Punk Portál - 2024. március 28.





 

2003. V. 30. - Gödöllő, Trafó - Inerdzia


Írta: Dan
Feltöltötte: Dan
Ekkor: 2003. jún. 4. szerda - 09:04

Jeejeee! Már nagyon régen voltam Barackcán, egészen el is szoktam a truepunk buliktól. Na, most újra megérezhettem, milyen is az igazi magyar "punk"! Mármint a közönség, a fellépőkkel semmi baj nem volt.

Szóval érkeztünk 8 körül, már elég sok tarajos lézengett, amúgy semmi különös. Mindenki tarhált, ivott, ahogy kell. Exploited póló hegyek, néhány Sex Pistols, itt-ott felbukkanó Kalapács, Marilyn Manson, Slipknot tísörtök.Hajvágás Ja, és persze fiatalok. Szinte mindenki nagyon fiatal. Aztán jöttek a hévek, jöttek az ismerősök. Az Inerdziának köszönhetően a magyar skinhead keménymag is megjelent, kb. 10-15 fő. A koncert előtt megnézhettük, hogy vágja skinhead dizájnúra Esztike haját az Inerdzia énekesnője a csajvécében. Készültek szép fotók róla.

A Snobs kezdett. The SnobsMost láttam először az új énekeslányt. Vagyis most hallottam először a hangját. Nem rossz. Sajnos nem vagyok szakértője a zenekarnak, de azért jópár számot ismertem. Az a jó benne, hogy fantáziadús. Szóval nem elcsépelt szar. Ági basszusszólamai nagyon profik. Húrszakadás közben játszott valamit a dobossal, az nagyon tetszett. Voltak régi és új számok (asszem mostantól ha ezt leírom, mindig a NOFX fog eszembe jutni. some old/some new...). A pogó olyan volt, ami ilyen típusú közönségnél lenni szokott. Elején semmi, aztán összegyűlik pár ember, egy számon át irtják egymást, elfáradnak, kimennek. Az, hogy mi szól, kurva mindegy. Szerintem egész jó kis koncertet nyomtak.

Hold X TrueA Hold X True igazán illett ehhez a közönséghez. Egy (az énekes) be is jelentette az elején, hogy ők a Hold True, és még mindig nem isznak. :) Egy 12 év körüli kissrác segg részegen beült majdnem a színpad közepére, és ott aludt el. Némó néha lejött a közönségbe kicsit mozogni, szerintem néhány elsodort embert meglepett ezzel. :) Aztán beindult a közönség is néha, egész jó mozgás volt néhány számra. Játszottak feldolgozásokat, amiket persze most sem ismertem, és nem is vettem volna észre, hogy nem saját, mert tök ugyanolyan volt, mint a többi. Általában nem vagyok oda a zenéjükért, de itt ebben a helyzetben tetszett.

Úgy látszik a Barackca volt az este sztárja, mert az olasz Inerdzia zenekart maguk elé rakták. InerdziaVagy lehet, hogy ez volt az előkelőbb hely? Végülis tökmindegy, akit érdekelt, megnézte. Az első két sor megtelt skinheadekkel, de mögöttük is szép számban pogóztak. Az énekeslány eléggé lelkes volt, szerintem örült neki, hogy ennyien ismerik a számokat, sőt többen énekelték is vele a refréneket a mikrofonba. InerdziaIgazából a hangulat volt a legjobb ebben a koncertben, a múltkor jobban tetszett a zenéjük a Nemartban, mint most. A ráadás számban egy magyar skinhead srác ült be dobolni. Ez nem tudom, hogy meg volt-e beszélve, nekem eléggé úgy tűnt, hogy nem. Hozott a zenekar merch cuccokat is, jó olcsón lehetett venni CD-ket, meg ezt-azt.

Végül Barackca. Rég nem láttam őket. A közönség tombolt, én is énekeltem Janiékkal pár slágert, amiket ismertem régebbről, de egyébként nem voltam túl lelkes. BarackcaJátszottak 1-2 új számot, szerintem leginkább a 'Ploited-hoz hasonlítottak. Pár akkord, de azokat jó gyorsan kell váltogatni. Anarchia ment minden mennyiségben, igazából egy számnak örültem nagyon, a Kommentár nélkül-nek. Nem tudtam a címét, szóval elővettem most az eredeti kiadású Eine keine punkmusik kazimat, és belehallgattam. Basszus, ha erről nyomnák a számokat, tök király buli lenne! Micsoda slágerek! Kiskarácsony, Sam-sem, Micimackó, Bátor vagyok! Ezek voltak a jók. Buta, tök egyszerű, de tökjó punkos számok. Szerintem sokkal eredetibb, mint ez a mostani nagyon tenniakaró vonal. Vagy csak a nosztalgia tört fel belőlem? Mindegy, vége lett, aztán indultunk haza. A klozettban vérfoltok, a színpadon hányás, emberek a kertben a földön, és a szokásos dolgok. Ezt hagytuk magunk után. :)


További fotók: