Az ajtó nyitva.
Ha átlépünk láthatatlan kezek ragadnak meg, s arany szalagok terelgetnek az éjszakában.
Egymagadban óriásiak a lehetőségeid.
Ha kilépsz, az éhes élősködők már ott várnak, hogy csócsálhassák fáradt húsodat.
Végtelen statisztikák hizlalják a rabló erkölcsű vezetőket.
Halálfélelemben élve nem tudjuk megvédeni magunkat.
Csupán lélegezni nem elég.
Yes Sir, I Will
(Igenis, Uram!)
A szemeidből ítélve nagyon beteg lehettél reggel
Ordíthatsz teli torokból, mit számít a hangerősség, ha hiábavaló
Lehet, hogy hall valaki, de akkor is egyedül vagy az éjszakában
Az igaz, előbb zajt kell kelteni ahhoz, hogy megérthesd a csendességet
Ám te úgy üvöltesz, hogy csengjen belé a füled, csak nehogy halljad a csendet
Pedig ott van.
Mint mikor az ablakon át nézed a szelet: látod hogy fúj, de nem érzed
A szavak néha oly kevésnek tűnnek
Egyesek szerint túl sokat használtuk őket
Az őszinte érzéseket eltorzították és kigúnyolták
A társadalom nagy cirkuszának forgatagába dobták
Fel kell venni a harcot az életet ellenőrző szürke robotok ellen
Amit mi kínálhatunk az néha nagyon kevésnek tűnik
Míg azok – vigyázva közben jó hírükre – a pusztítást tervezgetik
De csak akkor tudnak kitaszítani minket, ha feladjuk kreativitásunkat
Nem gondoltuk volna, hogy végül is itt fogunk kikötni
De egyszerűen nem tudtuk kikerülni ezt a kűzdőteret
Végül is belekavarodtunk, noha még most sem egészen értjük hogyan
Miért nem írunk szerelmes dalokat? - Kérdezik azok, akik próbálnak visszafogni minket
Talán nem azt tesszük?
Csakhogy mi a teljes élet szerelmesei vagyunk
Ezt fejezzük ki minden tettünkkel
Keressük az alternatívákat
De a tömegmédia hatalmas ereje nehezíti dolgunk
Szeretnénk felépíteni egy alapot
De az ő torzításaik és hazugságaik oly hatalmasok
Hogy mindent megmérgeznek és korrumpálnak
Lehetnénk mi is sztárok, ha elfogadnánk a szabályaikat
De semmi kedvünk mások elvárásainak megfelelni
Mikor a saját mércénk úgyis magasabb!
Nem sokat ér nekik egy olyan ember intelligenciája, aki nem hajlandó beállni a sorba
Lennon szerint „az okosokat gyűlölik, a hülyéket meg utálják”
Igaza van. A társadalmi intelligenciától semmi mást nem várnak el
Csak kompromisszumokat és beletörődést
Ahogy a határok jelentéktelenednek, úgy lesz az állam egyre paranoiásabb
A tekintélyelvű politika alatt az egyetlen biztonságos magatartás a beépülés
Legerősebb fegyverük a félelemkeltés, az aktivitásunk elpusztul
Az embereket egyszemélyes templomukba űzi a rettegés
Így aztán nincs sok esély a változtatásra
Nukleáris Atya fog irányítani s pásztorbotjával tereli nyáját a halál árnyékvölgyébe
Akik – hozzánk hasonlóan – változásokért küzdenek
Szinte esélytelenül teszik
Szorosan összekapaszkodunk, hisz egymáson kívül alig van valamink
Bírálóink szerint „ez csak punk”, meg „naiv anarchisták” vagyunk
Efféle címkékkel jelentéktelennek próbálnak láttatni minket
A történelem során mindig előbb elítélték azokat, akiket később hősnek tartottak
Hány burzsoá házában sugárzik ma a falon Van Gogh „Napraforgók”-ja?
Na persze ő teljes nyomorban, ugyanezek által megbélyegezve élt…
Miért vannak kitéve a jóérzésű emberek az erőszaknak és a gúnynak?
Hogy kaparinthattak meg ennyi hatalmat a jelentéktelenek és ostobák?
Hogy csavarodhatott így ki a világ, hogy hülyék uralkodnak felettünk?
