:))))
Ha visszakeresnél látnád, h. a lényeges dolgokról mondtam véleményt.
Nem voltam benne biztos, hogy érdekel-e valakit a véleményem. De ha érdekel leírom:
Nem ismerem Barangót személyesen, viszont nagy művésznek tartom. Az az életérzés, amit ő képvisel évek, évtizedek óta maga A PUNK, véleményem szerint a következő században az irodalom könyvek az ő versein keresztül (is) fogják bemutatni a 20-21. század fordulójára "jellemző, magyar életérzést." Aminek majd kitalálnak valami fantáziadús nevet, és a suliban a kis szarosok kijelentik majd, hogy ,,mi a fenének kell barangót tanulni, kit érdekel ez a pesszimista görcsös faszfej." És ha Barangó ezt hallaná, akkor boldog lenne, hiszen végre egy költő, akinek az életérzése, a "jellege" célba ért.
Ez a keresztényes kijelentés majd úgy szerepel az életrajzban, hogy ezután barátai nagy része is magára hagyta, és.... (ide bármelyik nagy ember életrajza behelyettesíthető)
Ez a véleményem Barangóról.
Az aktuálpolitikai részhez meg a következő megjegyzéseim vannak: Örülök, h. egy radikális kisebbségen kívül (plusz a hülye Gyulai Endre, aki egyik pillanatban medgyessy seggét nyalja, a másikban csurkáét) a nagy politikusok nem szólnak, és hogy a fidesz meg tudott állni az elhatárolódásnál (mint ahogy a szavazóinak jelentől többsége is), és nem ment zászlót égetni, meg kart lendíteni. (hiszen ezek az emberek már nem a2002. áprilisi, kossuth téri társoság)
hú, még tudnám írni napokig, megpróbálom egy kicsit sűríteni, és visszajövök. :) |