Na boccs, hogy eltartott egy darabig, de nem volt nagyon idom mostanaban... szoval ez a level, amit a dexter a regi email cimerol elkuldott az akkor egyetlen offspring levlistara ami volt, azzal kapcsolatos, hogy miert mentek at nagy kiadohoz.. van a vegen egy ket dolog, amit szeirntem itt kevesen tudnak, azt is olvassatok majd el... probaltam szarazan forditani, hogy minel kevesbbe legyen erzekelheto rajta az elfogultsagom... erdekes es tanulsagos level arrol, hogy mennyire punk a punk... amugy akar cikkent ki is lehetne rakni...
Hé,
Mostanában sokan arról kérdezgetnek, hogy most mi is volt ez az egész, hogy ott hagytuk az Epitaph kiadót, úgy hogy úgy gondoltam, hogy ide kiírom... jó helynek tűnik.
Sokat kaptunk a pofánkra azért, mert ott hagytuk az Epitaph–ot, és a többségét azért, mert kussoltunk, hogy elkerüljük a potenciális médiaháborút. Sajnálatos módon az Epitaph nem viselkedett így, tehát az egyetlen oldal, amit eddig akárki hallhatott az övéké volt. Most szeretném, ha Ti hallanátok a mi oldalunkat.
Brett Gurewitz az Epitaph tulajdonosa. A távozásunkat nagyon publikussá és csúnyává tette, ezért döntöttünk úgy, hogy megvédjük magunkat, és ezért írok most. Mi mind nagyon szeretjük az embereket az Epitaphnál és a zenekarokat is, akik náluk vannak, de Brett-et már nem bírtuk elviselni. Brett-nek fontosabb az, hogy a kiadója nőjön, mint hogy segítsen a kiadón lévő zenekaroknak. A lényeg tulajdonképpen ez, és ezért távoztunk.
Tavaly március óta próbálunk egyezkedni Brett-tel, hogy még a Epitaph-nál jelenjen meg lemezünk, mert ennél a kiadónál akartunk maradni. Sőt, mindvégig az Epitaph-nál akartunk maradni. Amikor a Smash rendesen elkezdett fogyni 1994 májusában Brett megkeresett minket azzal, hogy eladja a lemezt egy nagykiadónak egy royalty százalékrét. 94 júliusában, amikor a lemez már Európában is megindult, Brett ismét felkeresett minket, hogy eladja a lemezt egy nagykiadónak Európában. Ismét könyörögnünk kellett, hogy ne tegye. Az Epitaph-nál akartunk maradni, mert ők adták nekünk az induló lökést, mi szeretünk ugyan azokkal az emberekkel együtt dolgozni. Ugyan az a koncertszervezőnk és a turné csapatunk, stb.
Úgy hogy mi nem tárgyaltunk nagy kiadókkal - eggyel sem. Miközben, Brett az összessel találkozott. Geffen, Capitol, Sony, nevezd meg akármelyiket, ő tárgyalt velük. Meg akarták vásárolni az Epitaph-ot, és Brett figyelmet szentelt nekik. Azt mondogatta az embereknek, hogy akar lenni a következő Richard Branson. Jah, és Richard Branson-nal is tárgyalt. Sok Epitaph zenekarnak fontos, hogy olyan kiadójuk legyen, aminek semmi köze a nagy kiadókhoz. Amikor konfrontáltuk, az eladással kapcsolatban, letagadta. De végül múlt decemberben beismerte, hogy el akarta adni a cég egy részét, hogy „tőkeemelést hajthasson végre”.
Aggasztott minket az, hogy Brett a cég egy részét el akarta adni, de voltak más dolgok is, amik zavartak. Már az elején úgy döntöttünk, hogy nem veszünk részt a nagy média hajcihőben. Nem vállaltunk el olyan műsorokat, mint a 120 Minutes, David Letterman, vagy a Saturday Night Live, annak ellenére, hogy megtehettük volna. De amikor mi visszautasítottunk egy interjú kérelmet, Brett beugrott, elvállalta, és pumpálta a cégét. Még a Forbes-nak és a Newsweek-nek is adott interjút. Mi igyekeztünk elkerülni azt, hogy mi legyünk a punk rock pósztersrácai és Brett nem segített ebben – mi úgy gondoltuk, ha valamit visszautasítunk, akkor azt neki nem szabad helyettünk elvállalnia.
Egy éven keresztül egyezkedtünk, de nem tudtunk mindent kivasalni. Való igaz, hogy hatalmas előleget, és hatalmas royalty százalékot ajánlott. De a legutolsó szerződéssel, amit átküldött komoly problémáink voltak. Benne volt, hogy nem játszhatunk feldolgozás számokat. Benne volt, hogy Ron nem dobolhat a másik zenekarában. Benne volt, hogy a számainkat kénye kedve szerint használhatja fel annyi válogatás lemezen, ahányon csak akarja. A szerződés egyik változatának volt egy olyan záradéka, amiben benne volt, hogy Brett köthet rám életbiztosítást, úgy hogy, ha én meghalok ő profitál. Ekkor ébredtünk rá, hogy ez csak a pénzről szólt neki.
Tavaly januárban úgy döntött, hogy nem egyezkedik többet, és egy héttel később a legutolsó ajánlatát is visszavonta. Hogy rövidre záródjék, végeredményben eladta a szerződésünket a Columbiának.
Hittünk abban, hogy kiállunk a független kiadónkért, közben nem kellett volna. Mi hűek maradtunk az Epitaph-hoz, miközben Brett az összes multival tárgyalt. Brett a nyilvánosság előtt állítja, hogy a nagykiadók rosszak, de természetesen benne volt még a Bad Religion-ben akkor, amikor az Atalntic-hoz szerződtek. Sok számot írt a Stranger than Fiction-re, ami az Atlantic-nál jelent meg. Plusz, Brett beperelt minket. És arra próbált kényszeríteni minket, hogy a kiadójánál kelljen maradjunk. Itt már nem volt semmilyen független szellem.
Kevesebb pénz kaptunk azért, hogy a Columbiával szerződjünk. Több lemezre kellett szerződést aláírni, hogy a Columbiához kerülhessünk. Nem a több pénzért szerződtünk a Columbiához. Azért tettük, mert nem fogunk egy olyan embernek felvételeket készíteni, aki azt hiszi, hogy belekényszeríthet minket. Nem fogunk egy olyan embernek felvételeket készíteni, aki rosszabb, mint egy multi. Azt fogunk csinálni, amit akarunk bassza meg.
Hát, íme. Ti hallottátok először...
Dexter.
Richard Branons: a Virgin kiadó alapítója és tulajdonosa, a legnagyobb kiadók egyike Angliában az EMI-jal van összefonódva. Ő az a milliárdos fószer aki 40szer megpróbálta hőlégballonnal körberepülni az egész földet de nem sikerült neki. Olyan előadókat ad ki, mint Tom Jones és hasonló megaprodukciókat.
Forbes: arról világ hírű, hogy kiad minden évben egy 500-as listát a világ 500 leggazdagabb emberéről, és a sznob üzletivilágban ez számít az etalonnak.
|