Épp elég bajunk van nekünk is ezekkel az önjelölt istenekkel, képviselőkkel
Megpróbálták betiltani a lemezeinket
Mert szerintük mi fenyegetjük a „rendes embereket”
Szopjanak le
Miféle idióta gondolhatja azt, hogy elnémíthat másokat azzal, ha elveszi a szájuktól a mikrofont? Kik ezek?
Mintha csak egy oldaluk lenne a falaknak
A bizalmas suttogás persze lehet, hogy nem hallatszik át
De az aggódó kiáltásnak nem vethet gátat
De meddig kiabálunk még?
Eltiltva az éter hullámaitól csak abban bízhatunk, hogy a szél elviszi üzeneteinket
Azonban néha észrevesszük, hogy azt is belekiabáljuk a szélbe, amit inkább egymásnak kellett volna elmondanunk!
Oly képtelennek tűnik, hogy ennyire nincs esély, hogy szabadok legyünk…
A szabadság mára csak álom, vagy épp sértő privilégium
Egyáltalán elképzelhető e személyes fejlődés, önkifejezés?
A Földünk népességének több mint fele éhezik
Pedig mennyi minden van, amit meg lehetett volna tenni
De eredményt akartunk elérni, s legyökereztünk egy ponton
Csak sóhajok és haldoklás
Kompromisszumokat kötünk
Miről tudtál? Érdekelt-e egyáltalán?
Bátor frontok, csaló álarc
Miről tudtál? Érdekelt-e egyáltalán?
Inkább becsukod a szemed a bajok láttán, minthogy felülvizsgáld világképedet
Mosoly és társasági élet
Miről tudtál? Érdekelt-e egyáltalán?
Végtelen filozofálás
Miről tudtál? Érdekelt-e egyáltalán?
Felszínes egyezség, tények megállapítása
Megalkuvások és áldozathozatalok
Miről tudtál? Érdekelt-e egyáltalán?
Olcsó trükkök, olcsó eszközök
Miről tudtál? Érdekelt-e egyáltalán?
Az „anarchia” szó mára csak annyit jelent: „van egy tízesed?”
Miről tudtál, érdekelt-e egyáltalán?
Még egy szó, még egy hordani való kereszt…
Bámuljuk a látványt, de közben elveszítjük látásunkat, véget nem érve keressük az eredményt
De párszor, mikor egyedül vagyok, azt kérdezem: mennyi csak megszokás ebből?
De párszor, mikor egyedül vagyok, azt gondolom, hogy megéri ez az egész harc
De párszor, mikor egyedül vagyok, csodálkozok, hogy egyáltalán ki tud átlátni rajtam
Az anarchiát, mint bármit, szintén könnyen be lehetett illeszteni a rendszerbe
Egy szerencsétlen paródia ez, egy önparódia
Mi értelme van a beszédnek, ha csak üres szócséplés?
A jelképes dührohamok nem elegendőek
Sem a drog, sem a fű, sem a „pozitív eszmék”.
Az exkluzív klubok ahol gratulálhatunk egymásnak, hogy szart se csinálunk
Nem hogy változtatni nem fogunk semmin, hanem még erősítjük is a status quot.
Mindenhol begyakorolt pózokat látok. Mindenhol begyakorolt pózok.
Üres színpad várja az üres műsorokat
Üres arcok nézik az üres pózokat
Mesterkéltek, másolások, receptemberek
Hogyha nem lenne kormányunk, nem lenne e rögtön zűrzavar?
Ha nem lenne rendőrség, mondd mit csinálnál, ha 30000 lázadó venne körbe?
Na és ki tisztítaná ki a csatornákat? Ki javítaná meg a rádiódat?
Nem lazsálna-e mindenki? Ki oltaná el a tüzet?
Hova raknánk a tolvajokat, ha nem lenne börtön?
Ki takarítaná a járdát? Mindenki elköltözne.
Ki hozná a bort a kocsmába? Kitől vennék cigit?
A kukát ki vinni el?
Hová, kihez mennék, ha nem lennének orvosok, kórházak, és én eltörném a lábam?
Ki vezetné a halottas kocsikat?
És mit csinálnál velem, ha azt mondanám, anyád?
Miközben mások elégedetten dörzsölik a markukat
A szolgagyerek csikkek után kutat a járdán
Nem csoda hogy a rendőrkommandok perverz ünnepeket ülhetnek
Ha a radikálisok egy követ fújnak az elittel
Akik tegnap még visszautasították a fennálló rendszert
Ma szédült pillangókként lelkesen repülnek fénykörébe
Hova lett az invidualizmus? Hová lettek a remények és vágyak?
