Punk Portál >> Fórum >> Összes téma >> Vegetariánusok és veganok
Bejelentkezés - Regisztráció - Elfelejtett jelszó - Segítség
élet állati termékek nélkül

Elejére << Előző < 1 | 2 | 3 | 4 | 5 | 6 | 7 | 8 | 9 | 10 | 11 | 12 | 13 ... > Következő >> Végére

© FISválasz erre | adatok | e-mail - 2013-02-27 08:11:05 (4549)
recept után csináltad vagyinkább ilyen főzési logikát követve? mert ez elég barón hangzik. itt az ideje hogy kipróbáljam a kínai kelt.
[előzmény (4548)]

© Rich_Kid_On_LSDválasz erre | adatok | e-mail - 2013-02-26 12:30:42 (4548)
na ez a leves jó lett. pedig nem szeretem annyira a krém leveseket, de ez most nem lett olyan főzelék sűrű, és a kínai kell is épp jó állagú benne. kicsit talán túl sorsos, dehát istenem. kb annyit csináltam, hogy hagymát oliva olajon elkezdtem üvegezni, aztán ezt alacsony lángra tettem, mert hülye módon nem készítettem elő semmit így hogy ne égjen le közben hámoztam a csicsókát, meg aprítottam a fokhagymát. a hagyma mellé tettem a fokhagymát egy kis időre, só, bors, aztán jött a csicsóka, felkockázva. néhányon hagytam egy kis héjat, mert állítólag attól finomabb. aztán annyi vizet öntöttem rá, hogy ellepje, meg ráfacsartam egy fél citromot, ebből mondjuk én semmit nem érzek, szóval nem tudom, hogy jó ötlet volt e vagy sem. amikor ez megvolt szendvics készítésbe kezdtem, igen úgy este 11 körül, és akkor a hűtőben találtam zeller szárat ami már elég régóta rajtam van így a zeller = zöldségleves emlékekből beletettem a szárakat, meg a szendvicsből maradt egy fél paradicsom és emlékeztem anyám azt is szokott rakni a krumpli levesbe így belement, miért ne alapon. főztem olyan másfél, 2 órán át. a lényeg gondolom, vagy nem, nekem ez volt minden esetre, hogyha fakanállal a lábos oldalához nyomom a csicsókát az szétjöjjön akkor is, ha nem izmozok ellenük. amikor ez megvolt kiszedtem a paradicsom héjját, a többi kb belefőtt a levesbe, aztán egy botmixerrel vagy mivel jó homogénre trancsíroztam a levest. utána meg fogtam a kínai kelt felvagdostam és beletettem, kicsit átforgattam, aztán kb a kikapcsolt tűzhelyen hagytam őket, hadd melegedjenek össze. én meg belőttem magam és elterültem a szivacsomon. reggel még ráüvöltöttem az iskolába tartó lakótársamra, hogy tegye be a hűtőbe, és jó lett. most így befejeztem az evését olyan 5 perce és komolyan boldog vagyok belül.
[előzmény (4541)]

© FISválasz erre | adatok | e-mail - 2013-02-26 11:14:17 (4547)
szerintem sem túl veszélyes dolog. én kifejezetten szeretek vele főzni meg vannak kaják amiknek nagyon jó zamatuk lesz pont attól hogy olivaolajban sütöm
[előzmény (4546)]

© Rich_Kid_On_LSDválasz erre | adatok | e-mail - 2013-02-26 11:11:16 (4546)
vágom, de parázni sem kell tőle. nekem 9 fokozatos a sütőm, oliva olajjal simán felszoktam menni 7-ig. esetleg ha érzem az olaj szagát, de még nem az égett szagát, akkor visszaveszem kicsit.
[előzmény (4544)]

© Deravenválasz erre | adatok | e-mail - 2013-02-26 10:59:05 (4545)
csicsókát egy időben termeltünk, elég jó, mert mindig megfeledkeztünk a vele való törődésről és meg sem érezte, tök igénytelen növény, kajálni meg szuper.
[előzmény (4541)]

© Danválasz erre | adatok | e-mail - 2013-02-26 10:39:39 (4544)
Olivaolajat elvileg nem szabad tulmelegiteni (sutni vele meg ilyenek) csak ha direkt olyan. Mondjuk en is sokszor szarok erre a szabalyra, de jo tudn.
[előzmény (4541)]

© Danválasz erre | adatok | e-mail - 2013-02-26 10:37:59 (4543)
Na hat ez ugyanaz csak cifrabban. :)
[előzmény (4540)]

© válasz erre | adatok | e-mail - 2013-02-26 02:10:46 (4542)
csicsoka nagyon bitang, csak kicsit kar, hogy fingat mint a kurvaelet
[előzmény (4541)]

