A melegek kiestek Isten kegyelméböl, ök soha nem fogják a feloldozást elérni a bünbocsánatot hiszen családellenesek.
Olvasgattam ennek a bizonyos szocialista webzine cikkjeit és találtam egy olyat amelyel ismét csökkent a szüklátókörüségem (egyre müveltebb leszek, az elveim pedig egyre jobban kikristályosodnak)
Ime a bizonyiték hogy a rohadék balkezesek is olyanok mint a melegek.
HALÁL A BALKEZESEKRE!
...A melegekhez hasonlóan durván minden kilenc jobbkezesre egy balkezes jut Amerikában. Képzeletbeli társadalmunkban a „balkezesek” olyan világba születnek, ahol a balkezes viselkedés, sőt még a balkezesség is mind az ötven államban megvetés tárgya, az ország felében pedig illegális! Egy bal kézzel író személy látványa heves undort váltana ki… mintha a balkezes csupasz, mosdatlan lábával írna. Az ilyen „perverz” viselkedést szigorúan bünteti a törvény, az ilyen gonoszok elveszítik állásukat és otthonaikat, kiközösítik őket a gyerekcsoportok /gyakran saját testvéreik is/, és börtön vár rájuk. Nincsenek olyan kemény törvények, amelyek megóvnának a balkezesek látványától, így Amerika balkezeseket gyűlölő szankciókkal erősíti meg a jogi szabályozást. A gyerekek kiskoruktól kezdve a balkezesekkel kapcsolatban olyan gyalázkodó kifejezéseket hallanak, mint „balog”, „balkezes” és „furi”. A gyerekek már azt megelőzően megtanulják egymást ilyen kifejezésekkel illetni, hogy megismernék e szavak jelentését. Kitalálnak ostoba, a rejtőzködő balkezeseket leleplező „áruló” jeleket, és ilyen jeleket keresnek egymáson. Különösen a fiúkban erős a balkezes-ellenesség, balkezesüldözés és balkezesverés vágya. Liberális pszichológusok állítják, hogy ennek oka abban keresendő, hogy a férfiak közel 40 százaléka tanúsított balkezes magatartást élete során – általában fiatal korában, valószínűleg ittasan /”Istenem, milyen részeg voltam tegnap éjjel! Azt sem tudom melyik kezemet használtam!”/ -, és további életüket úgy élik le, hogy e tény eltitkolása érdekében különös hévvel üldözik a balkezességüket nyíltan vállalókat. Egyes pszichológusok egészen odáig mennek, hogy állítják: minden emberi lény „sokügyességű perverz”, potenciálisan biügyességű. / A bátor hetvenes években szinte divatos volt azt állítani magáról valakinek, hogy „bi”./ A zsidó-keresztény vezetők érzelmileg szélsőségesen fűtött hangú írásaikban a balkezesekkel szembeni diszkrimináció mellett szállnak síkra, mivel az Ótestamentum és más írások a balkezességet Káin bélyegének tekintik: „Mivel gyűlöletes az Úr számára, ha egy férfi azt teszi bal kezével, amit a jobbal kellene tennie.” A jobbkezesség az emberek számára egyedül természetes és normális létezési mód, érvelnek a prédikátorok és ez magától értetődő tény: vajon mi egyébért neveznék a jobb kezet jobb kéznek? A konzervatív balkézellenesek különösen hajlamosak arra, hogy a „balkezességet” azonosítsák a „ballal”. /Elég furcsa módon azonban mindezek ellenére az egyik, egyébként fundamentalista minisztert rajtakapják egy motelszobában, amint egy fiatalkorút arra tanított, hogyan írjon bal kézzel./ Bizonyos, megbocsátásra hajlamosabb egyházak elnéző álláspontot foglalnak el: meg akarják engedni, hogy gyülekezetük tagjai maradjanak balkezesek, amennyiben e szerencsétlenek lemondanak a hitvány jobbkezes tevékenységükről. Szeresd a bűnöst, gyűlöld a bűnt! Mindenekelőtt az istentelen balkezes életstílus az, ami e kreatúrákat olyan nyomorúságossá teszi. Különösen azok a gyerekek sajnálatra méltóak, akik szenvednek attól, hogy bal kezüket használják. /Az Amerikai Pszichodráma Társaság beszámolója szerint e páriák különösségüket már