A Dirty Slippers története:
A Dirty Slippers mint név és zenekar már 2002-ben megszületett. A kezdeti zenekart két jó barát Lobó-Szalóky Lázár és Béres Tamás alapította meg. A zenekar életének legrövidebb korszaka akkor ért véget, amikor Béres Tamás megunta a zenélést, mivel a két srác sehogyan sem tudott egy rendes punk beállítottságú dobost találni, és kilépett.
Ezek után Lázár rávette egy régi jó haverját Szécsi Tamást, aki ekkortájt ismerkedett a dobolással, hogy legyen bandatag. Tamás örömmel vállalta a feladatot, és megkezdődtek a próbák, amik nagyon jó hangulatban teltek. Lázár feltette az erősítőjét Tamás ágyára, beállt a cinek mellé és nyomták a nyers punk zenét. 2003 novemberében Lázárék új házának a pincéjébe költözött a csapat. Ekkora már teljesnek tűnt a zenekar, ugyanis a srácok megtalálták Fazekas Bálint basszusgitárost. 2003. december 22-én volt az első koncert, ahol a srácok ének nélkül csörömpöltek a kisszámú közönségnek, leginkább szüleiknek és a haverjaiknak. Később a próbaterem sok buli és koncert színhelye lett, amíg 2004 márciusában Bálintot belső problémák miatt ki kellett rakni a bandából. Másnap azonban megoldást találtak problémájukra: basszerosnak bevették Tamás öccsét, Ottót, akinek még gitárja sem volt, valamint a basszusgitározással is csak az ismerkedés szintjén állt! Ekkor született meg a banda méltán legjobb és leghíresebb száma, a Frontot járt katona, ami Lázár akkori barátnőjének története alapján és az iraki háború íródott. 2004. májusában, Rita-napon mutatkozhatott be Ottó a közönség előtt. Ez volt a trió első közös koncertje, ahol a siker nem is maradt el. 2004. június 13-án, a sulit búcsúztató koncerten a banda első nagyobb koncertjét adta, kb. 40 fős „tömeg” előtt játszották el néhány számukat. Az együttes mai napig ezt tartja a legjobb koncertjüknek. Egy héttel később a zenekar Városerdőn egy angol táborban nyomott egy koncertet, a közönség azonban nem volt túl lelkes, így a fiúk is hasonlóképpen álltak hozzá a dolgokhoz. Tulajdonképpen egy nyílt próbát láthatott a kb. 100 fős közönség, ugyanis sok hibával és odafigyelés nélkül játszott a zenekar. Tamásnak ez talán egy kicsit sok volt…
2004. nyarán Tamás kérésére egy kicsit rockosabb témákra állt át a Dirty Slippers. A banda egyik legrosszabb korszakaként tarja számon ezeket a hónapokat, ugyanis hiába próbált a társaság szorgalmasan, mindössze egy fellépést sikerült összehozni, amit egy német csapatnak adott a banda. A játszott három számot bár alaposan megtanulta a csapat akkori három tagja, mára gyakorlatilag értelmetlennek tűnik az egész, hiszen ezeket a számokat, biztosan soha többet nem fogja játszani a mindenkori Dirty Slippers. Ekkortájt a név is gyakran változott (The Lizards, The Minx), ami szintén kifejezte a káoszt a banda körül. 2004. szeptemberében hosszú keresgélés után megtalálták a második gitárost is, Almási Zolit, aki alapjában véve punk-rockot hallgatott, de szívesen játszott rockot is. 2004. októberében bekövetkezett, ami már nyáron biztosra vehető volt. Tamás és Lázár összevesztek a zenei stílust illetően, így Tamás jobbnak látta, ha lelép és kipakolt a pincéből. Ottó is ezt az alkalmat választotta, hogy végre bejelenthesse távozását. Az ő ízlése szintén nem egyezett Lázáréval. Az „utolsó próbán” éppen látogatóban volt Zoli egyik haverja, Török Árpi, aki ekkor már majd’ féléve basszusgitározott. Mivel Ottó és Tamás távozásával biztosra vehető volt, hogy Zoz és Lázár újra visszatér a punk irányvonalhoz, Árpi úgy látta jól teszi, ha végre él a lehetőséggel és belép egy punk-rock bandába! Egyik legjobb haverját, Almási Attilát sikerült rábeszélni a csatlakozásra, így egy darabig harmadik gitárosként volt a tagja a Dirty Slippers-nek. Az együttes megpróbált dobost keresni, akit végül Attila és Árpi talált meg, Szabó Imi személyében. Imi azonban előre kijelentette, hogy ő nem punk, és nem is szeretne azt játszani, csak pár próbában lenne benne, hátha sikerül a stílus megszeretése. A csapat Imi kedvéért még egy Bikini számot is megtanult (Mielőtt elmegyek), hogy a sarkadi srác kedvében járjon. A banda a BEOL tehetségkutató versenyére készült, amire majdhogynem készen is volt, ám Imi bejelentése után (miszerint a számok nincsenek teljesen kész állapotban, és hogy kilép), minden álom szertefoszlott. A harmadik gitáros, Attila, is ekkor lépett ki, mivel nem találta a helyét három gitáros között. (Jogosan.)
