ez fura volt. nem mondom, hogy sosem jutott eszembe, hogy hiányzik, hogy milyen lenne megint, hogy milyen volt és mindez. de mióta van a norms és megint van ahol csak énekelek, mellette meg a többi bandában pengetek mielőtt megkérdeztek minket, akkor kerültem a legtávolabb attól, hogy akarjak valaha is egy reunion-t. amikor viszont jött a felkérés, csak azon kellett gondolkodnunk, hogyan fogjuk ezt az egészet kivitelezni. és imádtam megint próbálni, akkor is ha tényleg nagyon hosszúak voltak. de lógtunk és zenéltünk és megint visszaköltözött belém az az érzés, hogy miért is volt nagyon jó ebben a zenekarban lenni. És megint olyan lett a hozzáállásom a zenéhez, mint amikor még működtünk, vagy még inkább amikor elmentünk a második turnéra. Mellette meg fura volt, hogy a szövegek, amiket majdnem 10 éve írtam még mindig mennyire aktuálisak számomra.
Tegnap meg...nem tudom. Az utolsó számnál, hiába esett már szét vagy két gitár is csak azt éreztem, hogy megy az egész előre ellene a világnak és akkor majdnem ki is borultam, úgy a jó értelemben, a meghatottságtól. Előtte meg, már reggel úgy keltem fel öt óra alvás után, hogy játszunk már, nem bírom, játszunk már. Tényleg rengetegen jöttek el, és én annak külön örültem, hogy a legtöbb ember nem nemrégen látott ismerős volt, hanem olyanok akik még mindig lejárnak koncertekre és nem csak egy ilyen esemény tudja őket kirobbantani a nappalijukból, vagy törzskocsmájukból. Szerintem ez fontosabb mindennél, mert igaz, hogy óriási dolog az, hogy ennyi pénz összegyűlt tegnap, de a hardcore/punk színtér akkor mutatja meg igazán mire képes amikor tényleg egyre több zenekar jön ide okkal és egyre több a jó helyi banda is. hasonlattal élve minden nap szeretni kell egymást nem csak karácsonykor.
Visszatérve: Annyian voltak, hogy én már nem tudtam azzal mit kezdeni. Még a szüleim is eljöttek megnézni és én nem tudom magam jól érezni, hogy mindenhol ennyi barátom van, mert ha egyikükkel beszélek arra gondolok, hogy a másikkal is szeretnék és így csak fel alá járkáltam türelmetlenül, hogy hadd játsszunk már.
Azzal sem tudtam mit kezdeni, hogy ennyien voltak rajtunk és így reagáltak ránk. Úgy értem, mi tényleg majdnem mindig legfeljebb ötven embernek játszottunk, akik homlokot ráncolva nézték, hogy ez mégis mi a fasz. És minket nem érdekelt, és játszottunk magunknak olyan keményen ahogy csak tudtunk, én meg próbáltam csinálni a fura dolgaim, hogy elszórakoztassam magam, meg hogy tényleg megdolgozzak én is azért, hogy az egy jó koncert legyen.
Tegnap viszont annyira durva és megható volt ez az egész, hogy én valahol leblokkoltam. Ki is esett a koncert nagy része, nem tudom, hogy csukva volt e a szemem, vagy nyitva, hogy miket csináltam, hogy ki más mit csinált. csak úgy történt minden és én is csak álltam az egész közepén és nem értettem semmit. amikor vége lett remegtem. szerettem volna, ha minden szám egy óráig tart vagy ha az egész koncert egy évig, ha mindent láttam volna, ha újraélhetném az egészet még vagy százszor, de valahol szerintem pont ez a vicces az életben, hogy minden csak egyszer történik, aztán vége. nekem ez a zenekar volt az életem, majdnem minden, amit tudok azt ennek a zenekarnak köszönhetem, és majdnem minden, amit csinálok az nem lenne, ha nincs ez a zenekar. mondhatnám, ha nem ez lett volna akkor lett volna más, ha nem ezekkel az emberekkel akkor másokkal, de ez ebben az esetben nem igaz. a világ legszerencsésebb emberének érzem magam, hogy ezzel a négy másik emberrel alkothattam valamit és a mai napig sem engedtük el egymást teljesen.
szóval csinálj egy zenekart te is. megéri. | |
|
|
