Hát igen. Szóval úgy volt, hogy a bájgúnár felénekelte az egészet, aztán mégiscsak lelépett, és akkor összekapkodták az éneket.
Vagy hús-szor áthallgattam a lemezt, mert nem akaródzott bevallanom magamnak, hogy a Stranglers lassan végelgyengül.
Van a lemezen kb. 3-4 szám, amit kedvelek, de ezzel együtt teljesen szedett vedett a hangzás.
Én a Stranglers egységes koncepciózus lemezeit kedvelem, s amig Cornwell ott volt, volt a dologban egy szervező agyvelő, egy arrogáns pökhendi seggfej, akinek ritka jó agya van.
Amikor elment, jött Ellis, a maga kis lágy finomkodásaival, amivel gyakorlatilag teljesen szétrombolta a zenekar hangzását.
Roberts jó és gusztustalan énekes, agy nélkül.
Az egész katasztrófa volt, a művészkedő Ellis, a bájgúnár Roberts és a kellemkedő romantikus Burnell - ebböl jöttek össze ezek a ritka gyenge albumok. Aztán végre Ellis kiszállt, és Baz Warne a maga tahóságával egy kis életet vitt a dologba, de agyat továbbra sem.
Igy amikor Roberts végre elment, kijött egy retrospektiv kollázs, a számok között zenei kohézió teljes hiányával, és elképesztő újromantikus boritóval. Amolyan nosztalgiazenekar ami egy pub-ban elmuzsikálgat. Láttam őket St. Pöltenben a nyáron, és eljátszották a Summat Outanowt, amitől beszartam, és nagyon vártam a lemezt, mert ez a szám szerintem nagyon jól veszi fel a fonalat, amit elejtettek a Meninblack után.
Nos ezek után nagy volt a csalódás. Érdekes, hogy a Stranglers fanok ezt a számot nem értékelik, hanem a Restlesst emelik ki, mint Stranglersre jellemző hangzást.
Mondjuk nekem a legizgalmasabb lemezeik a Black and White, a Meninblack, a La Folie és talán a Feline.
Érdemes viszont meghallgatni a Stranglers and friends albumot, amikor HC börtönben volt és mások énelkelték a Stranglers számokat.
És ezeket összehasonltani a késöbbi PR által előadott klasszikusokkal.
PR egy igazi gyilkosa volt a zenekarnak.
Baz Warne meg egy köcsög - azt nyilatkozta, hogy HC nem tudott gitározni. Haha. Attól a kis szirszar avantgarde gitározástól mindig elájulok, amit HC pötyögött. A mostani lemezen BW egyetlen érdekesen disszonáns hangot nem képes lefogni, agyatlan, de karakteres zenész.
De azért kb. a Dreamtime lemezzel azonos szintű alkotás, véleményem szerint. És hát a következő lemezüket is megveszem, hacsak Jet nem fordul le a dobszékröl. | |
|
|