© Rich_Kid_On_LSDválasz erre | adatok | e-mail - 2013-02-26 01:41:54 (4541)
megdőltem és csináltam egy csicsókakrémlevest zenekari próba után. aztán a végén még beletettem egy adag kínai kelt. hogy legyen benne valami ropogós is, meg azért a végén mert gondolom a kínai és ramen a fejemben összekapcsolódott és nem akartam, hogy ez túlfőjön, ha már ez nem lesz bekrémesítve. beleblansíroztam a levesbe? fasz tudja. íze eddig nem rossz, nekem mondjuk iszonyat tapló nyelvem van és az orrom is süket, meg gondolom holnapra jobban összeérik.

különben csicsóka most a legjobb dolog nekem. főleg hogy a fény utcai piacon a kora délutáni vicces kofánál 200 valamennyi a kilója. ettem már olajban sülve. vajon pirítva, hagymával, sajttal szendvicsbe, és a hétvégén csináltam ebből meg valami finomabb krumpli fajtából ilyen rösztit. de még nyersen is jó.

ja meg ma vettem kelbimbót és céklát is, ezeket olívaolajon jól megpirítottam egy kis vágódeszkán maradt hagymával, aztán só, bors és kakukk fű. de a kakukk fű helyett tuti van rájuk jobb. ezt barnulásig sütöttem - mert azt hallottam, hogy zöldségeknél a szín ízt jelent - a végén még hozzábasztam egy kis fokhagymát. ezt ettem próba előtt.

© Tpetiválasz erre | adatok | e-mail - 2013-02-25 20:00:46 (4540)
én a brokkoli virágokat forrásban lévő sós vízbe dobom, majd ha belekerült a zöldség, a tetejét ismét sózom.
rá a fedő, kb 4-5 percig főzöm, majd leszűröm. bele a turmixgépbe majd ráöntök kb. fél litert a főzőléből, leturmixolom, ha már jó krémes borsozom és ha kell utánasózok.
egy tányér aljára kevés diót szórok, arra egy szelet krémes kecskesajtot, vagy kék sajtot teszek (fontos, hogy krémes legyen a sajt) majd köré öntöm a levest , aztán egy picit meglocsolom oliva olajjal.
kész.
[előzmény (4530)]

© toHellválasz erre | adatok | e-mail - 2013-02-25 12:01:49 (4539)
Falafeles fasírtporuk is kurva szar.
[előzmény (4537)]

© Pokolgepválasz erre | adatok | e-mail - 2013-02-25 12:00:00 (4538)
Masodszor, de elsore is szar lett.
Most valoszinuleg ott baszarintottam el, hogy tul meleg volt a tej amiben az elesztot fel akartam futtatni. A rezidens mikrobiologus azt mondta, hogy ne aggodjak, sokat kibir az eleszto, legfeljebb kell egy kis ido mig eszhez ter. Hat ez most nem jott ossze.
[előzmény (4536)]

© wsválasz erre | adatok | e-mail - 2013-02-25 11:55:51 (4537)
előbb vettem szójavirslit, Vegabond asszem. kurva szar, ne vegyetek olyat, bár lehet ezzel idáig csak én nem voltam tisztában.

© FISválasz erre | adatok | e-mail - 2013-02-25 11:09:08 (4536)
most csináltál először pogácsát?
[előzmény (4535)]

© Pokolgepválasz erre | adatok | e-mail - 2013-02-25 10:43:19 (4535)
En tegnap kurva sok pogacsat sutottem. Szar lett.
[előzmény (4534)]

© FISválasz erre | adatok | e-mail - 2013-02-25 10:31:52 (4534)
én tegnap megint sütit rögtönöztem, teljesen vegan és az elkésztése nagyjából 30 perc. sütni nem kell csak várni rá hogy puhuljon.

szokás szerint két narancsot meg egy banánt halálra turmixoltam, egy tábla étcsokit meg kókuszolajjal gőz fölött megolvasztottam. mikor már jó folyós volt bele tettem a gyümölcs turmixba egy kiskanál nyers kakaó kíséretével meg öntöttem hozzá annyi műzlit(aszalt gyümölcsöset) hogy ilyen masszv állaga legyen. ostya lapokra kentem rétegezve aztán két vaskos könyv rá meg ki a hidegre másfél órára. az ostya lap úgy megpuhult hogy csákót hajtogathatnék belőle. iszonyatosan király narancsos csoki ze van. legközelebb meglépem ugyan ezt meggyel.

