Punk Portál szórakoztató kultúrális magazin - 2026. April 9.


  Összes
Elõzõ 10
Guns Are Too Quick Vol. 3.

szórólap2011. április 16., Budapest, Tündérgyár
Két évvel ezelőtt megálmodtuk azt, hogy szeretnénk egy olyan koncertsorozatot indítani, ami nemcsak összehozza a NuSkull.hu látogatóit és a fórumunk felhasználóit, hanem egyben alkalmat is ad számukra ahhoz, hogy adott esetben új, lelkes és tehetséges zenekarokat ismerhessenek meg. A próbálkozás az akkori körülmények miatt sajnos szünetre lett küldve, ám az eltelt idő alatt is csak arra vártunk, hogy ismét visszatérhessünk: így ...most, 2011 elején büszkén bejelenthetjük, hogy a Tukker Bookinggal karöltve ismét működőképessé tesszük koncertsorozatunkat, a Guns Are Too Quicket. Ebből az alkalomból pedig egy olyan turnét hozunk el Budapestre, amely két friss és igen reményteli zenekar első magyarországi koncertjének ad alkalmat: a német deathgrind Begging For Incestről és az osztrák death/mathcore-pionír All Falls Downról van szó, akik a Brainlusttal és a Kill With Hate-tel fogják szórakoztatni ismételten ötszáz forint ellenében a nagyérdemű publikumot.

Írta: T, feltöltötte: xzoleex2011. április 7. csütörtök - 18:42:57-kor

Tilos Rádió - Páholy

2011. Április 7. Csütörtök 16:30-18:00
A jól megszokott hardcore-punk zenéket, e héten kicsit félre téve bemutatjuk a magyar hip-hop underground egyik legkiemelkedőbb csapatát a Békásmegyeri DSP-t.
Új lemezük a hetekben jelent meg Elmezaj címmel, melynek nagyszabású lemez bemutató koncertje április 16.-án a budapesti Cooltus Clubban lesz.
http://www.dspmusic.hu
http://www.myspace.com/dspbradaz
http://www.facebook.com/dsppromo
http://www.bloosebroavaz.hu
http://www.tilos.hu

Írta: Mező, feltöltötte: xzoleex2011. április 6. szerda - 23:34:40-kor

Groezrock 2011

szórólapÉs újra közeleg 2011 első igazi rock fesztiválja a belgiumi Groezrock! A mostani ráadásul a 20. évfordulós rendezvény lesz, sok meglepetéssel.
Csak néhány név a fellépők közül: Flogging Molly (USA), Morning Again (USA), NOFX (USA), The Used (USA), H20 (USA), CIV (USA), Saves the Day (USA), Dropkick Murphys (USA), Hatebreed (USA), August Burns Red (USA), Every Time I Die (USA), Shai Hulud (USA), Circa Survive (USA), Millencolin (SWE), Descendentsd (USA), Madball (USA), Snapcase (USA), Thursday (USA), SOIA (USA), Grey Area (USA), Comeback Kid (USA), The Acacia Strain (USA), Piebald (USA)...
A 2 napos bulin rengeteg shop és disztro is részt vesz, a teljes listát pedig a hivatalos oldalon tudjátok megnézni: http://www.groezrock.be.
Napi jegy 70 EUR, a 2 napos pedig 125 EUR.

Írta: xzoleex, feltöltötte: xzoleex2011. április 6. szerda - 10:21:47-kor

Tavaszindító SCHC buli

És a téli fásultság ellen legjobb orvosság egy SCHC fesztivál, amely 2011. április 9-én, szombaton lesz Szombathelyen a legendás Végállomás Klubban.
Fellép a Dühös Elvtársak, a Mind Your Step, az Insane, a Tisztán A Cél Felé, valamint a két házigazda Social Free Face és a Liberal Youth. Sajnos a Reap Storm... elmarad!
Kezdés pontosan 20:00-kor, ameddig is a belépő csak 1000 Ft, utána 1500 pénz lesz.

Írta: xzoleex, feltöltötte: xzoleex2011. április 4. hétfõ - 16:55:04-kor

Koncert Ajkán

szórólap"… turnézni mindig jó. jó új városokat felfedezni, új helyeket látni, új embereket megismerni. Jó napokig összezárva lenni a barátaiddal, a zenésztársaiddal, jó minden nap más helyen, más zenekarokkal játszani, más helyen aludni, más ételeket enni. Tournézni jó, és hogy mégjobb legyen, ezért a következő koncerttel a Plan Beer és a Mind Your Step tournéját igyekezzük megtámogatni, hozzájárulni egy kicsit a fentebb leírt jó dolgokhoz. így ha te is úgy gondolod, gyere az ajkai Rakéta Presszóba 2011. április 9-én, szombaton, ahol este 8-tól megnézheted a Can’t Break Me-ből alakult Larry Kubiac-ot, akik thrash-es hardcore-ban utaznak. A Discriminated Várpalotáról érkezik, fiatalos, lendületes, pimasz hardcore, amit művelnek. A veszprémi Tragédia, a rutinos koncertlátogatóknak már nem kell bemutatni, akinek mégis, annak azt tudom mondani, hogy keserédes punk-rock. És ha már keserédes, akkor az estet végül, de nem utolsó sorban a koncert apropója, a tapolcai Plan Beer zárja.
A tournéhoz 600 ft-tal tudsz hozzájárulni, érkezz időben és nézz meg mindenkit. ha meg nem jössz el… akkor nem leszel ott…!"

