Punk Portál - 2024. április 20.





 

2004. I 16. Vörös Yuk


Írta: x-not
Feltöltötte: Dan
Ekkor: 2004. jan. 22. csütörtök - 09:18

A bulira kb. este 9-re értem oda, még időben, így elfogadták az ingyenjegyet, amit a vörösyukas programfüzet végéből téptem le.Természetesen az ezelőtti időt a szokásos koncert előtti piálással töltöttük, eredményesen.

A koncerteket a Convergencia nyitotta, amit sajnálatos módon lekéstem, úgyhogy erről nem tudok semmi infót mondani.

Ezután következett a Csók és Könny. Aki nem tudja, milyen zene ez, az gondoljon az Érdekfeszület nevű zenekarra, remélem így már rémlik. Egész sokan összegyűltek, páran üvöltözték a szöveget, Aberrált atya szokásához híven nyomta a hülyeségeit a mikrofonba, majd ha jól emléxem a Zsíroshajú kultúra cimű számuk után keletkezett egy kicsi a rakás. Persze volt pogó is, ahogy annak lennie kell, meg voltak érdekes tarajos emberkék. Lenyomtak még néhány számot, és távoztak a szinpadról. Schlekiről meg kell jegyeznem, most is bizonyított, király dobos!

Ezután következett a Bensörmens koncertje, amit sajnálatos módon megint kihagytam, úgyhogy erről szintén nincs infó.

Aztán úgy éjfél fele következett a Böiler, amit a dallamosabb punkba sorolnék, persze aki nem így gondolja, az gondoljon mást! :) Már vártam a koncertet, hisz új basszgitárossal (Fekete hetes) léptek fel, kíváncsi voltam, mit alkotnak így. Hát, nem csalódtam, kurva jó volt a koncert, sokan voltak, fasza volt a hangzás, főleg a basszeros gitárjátékát figyeltem, el kell ismerni, Somi jól nyomja. Aztán jött egy furcsa rész. 2 csaj el kezdett összekapni koncert alatt, aminek okát máig nem tudom, igazán nem is érdekelt, de jó volt nézni. :) Mindkét csajt összesen kb. 10-en fogták le, mókás volt. Aztán hamarosan ennek a koncertnek is vége lett sajnos, pedig jó volt, máskor is megnézem őket.

Persze milyen is lenne a Vörös Yuk, ha nem lettek volna megint itt a nácik, vagy 20-an voltak az utcán, állítólag valakit megint megvertek, aztán pár náci lejött, de nem volt belőle semmi balhé, amit furcsálltam, hisz ha nácik vannak, balhé is van.

A koncert után még táncikáltak az emberek, majd hajnal 2 tájt úgy döntöttünk, hazamegyünk. Összepakoltunk, majd kissé már fáradtan a kijárat felé vetettük magunkat, a torkom meg kibaszottul elkezdett fájni, azt hiszem, ma nem fogok aludni.

1ébként mindenki jöjjön Sick Of It All koncertre február 23-án, meg persze Real Mckenzies-re 7-én, már nincs messze, kurva jó lesz!