Egyéniségek pénzre váltása történik
Hozzáidomulás a közízléshez, az elváráshoz
Előre megszabott jövő
Ahol mindenkinek le kell nyelni a keserű pirulákat és képmutatóan vigyorogni
Hát tényleg ennyire hülyék vagyunk?
Behódolunk, s még a szart is megennénk, úgy hálálkodunk egy kis kiváltságért!
De miért kell méltóságunkat feladva tétlenül szolgálnunk?
Igazi életünket élése helyett a halált várjuk
Mert elfogadjuk ezt a rablást
„Kelj fel és járj”, az istenért!
Az egyén csak akkor lehet valóban egyén, ha független
Az emberekkel oly könnyen elhitethető hogy választási lehetőségeik vannak
Pedig csupán passzív nézők!
Nézők, akik nem csinálnak semmit, csak tétlenül lesnek
Nem tesznek semmit, de az eredményekért persze a saját vállukat veregetik („ezt nekem is köszönhetik”, „ez az én érdemem is”)
Nem tesznek semmit, de a pusztulást látva mentegetőznek („nem, én nem tehetek róla”)
Sokan egyetértenek abban, hogy ez így nem jó, mégis lázas fogyasztók, függők, rabszolgák, mégis helyezkedő, nyomorult, fusztrált barmok
A passzívak kiégve ülnek a tévé előtt, így telnek napjaik
De csoda-e, hogy feladták minden reményüket?
Milyen lehetősége van bárkinek, mikor már az összes hely ki van töltve?
Napjaink Nürnbergje a televízió
Behódolt a hatalomnak, maga is részévé vált annak
Láthatsz már 4 éves gyerekeket, akik a médiából ellesett szerepek szerint viselkednek
Már most abban a színházasdiban élnek, ami az egész életüket végigkíséri majd
A televízió a dühöt szüli az emberekben
A népet megigézi a vibráló képernyő
S így kihalnak esténként az utcák ahol egykor a reális politika kezdődött
És a hatalom nyugodtan alhat
Nincs mi fenyegesse őket, míg az emberek ilyen bénultak
Az emberek, akik fejfájást kapnak a túl sok felírt váliumtól
Vagy fél fizetésüket a kocsmában hagyják
A szórakoztatás úgy van megtervezve, hogy elterelje a figyelmet a valós gondoktól
Sokszor kell csalódniuk azoknak, akik felemelik a szavukat
Hiába az érvek, mikor minden a nagy bábjátékosok szeszélyén múlik
A tettek nélküli üres szavakból végül csak egy újabb „Vitéz László és az ördög” műsor kerekedik ki
Minden információt gondosan kontrollálnak
Miért etetnek ezekkel a koholmányokkal?
A filmeken vég nélkül nézhetjük a teátrális halálokat
De mikor valóban elpusztultak az emberek a Falkland-háborúban azt nem engedték nézni
S a kifogás, amivel kiszúrták a szemünket, ennyi volt: „nemzetbiztonság”
Azonban ezek a hazugok csak arra gondoltak, hogy a pozíciójukat védjék, a politikai bőrüket mentsék
Még azt sem árulták el, mennyien haltak meg ott
A lényeg hogy népszerűségük ne csökkenjen
Ezért, és csakis ezért nem tudhattuk meg az igazat
A hatalom jól tudja, hogy ha meglátnák a valóságot
Nem lennének többé passzív nézők
Annak idején a médiumok tudósítottak a vietnami háborúról, és az amerikaiak rádöbbentek a valóságra
A Thatcher-kormány tanult ebből, s mikor elindították a Falkland-háborút
Csak azoknak az újságoknak adtak közlési engedélyt, akik őket támogatták
A helyszínen tudósítók riportjait igencsak megvágták
S próbálták elhitetni, hogy ezek csonkítatlan anyagok Anglia „csodás háborújáról”
A később beszivárgó igazság viszont egy teljesen más képet fest elénk
Sokszor mondták már, hogy egy háborúban először az igazság szenved csorbát
És ez valóban így is van, de ezt el lehet mondani az egész életről is
Születésünktől fogva fenyegetnek és behódolásra kényszerítenek
Aztán már játékszerek vagyunk
S mint szánalmas cirkuszi kutyák, úgy vadászunk dicséretre
Ha pedig valódi természetünk kerül előtérbe, megbújunk a sötétben
Valódi képességeinkre nem engedik, hogy rádöbbenjünk
A passzív beletörődés nélkül nem tudnák vívni háborúikat
Ami semmi más, mint a gyengeség demonstrációja
S ha a bohóc békét ajánl
Hát úgy neveltek, hogy akkor azt fogadjuk el
De a békét nem tudjuk megőrizni csupán passzív helyesléssel
A béke fenntartásához a személyes elkötelezettség állandósága kell
Állandó munka
Újraértékelés, megfontolás, állhatatosság
S vajon mit tanítottak ezek közül az iskolában?
