Punk Portál

Minden Boogie Mamma-koncert után elgondolkozom, hogy miért szeretem én a ska-gyűlölő, de káosz-emo és artpunk-rajongó ízlésemmel ezt zenekart? Mindenesetre különös, és, bár a mai estén sok minden vonta el majdnem a figyelmem, azért a Trafó Bár Tangóban kötöttem ki, hogy meghallgassam az egyetlen magyar ska bandát, akiket szeretek.
De előtte még kurvasokat káromkodtam, hogy a faszom a késői koncertkezdésekbe, avagy hogyan üssön el az ember antiszociális és csóró lánya másfél órát? Miután kilenc körül a Trafóban kiderült, hogy kezdés fél tizenegy felé lesz, elslattyogtam a TűzTatéba, de ott is alig voltak, úgyhogy lekúsztam az UW-ba, ahol viszont rengetegen, és csocsóztunk.

Mikor végül negyed tizenkettő felé beestem ismét a ska-buliba, a Fekete Teve játszott. Őket még sose láttam, csak a nevüket hallottam, de asszem, nem fogom törni magam túlzottan, hogy ismét eljussak egy koncertjükre: kellemes, de egyhangú ska-punk-szerűséget játszanak, ami engem nem hatott meg, ellenben a fiatal tagság teljes gimis évfolyamát igen. Én csak rezignáltan hátulról figyeltem, csak akkor lett volna kedvem finoman szétmosholni az osztálytársak fejét, amikor egy leány elkezdett sikongatni, arra allergiás vagyok. Végül azon gondolkoztam, hogy a Fekete Tevét a jó, a szar, vagy a közömbös zenekarok halmazába suvasszam, de a ráadás Somewhere Over The Rainbow-feldolgozás erőteljesen a fortyogó fos felé billentette a mérleg serpenyőjét.

Kicsit társalogtam Abdullal, A Föld Második Legrosszabb Gitárosával, aki elmondta, hogy „Dá már akkor részeg volt, amikor ideértem, az elfelejtett szövegek arányát úgy 40%-ra tippelem”. Komplett dobcsere és további hangolásos baszakodás után pedig kezdett kedvenc elmebeteg szkábandánk, a Boogie Mamma, az énekes, Dá már a beállást végigpofázta („de ez csak a beállás, itt szabad beszélni”), majd hosszasan fejtegette, hogy mivel se a PestiEstben, se az Exitben (de még a Pánkportálon se, mea culpa) lett meghirdetve a buli, ezért igencsak családiasan vagyunk, úgyhogy ez egy családi buli lesz, mindenki mindenkinek a rokona, és egyből kinevezte Abdult nagypapának. A szokásos elmebaj jelen volt ismét, Dá ugrált, rohangászott, fetrengett, éneklés helyett a családról magyarázott („ott az a Mamma ág, ez meg a Boogie ág, de nagyon el tudja rontani a családi bulit, ha a két ág összeverekszik”), odament a pulthoz, szám közben kért a csodálkozó pultostól sört, majd megesküdött „a nagypapa életére”, hogy koncert után kifizeti... A koncert legkirályabb része egyértelműen a csendesülős (csendes-fekvős) nóta volt, a Black & Decker, annál a pontnál kezdtem nagyon vihogni, amikor az egész zenekar lefeküdt a színpadra és úgy játszottak, legalábbis eleinte biztosan, egy idő után már én is csak a plafont láttam. :-)
Ráadásnak még eljátszották azt, hogy Mi adtuk az EU-nak a legjobb nőket, mint aktuális slágert, ekkorra már odaért a Boogie család kutyája is, Kutya, Dannal súlyosbítva, de ezek után már semmit nem játszottak, úgyhogy léptem lefelé.

Elköszöntem mindenkitől, három illuminált gimnazista ska-kedvelő alterfej „unokahúgomat” (gimis koromban az ilyeneket utáltam a legjoban :-D) elkalauzoltam még a Deákra, és azon filóztam, hogy ismét kellemesen telt az este, pedig fosul indult, de a Boogie Mamma odabasz, és a kénkőbűzös nihil fertelmes mocsarából is kirángatja az embert és skankelünk se perc alatt.

Csütörtökön Filter (Szeszkor, Pánikhangulat, Troi), rá egy héttel pedig ismét ugyanott (Csirkepogó, Szemérmetlen Ajkak) lébecolok, jöttök ti is, ugyebár.

2007. IX. 14. Budapest, Trafó Bár Tangó - Fekete Teve, Boogie Mamma