hint a a sebekbe egy vadidegen kéz" illetve ,,több már a bank, mint tegnap a tank / golyó az nem süvít, de ugyanaz a cél"

A Tűréshatár című szám a jelenlegi kedvencem. Irodalom, vagy magamat idézve ,,ez egy érzés" (ezen Madafaka boozer testvérem jót röhögött :)). Az album legmélyebb dala. Csak rohanunk, nem marad időnk semmire, közöny van, fájdalom van, és aki adni szeretne, már az sem tud, nincs rá lehetőség. Igazi emo szöveg, viszont érdekesség, hogy Vigi ugyanazzal a mély, karcos hanggal énekel, ami az egész albumra jellemző. Mestermű. "vaksötétben keresem a jégen / az éden kulcsát, nekem is fáj" Sokat lehet majd sírni rá :)

A Levegőt című szerzemény metálosabb, olyan, mint a '93-as Róra, talán ez a leglassabb száma az albumnak. Kérdések sorozata jelenik meg a szövegben, az elnyomásról és a tehetetlenségről szól, a düh árad a dalból. ,,golyó, kötél vagy méreg, mi az, ami vár / minek ez a cirkusz, minek ez a jelmezbál"

A Kamerák figyelnek egy dallamos, rövidke szám, mondanivalója hasonló az előzőekhez. ,,szaggatnak szerteszét / jövőt és múltat / vérébe fullad / újra egy forradalom / dobd el a régit / vedd meg az újat / naponta ezt hallom"

Az Ébredj fel! az agymosás ellen szól, hogy kitörjünk. Ez egy öntudatra ébresztő szerzemény. Szerintem a mai trendi kalipunk zenekarok már nem mondják ki, amit ki kell mondani, az Auróra még mindig megteszi. ,,Homályos zóna lakója lettél / kómába zuhanva élsz / penészvirág az egész világ / halálos vírus a hazugság"

A Rossz vége lesz a hatalom vezetője ellen szól, optimista kicsengésű, mert még reménykednek, hogy a bűnös elnyeri méltó jutalmát. Közhelyes, de nem rossz. ,,népnyúzót égi bíró / ne hidd, hogy pezsgővel vár" Ez egy jó kis dallamos szám, remélem, hogy koncerteken nem fogják kihagyni.

A Kattog a vonal hasonlít talán legjobban az előző albumok szövegeihez, a ,,korog a gyomrom", vagy a lóvé, részeg, sör szavak már az előző dalokban is felmerültek, amolyan Róra-védjegyek. Talán az egyik legpörgősebb szám, monotonabb, mint a többi, hát nem egy Robin Hood, az tuti.

A Négy égtáj felé már dallamosabb. A szöveg eléggé elvont, nem is írnék róla. Gandalf szerint arról szól, hogy most ugyan sok a probléma a világban, de ahogy a refrén is sugallja (“Lesz még egyszer, lesz még szép”) a dal mégis optimista a jövővel szemben, viszont szerintem ő egy hülye. :)

A Célszemély E/1 - ben íródott dal. Énekli Vigi, hogy ők sosem hagyják abba, akárki mondhat akármit, minden le fog róluk peregni, nem érdekli őket, hogy ki mit gondol, mennek tovább, előre. Más megvilágításban viszont még egy sor bőrt le lehet húzni a nótáról, ha egy kicsit másképp nézem, akkor rá kell jönnöm egy nagyon jó dologra. Nos, kedves anti-rórások, ha elvonatkoztatok, ez a szám nektek is szól. Meghallgatni! ,,Lepörög rólam régen / a koholt vád és rágalom / vagyok aki voltam, vállalom" Hehe.

Az Utóhang 35 másodperces, pörgős punk, a szöveg pedig összefoglalja az egész album lényegét. ,,Meddig tart még ez a színdarab?! Levegőt!!!"

Nagyon vártam már ezt az albumot, s féltem is, hogy csalódni fogok benne, mert mostanában minden zenekar lefelé tendál, én mégis úgy érzem, hogy az Auróra szokásához híven ismét mutatott valami újat. A szövegek mindenképpen értékesebbek, mint valaha, a zene is isteni. Rövidsége ellenére a legjobb albumok közé sorolom. Több mint 20 év, 13 album. Mondhat bárki bármit, Magyarország legjobb zenekara még mindig az Auróra, s mivel ismét bebizonyították, hogy mindig van olyan téma, amiről beszélni lehet, remélem, hogy még számos albumot hallgathatok meg tőlük. Auróra Mindhalálig!


Most szólj hozzá!