Nem, nekik szürke tömegek kellenek
Tömegek, akik vállalják az ágyútöltelék szerepét
De a békéhez egyének kellenek, akik tisztában vannak erejükkel
Viszont az állam módszeresen pusztítja az emberi akaratot
A passzív megfigyelés is tulajdonképp pusztítás
A virágágyakat gyomlálni kell, a rózsákat metszeni, mielőtt beköszön a tél
Kiszabadulva a láncokból, kijózanodva a kábulatból
Az emberek képesek lennének megmutatni az erejüket
Semmi eredményét nem látni egyenlőre a békéért vívott harcnak
Jól értenek az elégedetlenség lángjainak elfojtásához
Oly rég mondogatják az emberek hogy „nem kell háború”
De semmit sem tesznek annak érdekében, hogy tényleg ne is legyen
Amint láthatóan erősödött a békemozgalom
Thatcher azonnal kérte, hogy Haseltine legyen a hadügyminiszter
Kinek egyik fő feladata az lett, hogy lejárassa a Nukleáris Leszerelési Mozgalmat
Nekünk, pacifistáknak a „furcsa, érdekes kis színfolt” szerepét szánták…
Teret az új lehetőségeknek mindig a szelíd és jó emberek teremtettek
De mindig a zsarnokok és egoisták használták ki!
Próbáljuk meg betölteni ezeket a helyeket a szeretet erejével
Gandhi úgy nevezte ezt, hogy „Ahimsa”
A Greemhami Asszony pedig úgy, hogy „Whimsy-politika”
És ezzel nem lehet megelégedni, ezzel még nem
Gandhinak óriási szerepe volt India felszabadításában
De az egyszerű emberek helyzete Indiában még most is nagyon nyomorúságos
A Greemhami Béketábor is csak olyan asszonyokból állt, akiknek a politika csupán időtöltés
De ha ez a demonstráció szexuális kizárólagosságot jelent, akkor kár az egészért
Hát nem épp ezért küzdünk, hogy megszűnjön mindenfajta kizárólagosság?
Mert minket elnyomtak, ezért mi is jogot formálhatnánk arra, hogy másokat elnyomjunk?
Ha nem utasítunk el határozottan mindenféle elnyomást, mi is bűnösök vagyunk, mert hozzájárulunk fennmaradásukhoz
Újfasiszták garázdálkodnak országunkban
És nekünk minden szinten vissza kell őket fognunk
Nekünk, kívülállóknak kevés eszközünk van, hogy szembeszálljunk velük
De együtt, összefogva újakat találhatunk
Nekik törvényeik vannak, na és persze törvénysértőik
Nekünk csak önmagunk és egymás
Nekik rendszerük van, na és persze ellenzékük
Nekünk csak önmagunk és egymás
Könnyű álmodozóknak nevezni és elutasítani azokat, akik a békét keresik
De nem a múlt álmaiból van-e építve az egész kultúránk?
Nagyon fontos, hogy az álmaink reálisak legyenek
Mert ha nem, akkor egyáltalán nem lesznek
Mai Heródesek dicsekednek, hogy minden létszükségletet biztosítani tudnak az alattvalóiknak
És bármit megadni, amit gazdag ügyfeleik kérnek
Akkor adjanak nekem is egy szárnyasrakétát
És egy éhező gyereket állítsanak mellé
És én megmutatom nekik, hogyan is kell választani
Az egyenlőség nem tör be a milliomosnegyedekbe
Thatcher gazdasági védőburkában
Igazából csak a gazdagok és kiváltságosok lesznek még gazdagabbak
És ezért cserébe támogatják barbár módszereit
Mind a bel-, mind a külpolitikában
A Falkland-háború több mint 16 milliárd fontjába került Angliának
De kinek a zsebéből?
A világon emberek milliói dolgoznak hadiiparban
Vajon belegondoltak-e, hogy hozzájuk hasonló kisemberek nyomorát növeli az ő szörnyű munkájuk?