© Danválasz erre | adatok | e-mail - 2013-02-25 09:52:54 (4533)
A vegeta nalunk "csaladi okokbol" kotelezo alapanyag.
[előzmény (4532)]

© Pokolgepválasz erre | adatok | e-mail - 2013-02-25 09:45:13 (4532)
Teljesen jol csinalod. En spec a vegetat, leveskockat kihagynam.
[előzmény (4530)]

© SgtDválasz erre | adatok | e-mail - 2013-02-24 15:38:46 (4531)
tegnap csináltam gyors és kurvajó ebédet.
két evőkanál guacamole, két evőkanál paszírozott feketebab, taco szósz, univer fűszeres majonéz (ezt a lengyel szupermarketben vettem :)) két tojás fehérjéje felkockázva. jól összekevertem aztán beleraktam egy tortillaba és szevasz. raktam volna még bele zöldségeket de nem volt semmi itthon.

© Danválasz erre | adatok | e-mail - 2013-02-24 15:32:59 (4530)
Miert szerinted hogy kellene csinalni?
[előzmény (4528)]

© Placekválasz erre | adatok | e-mail - 2013-02-24 03:17:54 (4529)
Végre sikerült nekem is eljutnom. 1400 Ft volt 6 db cucc. 3 sósat (curry zöldséges, pizzás, aszalt paradicsomos kenyérlángos) és 3 db édeset (tofu"túrós", gesztenyés, almás) vettem. Abszolút nem csalódtam, jó a tésztája és a töltelék is van benne rendesen. A curry zöldséges annyira nem ízlett, de ez szerintem már egyéni ízlésvilág kérdése.
Egyetlen bajom, hogy baszottul kívül esik a város azon részén, ahol én mozgok.
Bátran tudom ajánlani.
[előzmény (4514)]

© Tpetiválasz erre | adatok | e-mail - 2013-02-23 10:00:07 (4528)
képzavar, de úgy hangzik, mint egy gasztronómiai rémálom... :-)
[előzmény (4527)]

© Danválasz erre | adatok | e-mail - 2013-02-23 09:45:15 (4527)
Fogod peldaul a brokkolit vagy a karfiolt, beledobod vizbe vegetaval vagy leveskockaval, fuszerezed so bors, karfiolhoz feherbors meg ilyenek, amikor jol szetfott akkor turmix, aztan a vegen lehet bele rakni tejfolt/szojatejfolt/szojatejszint. De amugy google segit.
[előzmény (4526)]

© FISválasz erre | adatok | e-mail - 2013-02-23 08:53:04 (4526)
zöldségleves kurva nagy királyság. krémleveseket nem nagyon szoktam tolni mert gecire tömények általában. nincs valami fasza receptetek?
[előzmény (4525)]

© Danválasz erre | adatok | e-mail - 2013-02-22 21:57:16 (4525)
aha. ket cucc megy, a zoldsegek osszebaszasa zoldseglevesnek a masik meg az alant emlitett random zoldseg osszefozese majd leturmixolasa kremlevesnek.
[előzmény (4522)]

© murduckválasz erre | adatok | e-mail - 2013-02-22 21:10:49 (4524)
itt voltam szerdán, tényleg király hely
[előzmény (4514)]

© válasz erre | adatok | e-mail - 2013-02-22 18:16:09 (4523)
én nemrég álltam át a vegamódra, s bár biztos meg lehet oldani valahogy veganként, is a reszelt sajtos krémleveseknél egyszerűbb és jobb dolgokat a téli estékre keveset tudok elképzelni az amúgy nyilvánvalóan király dolgoknál
[előzmény (4522)]

© FISválasz erre | adatok | e-mail - 2013-02-22 17:41:11 (4522)
szokott itt valaki levest főzni??

© FISválasz erre | adatok | e-mail - 2013-02-01 11:38:53 (4521)
tegnap eléggé kívántam valami pépes savanyú de édes dolgot. a végeredmény eléggé kaotikus ízkombót adott ki de kurva élvezetes volt.

két kivi
egy körte
egy narancs
egy banán
1-1,5dl citromlé
1/3 meggykompót levével
müzli

apránként összeturmixoltam minden gyümölcsöt aztán amikor az mér kész volt akkor adtam hozzá a müzlit. én konkrétan annyit hogy ilyen masszív cucc legyen. ilyen aszalt gyümölcsös volt ezért az amúgy tök savanykás turmix néha meglepetésként volt édeskés.
ez egy eléggé nagy adag lesz ha valaki megcsinálja. én is két részletben toltam be. jobban esett mint csokit falni.

© Karfiolválasz erre | adatok | e-mail - 2013-01-21 19:23:32 (4520)
Köszi a holnap délutáni kis programot.
[előzmény (4514)]



Elejére << Előző < 1 | 2 | 3 | 4 | 5 | 6 | 7 | 8 | 9 | 10 | 11 | 12 | 13 ... > Következő >> Végére