Bocsánat, pardon!
Ezen versem a Magyar Naplóban jelent meg,
gondoltam bemásolom ide.
Filozófia
Isten halott,mondta a halboltban Nietzsche,
s büszkén a megtestesült, látványos nincsre,
otthon a frissen sült lepényhalakra
mézédes lekvárt csöpögtetett;
telt-múlt a múlt, s lúdtollat ragadva,
bölcsen a semlegesnemű
szavak mélyére zuhanva, merülve Kant
fejében ébensötét, eretnek gondolat
fogant: az idő a csontról a húst
úgy marja le, mint szálkáról halat ecet,
s mielőtt lángra lobbant a hálósapkán
a bojt, tükörbe nézve,
méheket, darazsakat képzelt
a mézre, magával parolázott,
magával rázott kezet,
nem sejtve honnan ered a szó:
(lófő és lófi helyett, rendszerint arrafelé
lókötők lófráltak csak) filózni, filozófia,
mit jelent szertelenűl, kétségbe esve
keresni napnyugtakor
ragályos szürkehályogra,
nyugati mételyre szert,
harmatos tündérkertben
lépdelve lábujjhegyen, akár a tolvaj,
rontás ellen mormolva elhaló varázsigét,
magyarként célkeresztben, magányosan,
mit jelent szentelt barkával rajzolni bárkát
kazettás mennyezetre, tajtékos habokra
égszínkék templomhajóban virágvasárnapon.
| |
|
|
