Good Riddance – Remain in Memory: The Final Show (Fat Wreck, 2008)

Írta: Mozart Feltöltötte: Mozart Ekkor: 2008. már. 16. vasárnap - 18:26

Nálam a Good Riddance ezen koncertlemeze eleve egy mínusz ponttal indított, lévén, hogy a banda feloszlása, helyesebben feloszlásának bejelentése után tartották meg a búcsúbulit, ami ezen a CD-n meg lett örökítve. Így hát elég nehéz lesz, legalábbis én úgy éreztem, hogy elég nehéz lesz levakarni róla a "húzzunk még le egy bõrt a feloszlott Good Riddance-rõl, mielõtt végleg aktualitását veszti" motivációt. Valamelyest javít a helyzeten az, hogy nekik eddig nem jelent meg se élõ albumuk, se best of válogatásuk (ma már a koncertfelvételek profi hangzása miatt nem sok különbség van a kettõ között), szóval felfoghatjuk hiánypótlónak is az albumot. És azért egy több mint tizenkét éves múltra visszatekintõ bandának van joga kiadni egy ilyet is.
A pozitív meglepetést nekem az jelentette, hogy szerintem sikerült méltóképpen pontot tenni az i-re, minden szempontból egy jeles koncertfelvételt hoztak össze. A pluszpontok tehát bõven gyõzedelmeskedtek a mínuszok felett, vegyük is õket sorra.
Egyrészt – mint azt már megszokhattuk a Fat Wreck Chords-nál, ha igazán összeszedik magukat – a CD-borító dizájnja gyakorlatilag tökéletes. A hátulján mai divat szerint a koncert számlistája (mármint az igazi, ha ugyan tényleg az igazi) van lefényképezve, háttérben a lelkes tömeg. Azonban a CD-hez járó füzetecske az, ami igazán jól sikerült. A számok nem a koncerten játszott sorrendben, hanem albumonként (megjelenési sorrendben) vannak felsorolva, mindegyik albumnak szerepel benne a borítója és megjelenési dátuma, és mellette fényképek a zenekar adott korszakából, így aztán jól nyomon követhetõ a tagok fokozatos öregedése, hízása, kopaszodása és eltetkósodása. Persze a megörökített búcsúkoncertrõl is láthatunk jó pár képet a borítóban. Dicséretes, hogy manapság, amikor már nem sok mindenki vesz CD-ket, azért néhol mégis odafigyelnek arra, hogy ha már megveszi valaki, az legalább minõségi cuccot kapjon.
Persze mindez semmit sem ér, ha maga a felvétel gyenge. Itt azonban tényleg jól sikerült maga a tartalom is. Annyira nem vagyok nagy GR-rajongó, hogy megítéljem a számlistát, de szerintem minden fontos számuk rajta van. Minden albumról került rá dal, és persze van pár ritkaság is, pl. az Ignite-tal közös split lemezrõl, vagy a Gidget 7-inchrõl a Not So Bad címû szám (aminek a versszak, vagy divatosabb nevén „verse” része dallamilag nekem abszolút a Bad Religion Do what you want-jának koppincsa, de ez mellékes). A legnagyobb számban (7 a 30-ból) az Operation Phoenix album szerzeményei képviseltetik magukat, az utolsó két albumról viszont csak 2-2 szám.
A hangzás megint csak olyan, amilyennek lennie kell: visszaadja a koncert hangzását és hangulatát, nem utolsósorban azért, mert nem csak a számok között, hanem közben is szinte végig halljuk a közönség ovációját és persze együtténeklését a zenekarral, és ezáltal tényleg oda tudjuk magunkat képzelni. Manapság tucatjával jönnek ki az olyan koncertalbumok, amik olyan best of-nak tûnnek, ahol tapsot kevertek a számok végére, szerencsére a Remain In Memory nem tartozik közéjük. Ami szintén nem teljesen nem trendi megoldás, és nekem nagyon szimpatikus, hogy nem több koncert anyagából lett összeválogatva, hanem egy bulit hallunk az elejétõl a végéig. (Állítólag egyébként jó minõségû, több kamerás videofelvétel is készült a koncertrõl, de a Fat nem fogja kiadni DVD-n, szóval lehet, hogy örökre az enyészeté lesz az anyag).
Mielõtt agyondicsérném az albumot, azért szögezzük le, hogy egy koncertlemezrõl van szó, ahol a lehetõségek eleve elég korlátozottak, és ezeket nem is lépi túl a zenekar, magyarul nem történik semmi forradalmi. Más szempontból viszont tényleg minden, ami a Good Riddance-tõl elvárható, az rajta is van a lemezen. Így hát – mily meglepetés – fõleg rajongóknak ajánlanám, õk nem fognak csalódni. Azonban aki netalántán egyáltalán nem ismeri a zenekart, az felfoghatja best of-ként is, és ezen keresztül kezdheti el az ismerkedést vele.
Azt, hogy a Good Riddance milyen jelentõségû zenekarként fog bevonulni a punk történetébe, azt majd az utókor dönti el, de egy biztos: ez az album rontani nem fog a megítélésükön.