| 
 
 |  | Biztos viszony
 
      |  | 
       | Írta: | Dávid |  | Feltöltötte: | Dávid |  | Ekkor: | 2003. júl. 12. szombat - 16:05 |  | 
 
 
Birtokviszony (The Safety of Objects)Most szólj hozzá!2001 - színes feliratos amerikai-angol filmdráma, 121 perc
 rendező: Rose Troche
 író: A.M. Homes
 szereplők:
 Glenn Close (Esther Gold)
 Dermot Mulroney (Jim Train)
 
 Időről időre készülnek olyan amerikai filmek, amelyek mintha emlékművet állítanának egyrészt egy korszak filmtermésének, másrészt Amerikának. A sokat ígérő című Birtokviszony (The safety of objects) is ilyen film. Valójában a cím is csak ilyen kontextusban értelmezhető: a tárgyak biztonsága a megszokott, már látott filmek, érzelmek biztonságát jelenti. Amúgy a filmhez kevés köze van.
 Egy kis kertvárosi negyedben vagyunk, sok szereplővel, akiket a film elején, a főcím alatt stilizált alakokként meg is ismerhetünk. Ez egy őszinte film: a jellemábrázolás, a karakterek mélysége megegyezik ezeknek a fehér, kissé groteszk viaszbábuknak a dolgozottságával. Érezhetően egy tragédia vibrál folyamatosan a levegőben, egy már lezajlott tragédia, amely az első képeken megjelenő gitár-, és koncertfelvételeken az utolsóig (teljesen tipikusan távolodó-emelkedő képmozgás, dal lebeg a levegőben) ugyanarra utal. Ezeknek a kertvárosiaknak ugyanolyan kiüresedett, kiábrándult, zsákutcába jutott, hazug, groteszk életük van, mint amilyet már láthattunk jobb filmekben. És mintha ez lenne a lényeg: ez a film azért született, hogy eszünkbe jusson az utóbbi évek filmtermése. Hiszen az Amerikai szépségben ugyanezek a problémák jelentkeznek mélyebben, jobban kidolgozva, kíméletlenebben feltéve. A Magnóliában ugyanez a történetmesélési technika (mozaikos, végére összeálló kompozíció) látható, sokkal pontosabban, érdekesebben, hatásosabban. Az egész film pedig olyan, mintha a Harcosok klubját a nagymamám csinálta volna meg: semmi kurázsi, semmi kockázat. Az a képi invenció, ami ezeket a filmeket jellemezte, szintén nem található meg a filmben.
 Ellenben belengi egy tipikusan az amerikai filmekre jellemző áhítat, amely mintha önmagának szólna. Ez már az Amerikai szépségben is jelen volt, hiába, Hollywoodban az azonosulás alapvető feltétel. Mi, amerikaiak, ha a hibáinkkal is, de mégiscsak, szóval. Csak sajnos a film hitelessége, hatásossága így jelentősen csorbul, és hiába van egy-két biztató szál (egy kíméletlen Barbie-szerelem, az autótaperolós verseny), ezek is elerőtlenednek, rosszul lesznek elvarrva. Végül a filmvégi gyilkosság-eutanázia sem katartikus csúcspont, hanem kissé indokolatlan, túlzott gesztus esemény lesz.
 A figurák éppúgy sablonosak, mint a történet. Glenn Close láthatóan jutalomjátékra készült, de nem volt mire építeni ezt. Lánya pedig éppolyan frusztrált pulyka, amilyenek egy rosszabb nyáron tinihorrorba keverednek.
 Egyszóval semmi. Illetve valami biztonságos langymeleg. Birtokviszony.
 
 
 
 
 |  | 
 
 |