2005. februárjában nagyon hosszú szünet és keresgélés után a banda ismét Szécsi Tamás mellett döntött, aki nagyon lelkesnek tűnik és élvezi a próbákat. Újonnan rákapott a Die Toten Hosen nevű német punk zenekar zenéjére, így nem kell attól félni, hogy valamilyen ízlés által gerjesztett vita ismét véget vet Tamás és a három srác kapcsolatának. A banda lelkesen készül tavaszi koncertjeire mind feldolgozás, mind új számok írásával .Megszületett a Nem gondoltam volna című punk-rockos saját szerzemény , melynek témája Lázár és kedvesének sztorija.
A 4-es első koncertje 2005.04.23-án , a talán túlságosan is beharangozott Birthday party fellépés volt. ( zártkörű volt , ezért nem kellett volna nagyon reklámozni , mert így egy pár jóarc ismerős besértődött , hogy nem hívták meg). A fiúk hatalmas sikert arattak . Egy nappaliban játszottak , ahol érvényesült a „sok jó kis helyen is elfér” mondás! A banda egyik legjobb koncertje volt , hatalmas buli , parádés szórakozás , vastaps , visszataps, húrszakadás stb. Természetesen videófelvétel is készült , melyet egy haverunk vett fel. A nyár elején a PIAR RECORDS-hoz szerződött a banda. 2005 nyarán a fiúk egy önálló turnét szerveztek, amely 7-9 állomásos lett volna , azonban a nyaralások és egyéb problémák miatt 3 koncertet adtak srácok .Mégpedig 2005.07.08-án a Sasfészekben , mintegy 30 embernek , akik ismerősök és barátok voltak .Majd rögtön másnap , este 8-tól Békéscsabán a 68-as klubban , az After Classes és a Wave zenekarok társaságában nyomtak egy bulit , kb. 60 embernek. A soron következő pár koncert : július 13. Dóri kerti partija a rossz idő miatt, július 25. Bálint házibulija nyaralás miatt maradt el! Azonban a nyár legfelejthetetlenebb napja, július 28 volt. Ekkor a fiúk a SUPERNEM zenekarral koncerteztek ismét a békéscsabai 68-as klubban, nem sok, mintegy 50-60 embernek, de a buli annyira fantasztikus lett , hogy ez a koncert 2005 augusztusában megjelent DVD-n, a Piar Records-nál. 2005 augusztusának elején Lázárt, a banda gitáros-énekesét megkereste a Keytone Guitars cég és felkérte arra a megtisztelő szerepre, hogy legyen a cég hazai arca. Így 2005 szeptemberétől már a srác kezében lesz az új hangszer! 2005 augusztásan közepén ismét elvált az útja a Dirty Slippers-nek és Szécsi Tamásnak , a dobosban megint feltűnt a hard rock zenét játszás vágya és ez számára nem fér be ebbe a zenekarba.Ő azóta saját projektjén dolgozik.
DIRTY SLIPPERS 2005 |