Punk Portál - 2019. február 17.





 

C.A.F.B. - interjú


Írta: Marcell
Feltöltötte: Marcell
Ekkor: 2001. ápr. 13. péntek - 23:24

Punk Portál: Bemutatnád az együttes jelenlegi tagjait egy-két mondatban?

Szakacsi Gábor (CAFB): Urbán Laca - dob, 33 éves, 18 éve zenél. A 80-as évek közepén kezdett játszani, punkbandákban, majd a Ritualis Rémtettek-ben és a Fixa Idea-ban nyomult.
Süti - gitár, ének, 34 éves, 20 éve zenél.Alter formációkban és a Fixa Idea-ban játszott.
Lukács Zsolt - basszusgitár, 25 eves, 8 eve zenél. Az Euthanasia-ban játszott, a C.A.F.B. előtt
És én Szakacsi Gabor (GREG) - 26 éves vagyok - ének, gitár. 13 éve játszom. Én alapítottam a C.A.F.B.-t 1990-ben. Játszottam más kissebb bandákban is.

Punk Portál: Többen is kérdezték, hogy Te milyen műfajba sorolnád a bandát?

Sz.G. (CAFB): Kinek mi. Ha meghallgatod, a 8-10 évvel ezelőtti anyagainkat, egyértelműen punk-HC-t (old school) hallasz. De az utóbbi albumaink igen eltérőek ettől. Mi mindig azt játszottuk, ami jött belőlünk, nem próbálunk foggal körömmel ragaszkodni egy dologhoz. Szerintem azért a legtöbb elem, a zenenkben, a punk-ból származik, aminek alapján, punkcsapat vagyunk. Ezt persze sokan cáfolják, mert megpróbáltuk ezt a zenét, másképp megfogalmazni, ami mindig is vitákat szült. Szóval ha tetszik mindegy. Nem? Ha meg nem jön be, akkor is.

Punk Portál: Teljesen kiléptél a C.A.F.B.-ből vagy lesz még közös fellépésetek?

Sz.G. (CAFB): Ha azt mondanám igen, az nem igaz. Példa erre a most 2000-ben rögzített, "SUBKONTAKT" CD-nk. Mivel az USA-ban élek, a koncerteken nem szerepelhetek, de az utóbbi lemezből is 100%-ban kivettem a részem. Ugyanúgy dolgoztunk, mint mindig, csak a dalokat írtuk más módszerrel. Én itt az USA-ban, Süti otthon, a stúdiójában. 2000 decemberében hazajöttem és felvettük a lemezt. Szóval ha bulikon nézed a C.A.F.B.-t kiléptem, de ha a lemezeket nézed nem. Ha hazamennék biztosan jatszanék a koncerteken is, mint előtte. Végül is, ez ebből a szempontbol is kísérleti zenekar.

Punk Portál: :))) Hogy érzed magad Seattleben? Végleg kiköltöztél az USA-ba?

Sz.G. (CAFB): Seattle, nagyon jó hely, egy magamfajta arcnak. Sok zenekar, tonnányi klub, punk, grunge, alter meg minden. (az MxPx is valahova idevalósi -ha jol tudom- + Zeke, Hat Trick, Stumblebum, Moral Crux.Meg persze, a grunge bandak: Pearl Jam, Alice in Chains, Soundgarden, Mudhoney és a már nem létező Nirvana is) Az is jó, hogy van vagy hat kifejezetten rockrádió, így hamar tájékozódok, az új zenékről. A diszkót itt jobban leszarják, mint otthon.(..és ez jó!:-)) Sóoval birom a helyet, de persze ez sem mindig működik hiba nélkül. Azt, hogy végleg maradok-e, még nem tudom. Korai lenne, ezen gondolkodni, mivel még csak két éve vagyok itt.Azért hiányoznak, a jó MAGYAR haverok. Majd meglatjuk......

Punk Portál: Ezzel mar közelíted is most következő kérdeésemet; Nem hiányzik a banda, a zenélés, illetve a fellépések? (Gondoltál már arra, hogy egy új zenekart alapítasz mondjuk odakinn?)

Sz.G. (CAFB): Persze, hogy hiányzik a banda. Nagyon bírtam, a rohadt dohos próbatermünket, meg a többiek hülyesegeit. Hiányoznak a srácok is a koncertekről. Itt Seattle-ben is zenéltem két zenekarban. Az egyik egy 100%-os punkbanda volt, de feloszlott. A másik egy kicsit lágyabb brigád; innen meg kiléptem, mert az énekes a szólókarrierjét kezdte építgetni. Azért volt 3 koncertunk itt, amik nagyon jól sikerültek. Együtt léptünk fel, a Stumblebum-al. Ez itt egy ismert punk-ska féle csapat.

Punk Portál: Melyik zenekarok a kedvenceid?

Sz.G. (CAFB): Sok kedvencem van. Először is azt mondanám, hogy a magyar bandakat nagyra becsülöm, a kitartásuk miatt és nem teszek kivételt. Ugyanúgy tisztelek egy Alvin-t, egy Macskanadrágot, egy Hatóságilag Tilost, vagy egy Barackca-t mint egy Tankcsapdát. Szóval mindegyik csapatnak van szépsége. A külföldiek közül, a régieket imádom, mint: Discharge,GBH, DRI, Bad Religion. Az örökös kedvencem azért a THERAPY?.