igen korai életkorban felismerik./ a kamaszodó fiú balkezesek félnek a közelgő főiskolai és kollégiumi évektől, mert barátaik azt várják majd el tőlük, hogy a jobbkezes sportokban agresszívek, erősek és kíméletlenek legyenek. Ehelyett fájdalmasan ügyetlenek - „félszegek”, ahogy egyesek mondják -, és híresztelések kapnak lábra. A balkezes lányok összerezzennek, amikor barátnőjük izgatottan mondja az osztály legcsinosabb fiúdiákjáról: „… és megfigyelted, hogy micsoda jobb keze van?” Ezért a fiatal balkezesek folyamatosan felismerik, hogy kiközösítettek a az amerikai társadalomban. Számtalan magányos órát töltenek el azon tépelődve: vajon egyedül ők ilyenek? Mi a baj velük? Vajon, hogy úgy mondjuk, az ágy bal oldalán születtek, vagy otthoni környezetük tette velük ezt a szörnyűséget? A jövőbeli titkolózás vagy szégyen kilátásával szembesülve egyes balkezesek megölik magukat. Mások fiziko-„terápiával” próbálkoznak annak reményében, hogy az elektrosokk-kezelés keltette feltételes reflex jobbkezessé „változtatja” őket. Mások szándékosan jobbkezessel kötnek házasságot, gyereket nevelnek /abban a reményben, hogy gyerekeik „jobbra fordulnak”/, és oly szakmába vetik magukat, amelyekben az érvényesülés bizonyos típusú ügyességet igényel. E balkezes áldozatok kicsiny, ám egyre növekvő része azonban pislákoló, de soha ki nem alvó lángot gyújt. Felteszik maguknak a kérdést: vajon miért számít az, hogy melyik kezünket használjuk szívesebben? Miért számít az, hogy a bal kezemmel rajzolok, fogok vagy írok? Vajon azok a szerelmes levelek, amiket bal kézzel írok, már nem is szerelmes levelek? /Nem, harsogják a prédikátorok: azok pornográf levelek!/ Vajon ha a bal kezemmel vetek keresztet, akkor az már nem őszinte hitem gesztusa? Allegorikus Amerikában az ilyen kérdések végül elvezetnek az úgynevezett balkezesfelszabadítási mozgalomhoz. A balkezesek csendben társadalmi klubokat alakítanak, az „ügyetlen” életmódot dicsőítő magazinokat adnak ki. Mindennapossá válnak a kiemelkedő, országos és hatalmi pozíciókba került „kesztyűs” balkezesek. A balkezesek büszkén hirdetik, hogy messze felülreprezentáltak a világ legnagyobb művészei és írói között. Szűnni nem akaró lelkesedéssel hangoztatják, hogy a világ más, haladóbb részein – mint például Nyugat-Európában – a polgároknak nem csak megengedik, hogy az út bal oldalán vezessenek, hanem kifejezetten bátorítják is őket erre. Az idő múlásával a balkezes amerikaiak virágzó rejtett gazdaságot hoznak létre, amely ízlésüket és igényeiket szolgálja. Greenwich Village-ben – Amerika „bal partján” – kis butikok szaporodnak gomba módra, amelyek a balkezesek kényelmét és „rafinált” élvezeteit szolgáló ruhákat és kellékeket árusítanak. A rendőrség, a politikusok és a közvélemény fokozatosan tudomásul veszi e fejleményeket és általában nem zavarja a balkezesek életét, hacsak azok túlzottan nem „nyíltak” vagy „harcosak”. Ekkor azonban – éppen akkor, mikor a balkezesekkel szembeni diszkrimináció már eltűnő félben van – lesújt Amerikára a Szerzett Ügyességi Degenerációs Tünetegyüttes /Acquired Dextral Degeneration Syndrome/. Először a kéz izmait bénítja meg, azután megállíthatatlanul átterjed a többi szervre. Az ADDS-t egy kicsi, kézfogás útján terjedő féreg okozza. Szörnyű balszerencséjükre, az ADDS először a balkezesek körében terjed, akikről megállapítják, hogy gyakran melegen „ráznak kezet”- természetesen bal kézzel. A „balkezes járvány” gyorsan terjed a jobb kézzel kezet rázók között is, és a közvélemény bosszúvággyal reagál. Az elnyomás és a balkezeseket gyűlölő erőszak ismét tombolni kezd.
| |
|
|