Obszcén gazdagok az obszcén gazdagságukkal
Tapsolnak a vérontást látva a lelátóról
Mintha csak az Ascot-i derbyn lennének, és tennék a fogadásokat
„Öt az egyhez a Lóemberre”
Azt hiszik a tiszta erkölcsöt is megvehetik a pénzükön
És mentesíthetik magukat a felelősség alól
Amit ők művelnek, az az igazi perverzió
Az uralkodó elit jelkép bábuja
Erzsébet királynő, Regina Virgina
Pipiskedve lépdel és milliónyian hajlongnak előtte
Akik eladták magukat egy-egy pozícióért
Akik családi örökségként kapták a kapzsiság-mentalitást
Lemoshatatlan vérfoltoktól mocskos zászlójuk csak felmosórongyként jó a jövőnek
Személyi jogaink rongyos maradványa
A hatalom birtokosai közönséges rablók és gyilkosok
Mégis lehajlunk előttük
Hát meddig manipulálhatóak még a tömegek
Ilyen szánalmas jelszavakkal, mint Isten, Királynő, haza?
A kurva életbe hát hol vagyunk mi ebben az egészben?
Életet kaptunk, mégis halállal karöltve járunk
Térden állunk egy kereszten levő stilizált emberalak előtt
Azt várják, hogy életünket őhozzá idomítsuk
Hogy önmagunkat örökké csúfnak és bűnösnek tartsuk
Ott lóg a kereszten emlékeztetőként alárendeltségünkre
Mindnyájunk élete ezzel a hülye mázzal van lekenve
Mindenkit lelkiismereténél fogva szögeznek le
A hadsereg minden tette egy-egy szörnyű, véres történet
Az ő szent nevében megáldott fáradt emberek, akiket már csak az alvás érdekel
Vágyódó szüzek térdepelnek imádkozva előtte
A világ népességének több mint fele éhezik
Tehetetlenül az egyenlőtlen adottságok miatt
S ez a helyzet a nagyhatalmaknak éppen megfelel, pedig ők tudnának segíteni
De a kormány észre sem veszi a szenvedők könnyeit
Tesznek ugyan néha jelképes gesztusokat, de csak képmutató önigazolás ez
S nem is jár valódi eredményekkel
Mert a szuperhatalmak tudják, hogy akkor tarthatják kezükben továbbra is a világot, ha az egyenlőtlenség fennmarad
Bennszülötteket mészárolnak le saját hazájukban
Vagyonukat az ún. fejlődő országokból szerezték
A Harmadik Világtól elvéve a természeti kincseket, az ásványi kincseket, az emberi kincseket
Lelkiismeretlenül elnyomva őket
Napalm-égette emberi büszkeség és magasztosság
Megerőszakolt és megkínzott tömegek
Vezetők miatt, akik a hatalmat elnyomásra, s nem segítségre használják fel
Csak intenie kell egy kesztyűs kéznek
És az emberek már küldhetik és küldik is fiaikat a halálba
Le kell szúrniuk és lőniük másokat
És ezt hívják úgy, hogy „békefenntartó erő”
Bármilyen szörnyű is a képmutatás, magától értetődő
Milliók halnak éhen, de a kormány inkább tönkreteszi az eladhatatlan ételt - hogy úgymond stabilizálja a gazdaságot - mintsem hogy odaadja az éhezőknek
„Büszke vagyok arra, hogy angol vagyok” mondta Margaret Thatcher
Mikor letörölte Falkland vérét a kezéről
Az uralkodó elitnek fogalma sincs arról, mi is a nyomorúság
Pedig ők azok, akik közvetlenül felelősek érte
Még fitogtatják is gazdagságukat, mohóságukat, becstelenségüket
Csak hogy mindenki lássa, mindenki irigyelhesse őket
És ugyanerre a sarkallják a többi embert is, elhúzzák előttük a mézesmadzagot, megmondják a reklámokkal, hogy mire vágyjanak, aztán meg nevetnek rajtuk: ha nincs pénzed nem kaphatod meg. Hát szenvedj érte, mint egy állat…
Ez az egész a velejéig torz és gonosz!
Egy normális társadalomban nem a gazdagság és a tulajdon az elsődleges!
Nemzeti válságot is mindig a szegények szenvedik meg
„Anglia árnyoldala” – mondják ránk
S közben a szegény szegényebb, a gazdag gazdagabb lesz
| |
|
|