Punk Portál: Mi volt a legérdekesebb kalandod a bandával?

Sz.G. (CAFB): 1997-ben forgattunk egy videóklippet, az "Engedj be!" cimű számunkra. A forgatást, a pasaréti filmgyárban kezdtük, az "Űrgammák" díszletei között, műtermekben. Az volt a durva, hogy mi előtte soha nem kerültünk ilyen helyre. 30 ember dolgozott körülöttünk. Sminkesek, díszletesek, statiszták, designerek, meg mit tudom én még kicsodák. Olyan volt, mintha egy másik világba kerültünk volna. Úgy kezeltek minket, mint valami sztárokat, mi meg közben jöttment punkrockerek voltunk (vagyunk:-)). A következő nap, kibérelték számunkra, a ráckevei kastélyt. Itt folytattuk, a forgatást. Ide még helikoptert is hoztak, hogy arról filmezzenek minket. A videoklippet, ezután megnézte két (nagyon híres) filmrendező Sándor Pál és Gothár Péter és azt mondták, hogy ez profi. Ezt a pár napot, soha nem fogom elfelejteni.

Punk Portál: Melyik fellépésetekre emlékszel vissza legszívesebben és melyikre legkevésbé?

Sz.G. (CAFB): Talán a '97-es szigeti fellépésünk és a G.B.H. előtti vendégszereplésünk az E-klubban, voltak a legkedvesebbek. A G.B.H.-s különösen, mivel ők az egyik régi kedvenc bandám, így egy álmom teljesült azzal a bulival. Amire nem szívesen gondolok, az 1994-ben történt, Óbudán, a Tataya klubban. Az utolsó számunkat játszottuk, amikor a közönség közé ugrottam, egy jó kis pogóra, de olyan részeg voltam, hogy elestem és törött üvegszilánkokba tenyereltem. A kezem teljesen szét volt vagdalva. Azonnal vittek, az ambulanciára. (A tenyeremen még most is megvannak a nyomai.) Minden tiszta vér volt.

Punk Portál: Melyik a kedvenc C.A.F.B. számod?

Sz.G. (CAFB): Mindegyik lemezről van amit szeretek. A '92-es "Utcastílus"-ról, a "Ne fizess adót!" és a legutobbi, "Subkontakt" címu CD-nkről is bírom, a "Srác a pácban"-t. Ez a kettő talán a favorit, a 7 hanghordozónkról.

Punk Portál: Jól gondolom, hogy szoros barátság fűzi a C.A.F.B.-t a MÁK zenekarhoz? Hogyan hozott titeket össze a sors?

Sz.G. (CAFB): A MÁK-ot, már régóta ismerjük. Ha jól emlékszem Süti, még a Fixa Idea-s időkben, dolgozott velük, egy stúdióban. Azt hiszem, a hangzásban segített nekik. A dobos Bartha Jani, meg az én jó cimbim volt. Mindig is segítettünk egymásnak. Végülis ennyi. Azt, hogy hogyan jöttünk össze, már nem tudom.

Punk Portál: Mik a banda tervei a jövőre nézve? Terveztek-e külföldi kiruccanásokat, nagy turnékat, Szigetes fellépést, stb.?

Sz.G. (CAFB): Újra meg kell, hogy jelenjen, a '93-as,"Ne bízz senkiben!" cimű lemezünk, új CD formában, ezután pedig jövőre, úgy néz ki, hogy új lemezt csinálunk. Voltak tervek egy válogatásra is, de még várunk vele. Mindenki 10 év után csinál válogatást. Mi nem. A Szigeten, ott lesz a C.A.F.B. és a Komáromban megrendezésre kerülő, "Új hullám" fesztiválon is. Beszéltunk mar külföldi fellépésekről, de még nem jutottunk, a végére. USA-beli koncertekről volt szó, mivel úgy néz ki, hogy ezt el tudnám intézni, de ez hosszasabb tervezést igényel.

Punk Portál: Mi jut eszedbe arról, hogy "punk"?

Sz.G. (CAFB): Jó kérdés. Szerintem mindenkinek mást jelent ez a dolog. Az én életemben, egy meghatározó dolog.12 éves korom óta punkzenét hallgatok és 14 éves koromtól, minden élményem ehez kapcsolódik. Az én számomra, az önmegvalósítást jelenti, a "Ne add fel soha!!" jelszót. Amúgy szerintem, a punk egy nagyon tág fogalom. Egy életforma, egy felfogás, egy szemlélet, de elsősorban egy üzenet. Egy üzenet, ami mindenkihez szól. Egy meghatározó kultúrális jelenség, ami mindig is túlélt és túl fog élni, minden ellene irányuló támadást...és egy fontos dolog. Sokan gondolják, hogy punknak lenni, egyenlő a csövességgel. EZ TÉVEDÉS. A punk ettől távol áll!

Punk Portál: Köszönjük az interjút!



Most szól jozzá!