Az anarchizmusban tulajdonképpen az a jó (de lehet, hogy pont ez benne a rossz?), hogy "ahány ember, annyi féle".
Bár Bakunyin írt egy anarchista-bibliának mondott könyvet, de a "gyakorlatban" mégis mindenkinek megvan a szabadsága ahhoz, hogy saját szája íze szerint értelmezze, a totális káosztól akár a koordináció és irányítás szükségessége nélküli rendig (legyen ennek az utóbbinak a működőképessége bármennyire is elképzelhetetlen és megkérdőjelezendő a mai ember, a mai világ realitásában). Triviális példaként, mást gondol az a foglaltházban élő ember az anarchiáról, aki mindent magának, és a közösségének termel meg, mást az Exploitedet hallgató tizenéves punkgyerek, mást az ötvenet taposó bankár apuka, mást a magát jobboldalinak, mást a magát baloldalinak mondó politikus, és így tovább.
Így, amit kapunk, az egyik oldalról egy eszme nélküli eszme, vagyis nem egy előlre meghatározott értelmezés érvényesül, hanem az egyén által végiggondolt, ergo gondolkodáson alapuló, javarészt persze nem túlzottan részletes (és/vagy működőképes) de legalább folyamatosan fejlődő és un. 'birkáktól' mentes társadalmi entitás.
...a másik oldalról viszont meg egy tökéletesen semmi mondó szó, tehát az egész anarchizmus szót, mint politikai irányzat fölösleges használni.
...bár ez is csak egy vélemény volt. Egyesek szentül meg vannak győződve abban, hogy az anarchia fogalma szent és sérthetetlen. | |
|
|