Írta: buda, feltöltötte: xzoleex2011. április 4. hétfõ - 13:54:35-kor

Unfun (CAN), Despite Everything (GRE) @ Budapest

2011 április 7-én csütörtökön este az Óbudai Próbateremben (a vörös yukkal szemben és ellen) fellép a Jawbreaker és a Dillinger Four elborult agyú szomorkás kisgyermeke, az UNFUN, és a dühös, himnikus hardkórpánkslágerekkel operáló görög DESPITE EVERYTHING, akik amúgy már másodszorra teszik tiszteletüket ebben a rühös országban.
Őket fogja szupportálni a YOUNG ARSENAL és a FORMYFRIENDS. A belépő 800 forint, olcsó hideg sör a helyen kapható, a megjelenés minden igazszívű pánknak ajánlott!
csekkoljátok a zenekarokat:
http://www.myspace.com/unfundudes
http://www.myspace.com/despiteeverything

Írta: S, feltöltötte: xzoleex2011. április 4. hétfõ - 13:39:36-kor

Sziget 2011 - Újabb érvek a Sziget mellett

"Sosem felejtjük el azt a hatalmas vihart, amely a hat évvel ezelőtti Sziget utolsó koncertjét percre pontosan 23 órakor lezárta, pontot téve a Madden ikrek zenekarának hisztérikus sikerű bulijára. A viharra nem számítunk, de a Good Charlotte visszatér. A metal zene új nagyszínpadára érkezik augusztusban a nu metal-közösség egyik legnépszerűbb zenekara, a Deftones, mely 2011-ben a legnagyobb helyszíneket felölelő világkörüli turnéjának keretében érkezik kedvenc fesztiválunkra. Jelenleg az európai metálzenei színtér egyik legkarizmatikusabb bandája, mely mostanra már csaknem három millió CD-t és DVD-t adott el, a világ negyvennyolc országában jelentek meg munkái, továbbá 30 arany-, illetve platinalemez is ékesíti illusztris trófeagyűjteményét, a Within Temptation is zúz majd a Szigeten. A hazai fémzene hívők által régóta hirdetett prófécia teljesül be azzal, hogy hosszú évek kemény böjtje után a walesi Lostprophets is fellép az idei Szigeten."

Írta: Sziget, feltöltötte: xzoleex2011. április 1. péntek - 10:30:12-kor

Ingyenes Loco Fest @ Győr

szórólapNyár előzetes INGYENES minifesztivál lesz Győrben a Red Rocket Music Clubban 2011. április 9-én, szombaton.
Fellép az El Pollo Loco, a romániai Dirty Shirt, a mocskos Stiff Bastard, a Pigs Might Fly, az Empty Graves, valamint két új csapat, a Nohanded Painter és a Survive The Flood. Kezdés szigorúan 20:00!
http://www.myspace.com/elpollolocoband
http://www.myspace.com/dirtyshirt-ro
http://www.myspace.com/stiffbastard
http://www.myspace.com/pigsband
http://www.myspace.com/emptygraves
http://www.myspace.com/nohandedpainter
http://www.myspace.com/survivetheflood

Írta: xzoleex, feltöltötte: xzoleex2011. március 31. csütörtök - 11:37:09-kor

Blast da fukkin Thrash Fest

szórólap2011. június 6-án, Budapesten a Szabad az Á (VII.Nagy Diófa u.8) klubjában egy remekbe szabott Thrashte fogja kezdetét venni. A Blast da fukkin Thrash Fest névre hallgató esemény 5 igazán húzós zenekar fog magában foglalni, akik garantált arcletépést fognak produkálni, ha eljössz erre az eseményre.
A Black Sister zenekarát rég láthattátok, hiszen a zenekar 1/5-e nem magyarhonban él, s ritkán van lehetőség a koncertezésre, de most erre az estére (is) egy iszonyat húzós vérszomjas thrasht kaptok majd tőlük. Van rá esély, hogy ebben az évben egy újabb anyaggal is előrukkol majd a banda. Annyi biztos, hogy az ex-Step on it, Atomgevitter tagokat is számláló zenekar nem fogja alább adni.

Írta: KM, feltöltötte: xzoleex2011. március 31. csütörtök - 11:09:04-kor

TAVASZINDÍTÓ Party @ Dürer Kert

szórólap2011. április 2., Budapest, Dürer Kert
Egy igazán tavaszhoz illő partival indítjuk a várva-várt évszakot április másodikán a Dürer Kertben. A fellépők neve garancia arra, h ezzel az estével visszavonhatatlanul beindul a tavaszi-nyári partizós időszak, s ennél már csak az lesz jobb, amikor szabadtéri bulira invitálunk majd benneteket hasonlóan impozáns felhozatallal! Hip Hop, rap, reggae, ragga. Röviden és tömören. S hogy mégis mire számíthatsz?
Copy Contól a legjobb hazai reggae/ragge bulira, ami a tavasz folyamán történhet veled. A honi zenei életbe egyedi színfoltként bekerült szolnoki fenegyerek és csapata, a Freedom Fighterz épp tavaszi országjárást tart, de ezt a budapesti állomást természetesen nem hagyják ki. Ahogy az új, Irónia című nagylemez egyik szövege is mondja: „Énekelj, táncolj!”

Írta: DK, feltöltötte: xzoleex2011. március 29. kedd - 11:54:50-kor

Következõ 10