Punk Portál - 2024. március 28.





 

2003. V. 09. - Tatabánya - Bányász-punk fesztivál


Írta: bettush
Feltöltötte: Keksz
Ekkor: 2003. máj. 12. hétfõ - 12:12

Néhány szó a helyről: Régen disco-ként működött, de ma már a zenekarok uralják. A tánctér kicsi, a színpad nagyobb mozgásra alkalmatlan, a bárpult hosszú, a boxok meglehetősen hangulatosnak bizonyultak. A világítás korrekt, a hangtechnika ok.

Első fellépő a Közvilágítás volt. A basszeros és az énekes által kevés színpadi mozgás volt látható, amely talán megoldható lett volna a tánctéren. A banda szövegei szókimondóak.
Itt még kevés közönség volt, nem is igazán pogóztak. Bár láthatóan tetszett a népnek mert közkívánatra a banda pár jó számot újrajátszott.

Ezután következett a Nimfomán Nimfák nevű zenekar, akik még a régi gitárossal jáccottak. Az énekből sajnos nem sokat lehetett hallani, de nagyon jól nyomták. Színpadi mozgásra itt sem volt lehetőség de a tánctéren már jelentősen többen álltak mint az előző zenekarnál és itt már némi pogó is volt. A közönség élvezte a zenéjüket, a lányok tényleg nagyon jól jáccottak. Nekem legjobban a "Szőke nő" című szám tetszett, amit közkívánatra újra is játszottak. Meglepő módon a nimfománok utolsó száma egy Pistols feldolgozás volt.

Harmadikként lépett fel a Separatistas nevű hc zenekar. Zeneileg nagyon jók, bár valahogy ez nem az én stílusom, de a maguk módján jól játszottak. Pogó náluk is volt elég rendesen. Erről sajnos többet nem igazán tudok irni, mert nem hallgattam végig. Nagyon meleg volt a helyen és néha ki kellett menni levegőzni:)

Utánuk lépett fel az Agresszív mozdulat Esztergomból ("Milyen ütős zenekarnév" - Keksz). A kezdés kicsit nehézre sikeredett, technikai gondok adódtak, de végül megoldották ezt a bonyolult helyzetet és nekivágtak a zenélésnek. Kemény, agresszív punkot játszottak. Az utolsó számoknál a pogózók száma erősen megnőtt.

Következő fellépő a Katéter volt, akiknek zenei felkészültségük kiváló, a szövegeik szókimondóak és tanulságosak. A tánctéren ekkor már nagyon sokan pogóztak, az ülőközönség is ujjongott. Mindenkit megmozgatott a zenéjük. Régi és új számok is hallhatóak voltak. A helyi bányászpunkok tényleg nagyon jók voltak.

Hatodikként lépett fel a Hírközlőkábel. Az utolsó előtti zenekar beállása nehezen ment. Itt is technikai gondok adódtak. A tömeg még hajnali 1kor is örjöngött, kevesen fáradtak bele a nagy bulizásba. Zenéjük leginkább a "Ploited punkra" hasonlított.

Utolsóként lépett fel a Hibabejelentés nevű zenekar. A beállás nekik nem okozott gondot. Zenéjüket tekintve oldpunkot játszó zenekar, de ezen az estén leginkább feldolgozásokat hallhattunk közkívánatra. A közönségnek nagyon tetszett, még hajnali 2 órára sem állt meg az élet.

Sokan pogóztak és őrjöngtek a Clash, Buzzcocks és Uk Subs feldolgozásokra.

A hangulatról csak annyit hogy megvolt rendesen. Tönkrettetük két szék üléshuzatát sörnyitással:) +egy ujjamat:)))) ("Hümm, csak a hely tulajdonosa ne olvassa!" - Keksz)
Kb. hajnali fél 4 lehetett mire kikászálódtunk a pubból és elindultunk haza. Nagy szerencsénkre kocsival voltunk, igy nem kellett az utcán fagyoskodva ("Ez úgye most volt májusban és nem februárban?!" :P - Keksz) várnunk az első járatokra.