Kedves barátaim!
Nem szeretném, ha bárki sztárallűröktől nem mentes, marketingfeloszlós kisköcsögöknek tartana minket, vagy meg akarná húzni az orrszőrünket. Még kevésbé, ha ez pont az általam mindig is nagyra becsült Aberrált Atya lenne. Szóval most nagyon kimerítően leírom, mi történt az elmúlt fél évben.
Tavasz végére abszolút mélypontra került a banda. Nem lehetett próbákat szervezni, ha igen, nem jött el az emberek fele, szar koncerteket adtunk (már ha el tudtak jönni a tagok), új számok már baromi régen nem születtek, a március végére tervezett demó olyan lassan készült, mint a Luca széke (máig nem fejeztük be). Közben én apuka lettem és otthon azért vitáztam, hogy elmegyek éjszakánként, amiért szívesen tartottam volna a hátamat, ha amúgy működött volna a dolog. De gyakorlatilag azért éreztem magam szarul otthon, hogy a zenekarban érezhessem magamat szarul.
Épp ezért bejelentettem, hogy befejezem. Na ettől kezdve, persze mindenki mondta a zenekarban, hogy ne, meg lesznek próbák stb., de ezt már egy párszor megbeszéltük és soha nem lett belőle semmi. Mivel azonban adtunk három nagyon jó fesztiválbulit búcsúzóul (Visegrád, Solt, Sziget) abban egyeztünk meg, hogy próbáljuk meg folytatni, vagyis újrakezdeni, mert hogy közben feloszlottunk. Úgy hogy egy évig nem koncertezünk, csak próbálunk, meg dalokat írunk, és ha ez megy, akkor folytatjuk.
Hát, aki ismert minket, az jól kiröhögött, mert hogy ugye eddig se próbáltunk, tehát ha nem is koncertezünk, akkor nem csinálunk semmit. És igazuk lett! Augusztusban, szeptemberben nem is láttuk egymást, kivéve a Bandi esküvőjét, aki amúgy utána a feleségével el is húzott két évre Hollandiába. Na erről ennyit.
Aztán egyszer csak jelentkezett e-mailben a Miki (akit alább anyázott mindenki - ismerjük be, látszólag jogosan-, pedig mint megtudtuk nem rossz gyerek ő, sőt, csak ilyen a stílusa :), de ezt akkor még nem tudtuk, mert soha életünkben nem láttuk előtte), hogy szeretne a BM-ben gitározni. Írtuk neki, hogy jó, aztán persze nem történt semmi. De a Miki nagyon lelkes volt és kábé heti három levélben emlékeztetett minket arra, hogy azt ígértük, tartunk egy „meghallgatást”. (Egyébként ez a meghallgatás akaratunkon kívül elég fingatósra sikeredett, de ezt majd máskor elmesélem :) ). És azóta (vagyis október óta) minden héten próbálunk!!! Ilyen a zenekar közel öt éves fennállása alatt soha nem volt még.
No hát akkor miért nem koncertezünk? Mert nem akarjuk ott folytatni, ahol abbahagytuk, hogy ugyanazzal a tíz számmal haknizzunk, mint öt éve (vö.: mondjuk Deák Bill Gyula). Szóval én már nem ragaszkodnék az egy évhez, de az Andris igen, szerinte ha már egyszer abbahagytuk, akkor "használjuk ki" a dolgot és dolgozzunk. Aztán a végén abban egyeztünk meg, hogy ha írunk 10 új számot, akkor újrakezdjük. Vagyis megmutatjuk másoknak is mit csináltunk.
Azt csak úgy zárójelben jegyzem meg, hogy az asszonynak sem tudom, hogy adnám be, hogy mikor végre a család kedvéért lemondtam a rockandrollról, most egyszere megint belevetem magam :). Na ezzel nem akarom azt írni, hogy feleségem őnagysága egyszemélyben bűnteti a magyar skaszínteret, de mindenesetre nem elhanyagolható szempont, ami engem illet :)
Nos, kedves barátaim, ennyi lett volna összefoglalva a Boogie Mamma feloszlásának és lappangásának igaz története.
| |
|
|
