Most érzem...
homályba veszhetnek olyan kincsek, szerelmek melyek lehet, hogy többé vissza nem térhetnek, onnan hová térítették mások-tévhitnek hitében...lelki válság, lélekhalál s egy dal mely szívünkről és szívünkből szól, egyetlen embernek kit életednél is jobban szerethetsz- ha engednek, mert ha lehetne te ugyan sírva inkább mint nevetve mennél elébe - azon a hajnalon piroslott minden s egy réten- mikor kaptál egy újabb évet, hogy töltsd vele és mellette, hogy ne féljen mert eddig csak kóbor csillag lehetett ő is az égen-mint te- de téged ékes szíve-lelke mássá tenni nem tudott, érezted magadat meghazudtolni nem tudod, de egyszer már engedhetnél, hogy ne futamodj meg és beszélj - vele - mert téged inkább már a büszkeség enne meg, mivel már annyi közelség messze ment- „hitetlen"- így is nevezhetnélek és bosszúból fejsze alá tennéd saját érdeked, mely elhatalmasodott benned s szörnyeteggé festett, megváltozhatnál, de nem teszed - változásként majd egyedül tévedsz el azon a réten, melletted hol már csak testének fűben megrajzolt ábránd-madara fészkel és a bűnös saját magad te leszel, te vétkezel, mert te dobsz el virágot-ha éppen hervadni látod- és ha más felveszi az újra kivirágzik, ilyenkor látsz már te is benne csodálatost - őt ki a te szemedbe is nézhetne úgy mint régen csak most örökre...
| |
|
|
